Lusta, nyújtózkodó dallamokkal próbálkozik új lemezén a Real Estate és Mac DeMarco is. De vajon melyik lemez tart ki az átmeneti kabátos időszak után is? Melyik maradhat hű társunk a forró nyárra, és melyikre érdemes majd inkább ősszel visszatérni?
A Real Estate igazán keresőgyilkos és semmitmondó zenekarnevet választott magának. Becsületükre legyen mondva, még így is sikerült kitűnniük a gitárbandák tömegéből. Amikor 2009-ben a lo-fi albumok aranykorát éltük, kevesen fogadtak volna rá, hogy a banda megéri a harmadik albumot, és hogy ami még fontosabb, ennek a harmadik lemeznek a megjelenése még mindig eseményszámba megy.
De ami még meglepőbb, az az, hogy a 2009-es, kissé még fésületlen, cím nélküli lemezük most, ennyi idő után visszahallgatva is teljesen rendben van. Pedig akkor sokan csak egy nyári csodának tartották a Real Estate-et és a hozzájuk hasonló, csilingelő gitárokat használó bandákat. A New Jersey-ből származó háromtagú zenekar aztán gondolt egyet, és második lemezével még magasabbra tette a lécet, és profibb körülmények között felvett egy még az elsőnél is jobb poplemezt, a Days-t. Úgyhogy a Real Estate különösebb görcsölés nélkül túlesett a nagy „második lemezes parán”, hála annak, hogy csak azt folytatták, amiben tényleg jók: egy késő délutáni, gondtalan strandon eltöltött délután zenei aláfestését.
Ez a mostani, Atlas címre keresztelt album viszont már mintha egy gondterheltebb zenekart mutatna. Már a cím is nyilvánvalóan erre utal: azért az mégiscsak meglepő, hogy az eddig felhőtlen dalokkal jelentkező zenekar új albumát a világot vállain tartó titánról nevezi el.
Az előző lemezen szinte tökéletesre csiszolt megszólalás persze alig változott, a védjegyszerű elemek ugyanúgy megmaradtak, csak az arányok tolódtak el, alig észlelhető módon. Mintha azokra a korábban könnyedén tekergőző dallamokra időközben valós súly telepedett volna. Emiatt az Atlas inkább nem is egy tavaszi, hanem inkább egy őszi lemez benyomását kelti, főleg, ha a Primitive-vel kezdődő utolsó harmadot figyeljük. Van itt azért sláger (Talking Backwards), de a Real Estate számára valószínűleg már nehéz lesz visszatérni a korábbi felhőtlen csilingeléshez. De ez nem is biztos hogy akkora baj.
A montreali Mac DeMarcót már kevésbé kell bemutatni: adott ő már remek hangulatú koncertet a Kuplungban, és amúgy is, akit nem hódított meg extravagáns magánakcióival és sűrű meztelenkedéseivel ez a rekedt hangú trubadúr, annak nincs humorérzéke. Egy ilyen figurára már rég szüksége volt a sokszor befásuló, nagyrészt azért még mindig gitárzenében gondolkodó független zenei színtérnek. Az az ember, aki azzal dicsekszik egy interjúban, hogy az anyukája és a nénikéje is komoly aggodalmaiknak adtak hangot, mikor megmutatta nekik azt a videót, melyben a U2 Beautiful Day-ére csupaszon dobverőket dug fel magának, és mindezt büszkén vállalja, nem lehet hiteltelen.
Kanada fenegyereke szerencsére idei lemezére sem komolyodott meg, de azért arról sem feledkezett meg, hogy jó dalokat írjon. A Salad Days kicsit visszatérés az első EP-hez, a Rock’n’Roll Night Clubhoz, hiszen megint az a nemtörődömség és egyszerűség süt a dalokból, mint azon az első lemezen. Míg azonban a Rock’n’Roll Night Club már a címéből adódóan is inkább egy fülledtebb hangzású anyag volt, addig a Salad Days egy éjszakai klub helyett inkább a szabad ég alatt működő zene.
A címbeli kifejezés általában egy produktív, magabiztos életkorszakot jelöl, és bizonyára nem véletlen, hogy DeMarcónak volt képe így elnevezni a lemezét.
Akkora sláger talán nincs is a Salad Daysen, mint az előző lemezen (2) szereplő Ode To Viceroy vagy a Freaking Out The Neighborhood, de érezhető, hogy ezúttal nem is ez volt a cél. Attól nem kell tartanunk, hogy a született bajkeverő megszelídült volna, de feltűnő például a szinti hangsúlyozott jelenléte több számban is (Passing Out Pieces, Chamber Of Reflection), és úgy összességében az egész albumon nagy számban képviseltetik magukat a puritánabb, szellősebb hangszerelésű dalok (Salad Days, Brother, Let My Baby Stay). Épp ezért a jó értelemben vett hányavetiség miatt tűnik úgy, hogy a Salad Days nemcsak most tavasszal, hanem a nyári forróságban is jó szolgálatot tehet.
Szöveg: Bicsérdi Ádám
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.