Avatar photo
2019.06.12., 21:32

„Nem szeretnénk showműsort csinálni az életünkből, és meleg celebként szerepelni” – Váradi Lénárd-interjú

Váradi Lénárd mert nagyot álmodni, és ma már tapasztalatból tudja, hogy semmi sem lehetetlen. A vidékről Budapestre költözött meleg roma srác 16 éves korában határozta el, hogy musicalfilmet forgat a viszontagságos életéről, majd fogta magát, és az ötlettel megkereste a Magyar Nemzeti Filmalapot. Ott a kezébe nyomtak egy 15 névből álló produceri listát, így talált rá Oláh Kata producer-rendezőre, aki úgy döntött, dokumentumfilmet készít a musical megvalósulási folyamatairól.

Mik a legfrissebb újdonságok a rólatok szóló filmes tervvel kapcsolatban?

Trieszt után Torontóba is kijutott a történetünk, hosszú idő után először került be magyar filmterv a Kanadai Dokumentumfilm-fesztiválra meghívott 25 terv közé. Tehát van remény, bízhatunk abban, hogy valaki lát bennünk fantáziát, és a producer megkapja a megvalósításhoz szükséges finanszírozást. Ha külföldről sikerül támogatást szerezni, akkor a dokumentumfilm biztosan eljut majd nemzetközi fesztiválokra is. A semmiből jöttünk, a Magyar Nemzeti Filmalap nem foglalkozott velünk, de úgy tűnik, Magyarországon kívül érdekeljük az embereket. Gyerekkorom óta vágyom arra, hogy sztár legyek, és bármire képes vagyok, hogy elérjem az álmom.

Miért fontos számodra a hírnév?

Azt, hogy híres szeretnék lenni, nem celebszinten értem.

Arra vágyom, hogy maradandót alkossak, hogy nagy dolgokat vigyek véghez. Valódi élettörténetekkel szeretnék foglalkozni, nem csupán színészként, de rendezőként is egy színházban – akkor is, ha ezért most mindenki hülyének néz.

Alföldi Róbert a példaképem. Hiszek a vonzás törvényében, és nem tartom véletlennek azt sem, hogy a párommal, Gergővel (Gagyi Gergő – a szerk.) egymásra találtunk. Ő énekesi karriert szeretne, én pedig színészi pályára lépni, és ez a kettő tökéletesen kapcsolódik a musicalben, úgyhogy az álmom, hogy filmet forgassak az életemről, közös lett, miután összejöttünk.

Kiket láthatunk majd a filmvásznon?

Nem szeretném nagy nevekkel teletűzdelni a filmem, inkább olyan tehetséges színészeket szeretnék felkarolni, akiket valamilyen oknál fogva kerül a rivaldafény. Mindössze két ismert embert kértem fel, hogy szerepeljen a musicalben; remélem, lesz kedvük hozzá, a forgatásig még bármi történhet. Az egyik Oláh Ibolya, akit a legőszintébb, legtisztább és legcsodálatosabb emberek egyikének tartok, mert nem a pénz motiválja, hanem az, hogy önmagát és a művészetét hitelesen adhassa elő. A másik híresség Mohamed Fatima, aki szerintem az egyik legjobb hazai rapper. Fontos dolgokra hívja fel a figyelmet, és motiválja a fiatal generációt.

 
 

Mit jelent számodra a siker?

Ma sokan görcsösen törekednek a hírnévre, teleposztolják magukkal a netet, és közben elhiszik, hogy sztárok, de ha vannak is pozitív visszajelzéseik, én úgy gondolom, hogy az ilyen megalapozatlan siker csak időleges.

Számomra a siker a valódi tartalmat, az értéket, a karriert jelenti. Tudom, hogy ennek a megvalósításáért rengeteget kell tanulnom és dolgoznom, méghozzá türelmesen, de megéri. Nekem fontos, hogy minőséget képviseljek.

Épp ezért messziről kerülöm a szponzorált tartalmas megélhetési celebeket, a lájkvadász Instagram-huszárokat és azokat, akik megjátsszák és fényezik magukat a kamerák előtt.

Miként változott az életetek az első, az Abcúgon megjelent cikk óta?

Az ismertség hatással volt a magánéletünkre. A híradóban látta Gergőt az édesanyja – aki kitagadta őt még a kapcsolatunk elején –, és lelkesen mondta az unokáinak, hogy a fia híres lett. Úgy tűnt, újra közel tudnak kerülni egymáshoz, de pár nappal később, mielőtt felvehették volna a kapcsolatot, meghalt. Gergőnek hatalmas a szívfájdalma, viszont ez a tragédia összehozta a család megmaradt részét, Gergő apukája beengedett minket a házába, ilyen az együtt töltött három évünk alatt korábban soha nem történt. Rengeteg változást hozott az elmúlt időszak mindkettőnk életében. Rengeteg pozitív visszajelzést és szeretetet kaptunk az emberektől az interneten és személyesen is, mióta bekerült a köztudatba a történetünk.

Bennem senki sem hitt, de mióta láttak az ismerőseim a tévében, mindannyiuk elfogadja a melegségem. Azóta hirtelen mindegyikük a haverom szeretne lenni, de megválogatom a barátaimat.

Értek titeket szakmai megkeresések?

Több médiamegkeresést is kaptunk, amelyeket azért nem fogadtunk el, mert se Gergő, se én nem szeretnénk showműsort csinálni az életünkből, és meleg celebként szerepelni. A dokumentumfilm is az életünket mutatja majd be, de az 100%-ban a túlkapások nélküli valóságot prezentálja. Persze volt olyan felkérés is, amit örömmel vállaltunk, felléptünk például a Pszinopszison, élő könyvként funkcionáltunk számos művész és előadó között. Ez megerősítette a vágyam, hogy művészpályára lépjek. Miután leérettségizem, szeretném elvégezni a Színiakadémiát.

Ha most rendezhetnél egy darabot, mi lenne a történet lényege?

Az, hogy felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy ne panaszkodjanak, inkább örüljenek annak, ami megadatott, és adjanak hálát az apró dolgokért is. Amikor Gergővel nem volt munkánk a kisvárosban, ahol éltünk, a helyi TESCO előtt kellett aprópénzt kéregetnem, szóval tudom, miről beszélek.

Adjanak hálát az egészségért, mert nincs annál nagyobb kincs, de ugyanilyen fontosnak tartom, hogy tiszteljék a szüleiket, és értékeljenek mindent, amijük van. Ugyanakkor ne ítélkezzenek soha, senki felett, és ne nézzenek le senkit. Úgy gondolom, ez a hozzáállás viszi előrébb az életet.

 
 

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás