Nem viselt fejkendőt az Instagram-posztján: letartóztatták

Avatar photo
2016.05.16., 19:10

Az iráni állami televízió hétfői jelentése szerint a hatóságok újabb vizsgálatokat tartottak a divatszakmában, főként a szóban forgó képmegosztó portált vették górcső alá.

 
 

A Dzsavád Bábát, a kiberbűnözéssel foglalkozó törvényszék bíráját idéző híradás szerint 58 manökent és 59 fényképészt, valamint 51 divatházi alkalmazottat azonosítottak, akik közösségi oldalakat vettek igénybe. Nyolcat közülük őrizetbe vettek erkölcstelen tartalmak közzétételéért és „iszlámellenes kultúra” terjesztéséért. További 21 ember ellen indult eljárás.

Néhány őrizetbe vett nő bűne az, hogy nem viselt fejkendőt, miközben Iránban ez kötelező.

A Facebook tulajdonában lévő Instagram egyelőre nem reagált az intézkedésekre. Iránban nagyon népszerű ez a képmegosztó oldal, a Facebook és a Twitter azonban nem hozzáférhető.

Dzsavád Bába szerint az iráni Instagram forgalmának csaknem húsz százalékát a divatszakma adja és a felület felhasználóinak hatvan százaléka nézi is ezeket az oldalakat.

Az iráni állami tévé élő adásában játszotta be az egyik „bűnbeesett” modell, Elham Arab (fenti képünkön) nyilatkozatát, aki önszántából a teheráni ügyészség előtt bocsánatot kért cselekedeteiért és azt tanácsolta az iráni nőknek, hogy ne essenek az ő hibájába. A manöken azt is elmondta, hogy havonta 3300 dollárnak megfelelő összeget keres, miközben Iránban a minimálbér alig haladja meg a havi kétszázat.

(phenom’/mti)

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás