Nem hagyták annyiban, ősszel újra kinyit az Auróra

Hering András
2017.08.23., 16:03

Ahogy azt korábban megírtuk, Józsefváros hatósága június 28-án azonnali hatállyal bezáratta az Auróra utca 9. és 11. alatt bejegyzett Auróra közösségi házakat, az Auróra Kioszkot és az Auróra Kertet. A 8. kerületi kormányhivatal most jogszabálysértőnek nyilvánította és megsemmisítette a Józsefvárosi Önkormányzat határozatát, mely megfosztotta a közösségi házat elsődleges bevételi forrásától.

Újra élet lesz az Aurórában | fotó: Auróra-Facebook

Az alábbiakban az Auróra ma közzétett sajtóközleményét olvashatjátok:

“Minden alapot nélkülöz, így nem érvényes az az önkormányzati határozat, mely az Auróra bezárását célozta. Az elmúlt hónapokat a közösség segítségének és adományainak köszönhetően tudtuk átvészelni. Októbertől újra teljes gőzzel működik az Auróra, és benne az AuróraCivilHUB.

Mint ismeretes, június végén a Józsefvárosi Önkormányzat bevonta az Auróra vendéglátóipari engedélyét. Az Auróra 11. alatti Kioszk bezárását egy 1999-es jogszabály alapján rendelte el az Önkormányzat. E szerint ha az üzlet működésével összefüggésben büntetőjogi eljárás van folyamatban, akkor a hely azonnali bezáratására jogosult a jegyző. Az Önkormányzat a június 10-én lezajlott, nagy visszhangot kiváltó razziára hivatkozott, mely során 15 embert állítottak elő kábítószer-fogyasztás gyanújával: náluk csekély mennyiségű marihuánát találtak. A működési engedély bevonása pedig az Auróra megszűnésével fenyegetett, hiszen fő bevételi forrásunktól estünk el.

Az Auróra minden jogszabályt betartott, ám a bezárásunkat célzó önkormányzati határozat jogsértő.

Sem az Auróra sem az azt működtető Marom Klub Egyesület, vagy bármely hozzánk kötődő személyt vagy társaságot nem gyanúsítottak meg semmivel. A határozat ellen így panasszal éltünk a kerületi Kormányhivatalnál. A Kormányhivatal pedig teljes egészében az Aurórának adott igazat, mert a hivatkozott eljárás során egyáltalán nem merült fel bűncselekmény gyanúja működésünkkel kapcsolatban. Mint írják:
„…nem volt indokolt az Üzlet ideiglenes bezárásának elrendelése, és a döntés fellebbezésre tekintet nélkül való végrehajthatóvá nyilvánítása, ezért a jogszabálysértő Elsőfokú Határozat megsemmisítéséről kellett döntenem.“

A Kormányhivatal határozata jogerős, az ellen fellebbezni nem lehet. Mindez pedig azt jelenti, hogy újra kinyithat az Auróra!

A több hónapos kényszerszünet után kis időbe telik mire újra tudjuk indítani a működést, de októbertől már ismét a megszokott, sokszínű programmal vár mindenkit az Auróra. Így továbbra is helye lesz a kulturális, civil, és zenei programoknak.

Fontos kiemelni, hogy ezt pár hónapot nem tudtuk volna átvészelni az Auróra közösségének támogatása nélkül. A közösségünk pár ezer forintokból összegyűlt mintegy 2,5 millió forintos adományának köszönhetően tudtuk fizetni számláinkat és a bérleti díjat. Erre bevétel nélkül semmi esélyünk nem lett volna. Ráadásul hiába esett ki három hónap, kártérítési igénnyel nem léphetünk fel az önkormányzat ellen, mert még közigazgatási eljáráson belül vonták vissza a döntést. A mostani határozat csak a Kioszkra vonatkozik, az eljárás elhúzódása miatt az Auróra Kert csak jövőre nyit ki újra.

Külön köszönet a Magyar Helsinki Bizottságnak a jogi eljárásban nyújtott segítségéért.

Szeptember elsején pedig gyertek az Aurórába, Nyissuk meg együtt az Aurórát!”

Címkék: , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás