Nem ült sokat a hetedik lemezén a Mew: tavasszal jön a Visuals

Avatar photo
2017.01.25., 15:01

Erős tavasznak nézünk elébe, hiszen a napokban derült ki, hogy a GoldfrappFather John Misty és a Maxïmo Park is ekkor jön majd új albummal, most pedig ismét izgalmas lemezmegjelenési hírek érkeztek. A 2015-ös +- című albumával öt évet foglalkozott a Mew, és előtte sem a gyors lemezírásról volt híres a dán zenekar, de most váratlannak hat bejelentésük: már április 28-án érkezik a folytatás a Visuals képében. Nemcsak egy új kislemezt szellőztettek meg ehhez kapcsolódóan, hanem turnédátumokat, borítót és dallistát is tudunk már – ezeket máris mutatjuk nektek!

Dánia egyik igen nagy népszerűségnek örvendő együttese, a Mew legutóbb 2015-ben adott ki hanganyagot, a +- (Plus Minus) pedig hazájában a lemezeladási listák élén landolt. Időközben gitárosuk, Bo Madsen 20 év után különvált a bandától, így jelenleg trióként (Jonas Bjerre – ének, billentyűk, gitár, Johan Wöhlert – basszusgitár, Silas Utke Graae Jørgensen  – dobok) láthatjuk-hallhatjuk a Mew-t.

A dán banda most magához képest igen hamar áll elő új lemezével. „A +- albumhoz kapcsolódó koncertek alatt elért minket egyfajta kreatív tetőfok, dalokat írtunk útközben, és a szikra kipattant. Megtörve a normál ciklust, ez érződött helyesnek, és szerettük volna spontán megcsinálni ezt az albumot, begyűjtve az energiát, amit a világ körüli turné alatt generáltunk, ahelyett, hogy a szokásos három-négy évet kivártuk volna” – áll a közleményükben.

A Mew legtöbbször szinte mindent egymaga csinál az albumain, így a tagok egyben a producerek is, az énekes, Jonas Bjerre pedig a vizuális munkákért felel (időközben pedig még Agnes Obel egyik videoklipjét is ő rendezte). Ezeknek általában az aktuális lemez elkészülte után szokott nekiállni, de az április 28-án megjelenő Visuals esetében ez fordítva történt: Bjerre előbb foglalkozott a vizuális háttérrel (így a koncert látványvilágával és a borítóval), hogy lássa, ezek hogyan befolyásolják a zenét.

A Visuals találó címnek tűnt, tetszik az ötlet, hogy mindegyik dalnak van valamilyen vizuális megjelenése” – nyilatkozta az énekes.

A Koppenhágában felvett album közleményük szerint azt vetíti előre, hogy ez lesz a csúcsa „a rock egyik legambiciózusabb és legtalálékonyabb csapatának„. Számos új daluk annak fényében született, ami most a világban történik:

„A tavalyi év sok szinten elég sötét volt, úgyhogy a dalszövegekben ez mindenképp megjelenik, ez egy fontos emlékeztető, hogy értékeljük az ‘itt és mostot’.”

A Visuals zenei és egyben vizuális előfutára a Carry Me To Safety, amelyet itt tudtok meghallgatni:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Így néz ki a Jonas Bjerre által tervezett albumborító:

És ezek a számok lesznek a lemezen:

01 Nothingness and No Regrets
02 The Wake Of Your Life
03 Candy Pieces All Smeared Out
04 In A Better Place
05 Ay Ay Ay
06 Learn Our Crystals
07 Twist Quest
08 Shoulders
09 Videos
10 Zanzibar
11 Carry Me To Safety

A Mew egy rövidebb európai turnéra is indul, amely azonban egyáltalán nem ér el Kelet-Európába, így a banda hazai rajongóinak Párizs, Köln vagy Amszterdam lehet opció. A dátumokat a hivatalos honlapjukon találjátok.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás