Özönlenek az új Disclosure-számok, már öt is van belőlük

2018.08.24., 15:29

Az utóbbi napokban két új Disclosure-számmal is gazdagodtunk, ezzel megtörve a lassan egy éve tartó csendet. Meglepődve hallgattuk. Aztán hirtelen jött még három friss dal.

Személy szerint nem is jutott eszembe a Disclosure neve már vagy két éve, aztán a duó idén májusban kihozott egy kilencperces számot, az Ultimatumot, amelyben egy maláj énekesnő, Fatoumata Diawara is közreműködik. Ez a jó kis afrikai vokál törte meg a 2016-os Moog for Love EP óta tartó csendet, aztán 2017 elején a srácok bejelentették, hogy 2018-ban nem rendezik meg saját, Wild Life nevű fesztiváljukat, mert tartanak egy kis szünetet, amíg összepakolják harmadik albumukat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A hangmintákkal tarkított zenéik sokkal jobban közelítenek a house gyökereihez, és valljuk be, talán jobban is áll nekik, mint a pop-dance alapokon nyugvó, 2015-ös Caracal albumuk. Jól beálltak vele a tavalyi nyár stílusába, és hozták is az olyan – szintén afrikai mintákkal operáló – hangulatot, mint Henrik Schwarz Kuarja vagy Daphni Ne Noyája. Úgyhogy ez a szám teljesen megállja a helyét bármilyen vízpartos naplementés szettben, és már majdnem elkezdtem őket szeretni is, amikor szembejöttek a Pitchforkon a friss számok, a Moonlight és a Where Angels Fear to Tread. A Moonlight egy svéd acapella kórust mintáz be ügyesen kiszámolt lábdobjai közé, már majdnem hasonlít egy-egy Moodymann-számra, szépen hullámzó basszusszólam kísér végig bennünket az ötperces alkotáson.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Aztán jön a másik, a mindössze pár órával később megjelenő Where Angels Fear to Tread is, amely nyugtalanítóan hasonlít a már említett Caracal-hangzásra, és kicsit félek, hogy nem lesznek képesek elengedni ezt a popos hangzást a Lawrence tesók. Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Disclosure különleges érzékkel nyúl vissza a múltbeli hangzáshoz, és alkot meg vele valami teljesen futurisztikusat, és ez a deep house-zal való kísérletezésüknek még csak az első pár lépése. Ez a szinti-dob duó, amely a Where Angels Fear to Treadben is idéz valamilyen hetvenes-nyolcvanas évekbeli utóérzést, szépen harmonizál a Moonlight hatvanas éveket idéző, jazzes hangulatával.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Lényeg a lényeg, jól összekavartak a 2019-re ígért harmadik albumot illetően, de egyelőre inkább kíváncsi vagyok, mint bármi más. Lássuk!

FRISSÍTÉS: még ki sem került a cikk, de még három újdonsággal rukkolt elő a brit duó, a Where You Come From, a Love Can Be So Hard és a Funky Sensation is alább hallgatható!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás