„Nem kérdés, hogy Kanye West legyen a Glastonbury headlinere!” – Glass Animals-interjú

Avatar photo
2015.03.30., 20:45

Március utolsó napján nincs aktuálisabb koncert, mint az oxfordi Glass Animals első budapesti fellépése. Az intellektuális popban utazó kvartett hatásai között ugyanúgy megtalálható a Radiohead, mint például Flying Lotus vagy az alt-J. A zene nyelvére lefordítva ez egyfajta androgün vokálokkal megtűzdelt, soulos-r’n’b-s-szintetizátoros popot eredményez, ami furcsasága ellenére azonnal a hallgató fülébe mászik. Aki nem hiszi, a hónap utolsó napján utánajárhat az Akváriumban, ahol a Selected Sounds szervezésében mutatja be a zenekar első, Zaba című albumát.


glass-animals-0420

Több interjúban is azt nyilatkoztátok, hogy a zenekar lényegében a tagok inszomniája miatt alakult meg. Ez igaz?

Drew MacFarlane: Mondhatni. Dave (Bayley, a zenekar frontembere – szerk.) egy időben álmatlanságban szenvedett, ezért elkezdett dalokat írni, csak hogy teljen az idő.

A Zabáról (a zenekar első, tavalyi lemeze) azt mondtátok, hogy egy pillanatkép arról, hogy épp hol tart(ott)atok, mikor írtátok és felvettétek. Milyen érzés visszahallgatni így, egy évvel később?

Drew MacFarlane: Ahogy mondtad, a Zaba lényegében egy pillanatkép az akkori önmagunkról – talán ezért is szeretjük annyira. Már nem változtathatunk rajta, és nem is akarunk, az előbbi okból, még akkor sem, ha mai fejjel nyilván vannak dolgok, amit másképp csinálnánk.

Dalszerzőként mit gondolsz, mennyit változtatok az elmúlt időben?

Drew MacFarlane: Úgy gondolom, magabiztosabbak lettünk, de a zenekar egyik dalszerzőjeként nehéz erre válaszolnom. Úgy érzem, sokkal ösztönösebbek vagyunk manapság, megtanultunk bízni magunkban, az új dalok pedig hangosabbak és merészebbek.

Milyen volt Paul Epworth producerrel dolgozni az első albumotokon?

Drew MacFarlane: Csodálatos volt vele dolgozni. Ő egy remek ember, és egy olyan zenész, akit mindannyian maximálisan tisztelünk. Ott volt az egyik első londoni koncertünkön, és azóta sem néztünk vissza!

GLASSANIMALS006-as-Smart-Object-1-copy1

A Zabáról azt nyilatkoztátok, hogy olyannak kell lennie, mint egy utazásnak, ami az elejétől a végéig leköti a hallgatót. Melyik album hat így rátok?

Drew MacFarlane: Így igaz, pont ezt a hatást szerettük volna elérni. Szerintem erre a fajta albumra a legjobb példa a Pink Floyd-féle Dark Side Of The Moon: egy briliáns album, ami egy kidolgozott koncepció köré épül, és minden ahhoz igazodik – a grafikák, a zene, a szövegek, egy fenomenális alkotás! Mestermű.

Miért pont a Kanye West-féle Love Lockdownt dolgoztátok fel a Like A Version számára? Mit gondoltok arról, hogy ő lesz az idei Glastonbury fesztivál egyik headlinere?

Dave Bayley: Megfogott minket a szám egyszerűsége, és a tény, hogy ennek ellenére – vagy pont ezért – mennyire tökéletes popdal. Plusz rengeteg lehetőséget láttunk benne, úgy éreztük, hogy ki tudunk belőle hozni valami érdekeset. Szerintem nagyon szomorú amúgy, hogy 2015-ben még vannak olyan emberek, akik szerint Kanye West nem méltó arra, hogy egy fesztivál headlinere legyen. Ő egy kivételes zenész és egyéniség. Nem kérdés, hogy Kanye West legyen a Glastonbury headlinere!

Hogy jött a közös munka ötlete a Woozy-ban rappelő Jean Deaux-val? Kivel szeretnétek még együtt dolgozni a jövőben?

Edmund Irwin-Singer: Valaki lejátszotta nekünk pár számát, mi pedig imádtuk. Hatalmas tehetség! Egyébként imádnám, ha Beyoncé beszállna egy verzével valamelyik számunkba!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Interjú: Kollár Bálint

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás