“Nem vagyok egy totál goth, és imádom a jó refréneket, úgyhogy a boldogság is mindig beszivárog kicsit” – Operators-interjú

Morvai Zsolt
2016.10.1., 13:23

Mindig nagyon érdekes azt látni és hallani, ahogy egy zenekar teljesen újragondolja magát az évek alatt. Az Operatorst 2013-ban alapította az állandóan nyughatatlan Dan Boeckner, akinek a neve más ismerős lehet olyan zenekarokból, mint a Wolf Parade, vagy a Handsome Furs. Ez a projektje futott egy ideig, felvettek egy nagylemeznyi dalt, elmentek turnéra, ahol igazán megtalálták magukat. Ezért is vágták kukára az összes addigi felvételt, és kezdték el rögzíteni az “igazi Operators” első számait. Ennek részleteiről és egyéb szórakoztató dolgokról, mint a hidegháborúról, a Nyugat hanyatlásáról és persze az új lemezről beszélgettünk Dannel egy rövid interjúban.

Az Operatorst 2013-ban alapítottátok, viszont a hardcore rajongóitok már két éve egy nagylemezre vártak. Szóval amikor a “Blue Wave” megjelent kicsit mindenki fellélegzett. Ettől függetlenül két éve miért nem adtatok ki egy debüt-albumot? Nem volt elég a megírt anyag, vagy csak nem éreztétek úgy akkoriban?

Egy nagyon hosszú, tizenhat számos szessönt vettünk fel egy közös ismerősünkél, Howardnál a Hotel 2 Tangoban, aztán… aztán útnak indultunk. Végigturnéztük egész Észak-Amerikát a Future Islands-el, és ahogy minél beljebb hatolunk Amerika szívébe, minél többet koncerteztünk, a zenekar annál jobban átalakult valami mássá. Mintha a turnézás egy radioaktív sugárzás lett volna, amitől az Operators teljesen átmutálódott volna olyan formába, amilyenre kellett neki. Hangosabbá, gitárzajosabbá, egy kicsit sötétebb hangulatúvá és méginkább dühösebbé, örjöngőbbé. Mire visszaértünk, és elkezdtünk gondolkozni azon, hogy kiadjuk, amit eddig felvettünk, már nem éreztük magunkénak. Egyes számok túl kedvesek és udvariasak voltak, mintha nem ugyanaz a zenekar készítette volna. Megtartottuk azokat, amiket még volt értelme megtartani (“True”, “Start Again”), és kiadtuk őket EP formában. Ez után megint turnéztunk, közben pedig folyamatosan írtunk és írtunk, ami után úgy éreztem, hogy készen állunk arra, hogy egy olyan lemezt vegyünk fel, ami most már teljesen minket reprezentál.

dan_boeckner

Az albumnak volt egy nagyon kedves, nyolcvanas évekből ragadott hangulata, a “Nobody“, a “Cold Light” vagy a “Blue Wave” akár lehetne egy sikeres sláger is abból az érából. Viszont ugyanakkor van egy nagyon sötét felhangja is, ami remekül passzol a szövegekhez. Mik voltak akkor a fő inspirációk a dalok, vagy az album mögött?

Azt hiszem a paranoia érzése és a retro-futurizmus erősen befolyásolta az albumot. Nagyon szerettem volna, ha át tudom ültetni azokat a jövőröl alkotott víziókat, amikről éppen akkor olvastam. Mint például a William Gibson verzióját a kétezres évekről, amiről 1985-ben a Neurománcban is írt. Ezek a „majdnem, de mégsem” alternatív verziók egy párhuzamos idősíkról rendelkeznek egyfajta fura képzeletbeli nosztalgiával. Egy olyan múlt által elképzelt jövő nosztalgiája, ami sosem történt meg. Ez az érzés teljesen jól passzolt ahhoz a szürke és üres észak-kaliforniai külvároshoz, ahol éppen akkor laktam, és a modern Amerika bizarr, disztópikus jellegéhez.

Ha a zenei oldalát nézzük, akkor abban a tájban folyamatosan David Bowie nyolcvanas években íródott lemezeit hallgattam, meg diszkót, erős UK-elektrót, és olyan kelet-európai, szintén nyolcvanas évekbeli new wave és post punk cuccokat, mint a Paraf vagy az Idoli.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A “Blue Wave” egy nagyon személyes album – érthetően, hiszen rengeteg dolgon mentél keresztül az utóbbi években. A dalok teljesen jó lenyomatai ennek az időszaknak: kicsit agresszívak, enyhén szomorkásak, de végül csak vígan mennek tovább, ahogy te is tetted. Mennyire volt nehéz ezeket az érzelmeket letömöríteni szövegekbe és zenébe?

Néha nehéz, de őszintén szólva ez az egyetlen módja annak, hogy készítsek valamit, amit el is tudok fogadni és ki tudok tartani mellette. Szívből kell jönnie. Hihetetlenül elcsépeltnek vagy egyértelműnek hangozhat ez így, mármint ezt leírni, vagy kimondani. De ez rám teljesen igaz. Sosem voltam jó abban, hogy megalkossak és előadjak egy személyiséget, esetleg egy más hangot üssek meg. Nem érzem azt, hogy ahhoz a szerephez tudnék kötődni, pedig megpróbáltam többször. Valahogy nem voltam érdekelt abban, hogy előadjam egy művészi vagy intellektuális verzióját mondjuk a monociklin zsonglőrködésnek. Ez a dolog, amit mindig a szabadidőmben csináltam szerencsére átalakult egy karrierré, és mindig a katarzisról szólt, vagy legalább ennek a katarzisnak a zenébe való kivetítétéről. Akkor is, ha nagyon nehéz énekelni róla.

De tudod, nem vagyok egy totál goth, és imádom a jó refréneket, úgyhogy a boldogság is mindig beszivárog kicsit.

Volt egy pár szám az albumon, amiken érezhető volt egy nem is annyira enyhe Philip K. Dick és George Orwell-hatás. Mennyi inspirációt nyertél az irodalomból vagy konkrétan a sci-fiből? A kurrens politikai történések is befolyásolták a zenéteket?

Azt hiszem az egész album egy olyan diétára alapult, aminek során csak késő hetvenes, kora nyolcvanas évekbeli sci-fit, marxista poltikai elméletet, hidegháborús történelmet olvastam, és hosszú éjszakákon keresztül bámultam megrettenve és undorodva a Twitter-feedemre. A sci-fi általában a légvárépítés kategóriájába van sorolva, és persze egy csomó űropera remek ebbe a kategóriába. De egy csomó késő hetvenes években íródott cucc hevesen ment neki olyan poltikai problémáknak, amiket amúgy senki sem mert érinteni, megfogalmazóik közülük pedig némelyik (Dick, Ballard, stb.) most már szinte prófétának tűnhet. A “Control“-ban vagy a “Rome“-ban hallható sötétség ebből a leharcoló rettegésből ered, ahogy a Nyugat lassú összeomlását nézzük.

A “Blue Wave“-et egy régi istállóban vettétek fel, nem messze Ontariotól. Miért erre esett a választás? Segített valahogy a lemez hangulatának megtalálásában?

Teljesen el volt szigetelve mindentől, nem volt menekvés. Az idő megszűnt létezni, és csak és kizárólag az írásra és a felvételekre tudtam fókuszálni. Ontario déli vidékén a tájnak van egyfajta unalmas egysíkúsága, ami egy üres lapnak tűnt és neked az egyetlen vágyad az volt, hogy feltöltsd zajjal. És persze csodálatos volt az égbolt éjszaka.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az első EP-n hallhattunk egy csomó hangszert – tele volt szintivel, dobgépekkel, basszussal, de most a gitár is megtette nagy visszatérését. Hiányzott az új dalokhoz a hat húr?

A gitár már az első turnénkon besompolygott! Elértünk bizonyos pontokhoz, amikor úgy éreztem, hogy valami hiányzik, valamire még szükség van… extra káoszra… több ember által vezérelt precíz zajkeltésre aztán egyszer csak ott volt. A gitár visszatért.

Te egy meglehetősen aktív zenész vagy, és az életed egyre cifrább fordulatokat vesz, hiszen sokkal több munka várhat rád úgy, hogy nemsokára megtörténik a Wolf Parade második eljövetele is. Mi a titka annak, hogy ne veszítsd el a fejed és nyugodj marad, ha éppen két teljesen különböző bandával futsz?

Őszintén? Nem vagyok benne biztos. Olyan ritkán vagyok a munkakörnyezetemen kívül, hogy meg sem tudom mondani, beleillenék-e szokásos, társadalmilag elfogadott munkarendbe és életbe. De még sosem éreztem azt, hogy elveszteném a fejem, teljesen jól érzem magam. Boldog vagyok. Igazából főleg akkor őrülök meg teljesen, ha nem dolgozok.

Két banda között váltogatni nekem valahogy az ideális állapot.

Így tudom értékelni a különbségeket köztük és azt hiszem, ez segít nekem abban, hogy jobban írjak és jobb előadó legyek. De a turnézás és az írás mellett újra belezúgtam a tenniszezésbe. Egyszerűen imádom. Szeretem a ritmusát és azt, hogy általában én vagyok a legfurcsábban kinéző ember a pályán.

Ha már érintettük a Wolf Parade-ot, hogyan tudod elosztani az idődet a kettő – vagy éppen három, ha a jelenleg inaktív, de már új lemezt beharangozó “Divine Fits“-et is figyelembe vesszük – zenekar között? Amikor a Parade visszatér az az Operators hibernálását fogja jelenteni?

Igazából azt fogom csinálni, amit 2007 és 2011 között is. Tehát mindkét bandával aktív leszek, és inkább nem pihenek. Ilyenkor vagyok igazán boldog.

Az Operators egy kissé hasonlít az egyik előző zenekarodra, a Handsome Fursre. De milyen értelemben más az Operators iránya a zene megközelítését illetően?

Az Operators sok tekintetben is továbbviszi a Furs művésziségét és esztétikáját. Ez az elektronikus, new wave, punk-oldal az, amit a Wolf Parade-ban nem tudok ugyanezen a módon kifejezni. A Handsome Furs feloszlatása hatalmas űrt hagyott az életem kreatív részében, így az Operators újraélesztése, a koncertezés, a lemezfelvétel, mintha újra tudtam volna lélegezni! Ez a zenekar egy sokkal szélesebb skálán mozog, mint a Furs.

A hangzás is sokkal összetettebb és színesebb, és úgy érzem, hogy sokkal jobb vagyok már a dalszerzés tekintetében is. És persze kérdés nélkül sokkal kollaboratívabb, mint a Handsome Furs. Devojka egy félelmetesen jó zenész, és sosem zenéltem még olyan dobossal, mint Sam. Számomra az élő fellépések ultra kaotikus elemeinek, és a nagyon beprogramozott ütemek keveréke teszi igazán különlegessé az Operatorssal való koncertezést. Nagyon ritkán játsszuk kétszer ugyanazt a dolgot ugyanúgy, és ez a fajta kötéltánc tesz engem boldoggá.

Azt hiszem az Operators az a hang és hangzás, amit igazán a Handsome Furssel meg akartam ütni.

mus_operators2_2458-1

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás