Öt év után, ereje teljében tér vissza új albumával La Roux

Kökény Pál
2019.11.3., 21:09

Elly Jackson, vagyis La Roux a korai 2010-es évek egyik legnépszerűbb (szinti)popzenei előadójaként vált ismertté: a legnagyobb fesztiválok színpadain lépett fel, és dalai folyamatosan a listák élbolyában foglaltak helyet. Nem is csoda, hiszen az olyan slágerek, mint a Quicksand, az In for the Kill és legfőképp a Bulletproof örökre beették magukat egy generáció fülébe. De aztán történt valami, és a második, kisebb visszhangot kapott lemez után egyre kevesebbet lehetett hallani a londoni előadóról. Most azonban úgy tűnik, hamvaiból feltámadó főnixmadárként éled újra La Roux, és egy nemrég megjelent dal mellett jövőre vadonatúj lemezzel is jelentkezik.

 
 

Természetesen a legnagyobb kérdés, amely mindenki fejében megfogalmazódott, hogy mégis mi történt az elmúlt öt évben? Hol volt Elly Jackson? Végleg visszavonult? Vagy csak valami teljesen másban találta meg magát, aminek semmi köze a zenéléshez? A meglehetősen pontosan elnevezett, második, Trouble in Paradise (azaz “Vihar az édenkertben”) című lemezt Jackson már egyedül fejezte be, az eredetileg duóként indult zenekar másik fele, Ben Langmaid ugyanis még a felvételi munkák befejezése előtt kivált a bandából. A második album ráadásul nem is hozta meg a kívánt kereskedelmi sikereket; bár a kritika szerette, és őszintén, volt rajta pár igazán jó dal, sőt, egyhuzamban, lemezként hallgatva is szerethetőbb volt, mint a kissé talán orrnehéz debüt.

A kreatív társ elvesztése (akiről amúgy a Trouble in Paradise Silent Partner című dala is szól) mellett azonban Jacksonnak egy másik dolognak is búcsút kellett intenie egy időre: a hangjának. Sokáig az orvosok is értetlenül álltak az eset előtt, mert sem hangszálcsomó, sem torokgyulladás, sem valamilyen rejtélyes, súlyosabb betegség nem magyarázta a hanghiányt. Természetesen lelki okokra volt visszavezethető ez is, és bár idővel visszanyerte az énekhangját, valami mégsem volt az igazi, ahogy azt ő maga is elmesélte a Dazednek adott interjújában:

Mikor visszanyertem a hangomat, újra tudtam énekelni, vagyis képes voltam énekelni, de nem úgy, hogy élveztem is volna. Még mindig nem éreztem… szabadnak magam.

Az utolsó lökést az adta meg, amikor hosszan tartó, tízéves párkapcsolata véget ért, és akkor és ott úgy érezte, szüksége van egy kis időre, mindentől távol. Ez az egzisztenciális krízis végül a kreatív életére is rányomta a bélyegét, olyannyira, hogy a Trouble in Paradise folytatásának szánt zenei anyagot a kukába dobta, és pár évig hallani sem lehetett róla (legalábbis szóló előadóként).

View this post on Instagram

Back at it.. 📸: @florediamant

A post shared by LA ROUX (@larouxroux) on

Ezért is ért mindenkit villámcsapásként, amikor La Roux nemrég visszatért nemcsak a közösségi hálóra, hanem a zenei életbe is. Így jövő februárban már meg is kapjuk a régen várt folytatást, a harmadik albumot, amely a Supervision névre hallgat, és amely felett az a Dan Carey bábáskodott, aki a Hot Chippel, Bat For Lashes-zel és Kylie Minogue-gal is dolgozott már korábban, hol producerként, hol társszerzőként, hol hangmérnökként.

Ráadásul minden nagyon gyorsan történt, még az énekesnő szerint is:

A végén, háromévnyi kemény munka után a Supervisiont mindössze három hónapba telt megírni és meghangszerelni.

Sőt, a rögzítés sem tartott sokkal tovább, Carey munkatempóját magáévá téve Jackson kevesebb mint két hét alatt végzett a felvételekkel, így a lemez 2020. február 7-én már a hallgatók elé is kerül.

Boldogabb vagyok most, mint valaha. Tudom, ez nevetségesen hangozhat, de tudjátok milyen érzés, amikor az ember hat- vagy hétéves, és egyszerűen csak boldog? Pontosan úgy érzem magam. Teljes szabadsággal az elmémben és felszabadultan saját magamban.

Ha szeretnétek figyelemmel kísérni a La Roux-val kapcsolatos híreket, kövessétek be az Instagram-oldalát, és ne felejtsétek el meghallgatni az új album első kislemezdalát, az International Woman of Leisure-t!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Köszönjük, Dazed Digital!

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás