Nézd anyu, én vagyok a Superman! – Az utóbbi évek legemlékezetesebb stage dive-jai

Morvai Zsolt
2014.01.23., 20:46

Van olyan, hogy az ember azt érzi, hogy egy bizonyos percig bármire képes lenne – például húsz méter magasból a közönség közé ugrani. Mielőtt a rettenetes koponyatörések képe kezdene el kirajzolódni előttünk, nézzünk meg pár lélegzetelállítóan szerencsés földet érést az utóbbi pár évből. Persze a “szerencsés” esetünkben nem zárja ki a fogcsikorgató fájdalmat.


Cregg Rondell || Boy Hits Car

Nem lepődnénk meg, ha olvasóink közül kevesen hallották ezt a nevet (mivel az úr egy rettenetes rockzenekar frontembere), de azt meg kell hagynunk, hogy övé az egyik leghajmeresztőbb stage dive, amit az utóbbi években láttunk. Egy 2010-es New York-i fesztiválon sokkolta azzal a közönséget, hogy az egyik számuk kiállásánál fogta magát, és felmászott a 20 méter magas szerkezetre, ami a színpad felett volt. Saját bevallása szerint csak akkor jött rá, hogy iszonyatos tériszonnyal küzd, de csak két út volt lefelé: megvárja a tűzoltókat, akik leszedik onnan, vagy beugrik az őrá váró közönség karjaiba.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egy nagyon lelkes rajongó || Caliban

Biztosan láttatok már olyan videókat, ahol egy rajongó megkérte a zenekart, hogy közvetítsék élete szerelmének, hogy ő itt és most szeretné feleségül venni szíve hölgyét. Általában mindenki olvadozik, a nő igent mond, a férfi boldog, a zenekar pedig gazdagodott egy szívmelengető pillanattal, amit majd felidéznek pár év múlva az elvonón. De persze nem mindenki ilyen szerencsés. A német metalcore egyik hullócsillagának, a Caliban koncertjén lejátszódott az imént említett jelenet, amit a hős lovag egy szépen kivitelezett ugrással akart befejezni az éppen tartó dal csúcspontján. Gyönyörű nekifutás után egy sörtócsáról akart elrugaszkodni, ami alapból is egy nehezen teljesíthető feladat, úgy meg főleg, hogy az alkoholpocsolya után mindjárt egy kontrolláda van, aminek a segítségével egy gyönyörű borulást vihetünk végbe.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Beau Bokan || Blessthefall

A zenekar nevéhez kapcsolódó egyértelmű poénkodás kihagyásával szeretnénk rámutatni arra, hogy egy stage dive is lehet szép és kecses – vegyük csak a zenekar frontemberét, Beau-t, aki egy ausztrál koncertjükön úgy gondolta, hogy ha már ugrik, ugorjon stílusosan. A hat méter magasról indított légi bukfenc igazán látványos volt, bár valószínűleg néhány rajongó bosszúsan fogdosta az állkapcsát vagy kereste néhány fogát miután az énekes földet ért.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Iggy Pop

A listáról természetesen nem hagyhatjuk le a stage diving tanának legfőbb népszerűsítőjét, Iggy Popot. A jelenleg 66 éves legenda 2010-ben egy Carnegie Hall-i fellépését követő kórházi kivizsgálás után döntött úgy, hogy 62 évesen ideje abbahagyni a tömegbe vetődést. Bár ez sem tőle függött, aznap egyszerűen csak olyan közönsége volt, akik inkább kiléptek a a színpadról lefelé boruló Pop alól – valószínűleg féltek, hogy nem bírják el az énekes rettenetes testsúlyát.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Timothy McKenzie || Labrinth

Az idei év egyik legemlékezetesebb ugrásának birtokosa valószínűleg Miguel, aki képes volt úgy folytatni show-ját, mintha mi sem történt volna, miután koponyatörést okozott egy rajongójának. Viszont ha a legviccesebbet szeretnénk látni, akkor mindenképp Labrinthhoz kell fordulnunk: a pali képes volt egy ugrással ötven embert letarolni! A videón nem látszik annyira a káosz, de ha a dominóeffektus egyszer elindul, ki tudja hol áll meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szöveg: Morvai Zsolt

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás