New kids on the block – A 2014-es év reménységei

Avatar photo
2014.01.9., 21:11

Alig kezdődött el az idei év, mi már most azt kutatjuk, hogy milyen lemezeket érdemes várni, és mely előadóknak kell majd kiemelt figyelmet szentelni. A poptól kezdve a punkon át a könnyed akusztikus zenéig mindent átnéztünk, hogy csak a legjobbakat tárjuk elétek. Tehát íme, az idei év reménységei!


Hozier

Elsőnek mindjárt ezt a csodálatos hangú ír fiatalembert emelnénk ki. Andrew Hozier Byrne 2013-ban már villantott, nevét láthattuk a Spotify listáin is, most pedig nagy jövőt jósolnak neki az idei évre. A Take Me To Church címre hallgató EP-je igazán bluesos, de a soul jobban dominál az összképben. Arról nem is beszélve, hogy a lemez címadó dala milyen kényes témát boncolgat. Ha ír lennék, büszke lennék rá.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Eyedress

A sötét hangulatú elektronikus zenéknek mindig megvan a maga bája, jelenleg pedig nem tudnánk mélyebbre zuhanni, mint Eyedress hallgatása közben. A név mögött rejtőző úr kicsit olyan, mint egy letisztult Crystal Castles/Drive-filmzene-keverék, de mégsem tűnik elcsépeltnek sem elsőre, sem sokadik hallgatásra. Érdemes odafigyelni a srácra, mert a végén még a díjait is titokban fogja átvenni a hátunk mögött!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Perfect Pussy

Két olyan banda is fellépett Pitchforkéknál, amelynek egy kőkemény nőszemély a frontembere (a másik a Priests, akik szintén egy nagyon jó demóval rendelkeznek), ami ugye punkbandáknál annyira nem gyakori. Első blikkre felüdülés látni, hogy a lányok is jobban előretörnek, aztán a színpadról elindul ellened a frontális támadás, és rájössz, hogy hol is vagy igazán. A Perfect Pussy maga az agresszív tökély, egy örökké maximális sebességen pörgő búgócsiga, úgyhogy kíváncsian várjuk az idén megjelenő nagylemezüket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

FKA Twigs

Csodálatos klipjében már a lelkünkbe tekintett, hogy aztán ennek segítségével utat törjön a BBC Sound of 2014 jelöltjeinek a listájára. Az FKA Twigs művésznév mögött rejtőző Tahliah Barnett 2012 decemberében töltötte fel a Bandcampre első EP-jét, mellyel világszerte rengeteg rajongót gyűjtött, hogy aztán egy év múlva milliókat hódítson meg második kislemezével. A magazinunk legjobb 2013-as külföldi dalokat felvonultató listáján már egy helyet szenteltünk a Water Me-nek, ezután pedig a Papi Pacify bódítóan trip-hopos utazását küldjük az elmén túlra.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sasha Keable

Ha igazi popzenét keresel a 2014-es évre, akkor ne is menj tovább: a 19 éves Keable kisasszony nevét a Disclosure sikeralbumáról (Settle) ismerhetjük, de azóta kezébe vette a sorsát, és megcsinálta első EP-jét Black Book címmel. Disztingvált R&B-ként tudnánk jellemezni, apró, néha kicsit furcsa csavarokkal, de ezeket még kinőheti a nagylemezig.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Big Ups

Ami 2013-ban volt a Pissed Jeans, az 2014-ben a Big Ups lesz, ez már most biztos, csak az új srácok gyorsítottak az ütemen. Saját bevallásuk szerint nerdcore, punctual punk és post-ponk a stílusbesorolásuk, amivel nem akarunk vitatkozni, de azért annyit megsúgnánk, hogy a zenéjük szép elegye a punknak és a régi keményvonalas emo zenének. Az Eighteen Hours of Static című bemutatkozó lemezük január 13-án fog a boltokba bűvölődni – már nem kell sokat aludni!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Van itt ez a dán hölgy, aki már 2012 óta húzza a rajongók agyát – a kislemezei zsenialitása miatt mindenki a debütáló albumát várja már –, és egészen eddig kellett malmoznunk, de most már tényleg mindjárt itt van. Karen Marie Ørstedet hasonlították már Grimeshoz és Twin Shadowhoz is, ami nem jár annyira távol az igazságtól, mégis enyhén félrelő, aki ezt állítja. A Bikini Daze EP electropopja egyedi volt a maga nemében, és reméljük, hogy a február 24-én megjelenő, sokáig húzott debütalbum (No Mythologies to Follow) is hasonlóan jó lesz!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Boots

Nincs túl sok információ erről a bizonyos zenész-producerről, csak egy szám, és az a tény, hogy a neve majdnem annyiszor szerepelt Beyoncé új lemezén, mint az énekesnőé. Beyoncé albumának megjelenése után Boots minden dalt törölt Soundcloudjáról, mivel azok már Jay Z feleségéhez tartoztak, és csak ez a fenomenálisan kellemes darab maradt meg. Várjuk a többit Boots!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Összeállította: Morvai Zsolt

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás