Operát ír a Led Zeppelin gitárosa

Avatar photo
2013.06.11., 17:23

A Led Zeppelin utoljára 2007-ben állt színpadon közel teljes felállásában, akkor a néhai John Bonham helyén fia, Jason Bonham ült a dobok mögött, előtte a klasszikus felállás másik három zenésze, John Paul Jones, Robert Plant és Jimmy Page játszottak. Azóta többször is felvetődött a folytatás lehetősége, de Robert Plant egyéb projektjeit helyezte előtérbe, és nem kívánt csatlakozni az együtteshez.

A frontember néhány hónapja azonban már azt nyilatkozta, hogy nem zárkózik el a 2014-es újrakezdéstől, mert akkorra éppen nincs semmilyen munkája betervezve. Nem sokáig reménykedhettek azonban a Led Zeppelin-rajongók, John Paul Jones ugyanis a napokban bejelentette, hogy jövőre neki nem lesz ideje a zenekarra, mert az egész évet egy opera megírásának szenteli.

A basszista egy több mint százéves svéd darabhoz komponál zenét, és elmondása szerint emellett semmi másra nem marad energiája. Jones hozzátette: nagyon élvezi az operaírást, mert ez a fajta munka semmi máshoz sem hasonlítható feladat, pláne, hogy teljesen egyedül komponálja a zenét.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás