Peaches eddigi legsúlyosabb klipjét csak akkor nézd meg, ha tényleg azt hiszed, hogy már mindent láttál (18+)

Avatar photo
2015.12.2., 22:59

Hat év után új albummal jelentkezett a Fatherfucker (azaz Merrill Beth Nisker), aki ezúttal Kim Gordon, Feist, Empress Stah és Butt Plug közreműködésével hangolta be mocskos elektrópunkját. Peaches állítólag napi 10 órát stúdiózott azért, hogy a legsúlyosabb dalszövegek mellett az eddigi leggyomorbavágóbb hangzást rögzítsék, amihez persze szépen-sorban már potyogtak ki a polgárpukkasztó videók – például egy péniszruhába bújt humorista vagy nagymamakorú burleszk- és szépségkirálynők szerepeltetésével.

A szeptember végén megjelent Rub című lemezéről most a címadó dal is kisfilmet kapott, amit Nisker már a Facebook-oldalán is a legdurvább Peaches-videóként harangozott be. A jelző pedig talán kevés is az A.L. Steiner, Lex Vaughn és Peaches által rendezett klipre, hiszen a kendőzetlen szexuális aktusokat, szürreális erotikába forduló partikat és a hátborzongató rituálék komédiáját cenzúrázatlanul csak saját felelősségre és kizárólag tizennyolc éven felüli olvasóinknak ajánljuk!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás