New Music Fridays: július 10-től kizárólag péntekenként jönnek az új zenék

Avatar photo
2015.06.18., 12:33

Július 10-től világszerte ugyanazon a napon, pénteken jelennek meg az új zenék a New Music Fridays kezdeményezés részeként.

a_music

Az új dalok és albumok legalább 45 országban, köztük Magyarországon július 10-től péntekenként 0 óra 1 perckor válnak elérhetővé az összes online zeneszolgáltatónál, és a CD-megjelenések is aznap reggeltől lesznek kaphatóak a lemezboltokban.

A New Music Fridays valamennyi nagy nemzetközi kiadó és sok-sok független cég együttműködésének eredményeként született. A MAHASZ közleménye minden magyarországi kiadót és a hangfelvételeiket saját kiadásban megjelentető előadót arra biztat, csatlakozzon a nemzetközi programhoz, „hogy a rajongók mindig ugyanabban az időben, egyszerre juthassanak hozzá az új zenékhez, akár a digitális világban, akár hagyományos CD-formátumban„.

Míg korábban a világ különböző országaiban más-más napokon jelentek meg az új kiadványok, a New Music Fridays keretében mindez egységessé válik.

(Phenom’/MTI)

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás