Péterfy Bori: tizenegy dal, tizenegy klip

Avatar photo
2012.12.18., 13:46

Az eltűnt nők bűneseteihez kapcsolódó Futás című számhoz Hollandiában, az amszterdami piroslámpás negyedben egy kint élő magyar bábművész készített klipet, amely „Bori báb” történetét meséli el. Karsai Dániel fiatal festőművész a Válj köddé című dalhoz talált ki egy módszert arra, miként lehet az akvarellt animálni, a Happy End-hez Stark Attila, a zenekarnak régóta dolgozó festőművész készített vegyes technikájú animációs klipet, Csáki László a Szívem gyorsabban ver című számhoz egy kukorica-feldolgozó konzervgyárban forgatott.

Tövisházi Ambrus zenekarvezető elmondta, hogy az elkészülő 11 videó együttes bemutatásához a tervek szerint nyilvános vetítést fognak rendezni valamelyik moziban.

„A lemez tizenegy számának nagy részét, nyolc dalt az elmúlt hetekben már játszottuk a vidéki koncerteken, Pécsett, Szekszárdon, Szombathelyen. A Barba Negrában bemutattuk az új látványelemeket is, aminek szerves része, hogy az új album valamennyi dalához készül videó. Egy részük hagyományos értelemben vett klip lesz élő szereplőkkel, más részük animációs kisfilm” – mondta Tövisházi Ambrus az MTI-nek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Fehér Éjszakák korlátozott számban vinylen is kapható lesz, a vásárló az ezúttal fehér színű bakelit mellé CD-t, valamint a zenekarról és az album történetéről szóló 16 oldalas szitanyomású képregényt is kap, Stark Attila munkáját.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás