O.J. Simpsonról és az elefántcsont-kereskedelemről szóló dokumentumfilm is nagyot mehet az Oscaron

Avatar photo
2016.12.8., 14:10

Az amerikai filmakadémia kedden hozta nyilvánosságra az Oscarra nevezett dokumentumfilmek szűkített listáját, amelyen a 15 alkotás között az O.J. Simpsonról készült produkció, egy elefántcsont-kereskedelemről szóló film és a menekültválságot bemutató olasz alkotás is szerepel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Ezra Edelman rendezésében készült O. J.: Made in America című dokumentumfilm már számos díjat elnyert, köztük az Amerikai Kritikusok, a New York-i Kritikusok és a Los Angeles-i Kritikusok elismerését, valamint a Gotham Független Filmdíjat.

Ava DuVernay 13th című dokumentumfilmje az amerikai börtönökben vizsgálja a faji megkülönböztetést. A The Ivory Game című produkció pedig, amely Leonardo DiCaprio támogatásával valósult meg, az elefántokat gyilkoló orvvadászok elleni küzdelmet mutatja be. Raoul Pecknek a néhai James Baldwin befejezetlen kéziratából forgatott I Am Not Your Negro című munkáját, amely szintén sikert aratott a kritikusok körében, ugyancsak Oscar-esélyesként emlegetik.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A szűkített listán szerepel a Life, Animated című alkotás is egy autista férfi életéről, amelyet idén a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) is műsorára tűzött Mesés élet címmel. Ugyancsak vetítették a fesztiválon az olasz Gianfranco Rosi Tűz a tengeren című menekültdrámáját, amely az Arany Medve-díjat is megkapta a Berlinalén. Az alkotás Olaszország hivatalos Oscar-nevezettje a legjobb idegen nyelvű film kategóriában is.

A 15 dokumentumfilmből az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) tagjai választják ki az Oscar-díjra esélyes öt alkotást. A szűkített listáról kiválasztott öt jelöltet január 24-én jelentik be, amikor a többi Oscar-jelölést is nyilvánosságra hozzák. A 89. Oscar-díjátadó gálát február 26-án rendezik meg Hollywoodban.

(phenom’/mti)

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás