Varju Kitti
2018.10.30., 14:00

“Nem az a célunk, hogy holnapra befussunk, hanem hogy csináljunk valami olyat, amit senki más nem tud” – Meg Egy Cukorka-interjú

A britrock és a beatzene stílusának ösvényén indult el még 2015-ben a Meg Egy Cukorka zenekar, amely nemrég jelentette meg első nagylemezét, a Jöhet Bármit. Az NKA Hangfoglaló Programjának induló előadói közé is bekerülő banda az őszinte, teljes odaadással készített zenében hisz, és a nagy hírnév gyors megszerzése helyett inkább a minőségi alkotásra fókuszál, és arra, hogy maradandót adhasson az embereknek. Az új album kiadása kapcsán a kezdeteken, az “ennyire magyarságon”, a Ligeti Gyurival való közös munkán és a saját üzeneten túl mindezekről is beszélgettünk az együttes tagjaival, azaz Hárs Barna énekes-gitárossal, Mihályi Dávid basszusgitárossal és Halász Máté dobossal. A Jöhet Bármi lemezbemutató koncertje pedig november 8-án az ELLÁTÓházban lesz.

 
 

Középiskolai ismeretségből indult a történetetek, és 2015-től számítható a Meg Egy Cukorka élete. Ahogy olvastam, Barna és Dávid, eleinte nem találtátok meg a közös hangot, de amikor már egyetemistaként véletlenül összefutottatok, megszületett egy együttműködés gondolata – csak mert épp feloszlottak a saját zenekaraitok. Ez így elég spontánnak hangzik – tényleg ilyen egyszerűen dőlt el, hogy akkor ti most kitaláltok egy közös projektet, amivel majd lesz valami? Vagy hogy szól a teljes történet?

Hárs Barna: A történet lényegében tényleg ilyen egyszerű és spontán. Én nagyon régóta írok már dalokat, és a gondolat, hogy ezeken a Dáviddal dolgozzak tovább, azon a bizonyos találkozáson született meg bennem. Számomra az, hogy kivel csinálok zenekart, mindig szimpátiaalapon ment. Eddig valószínűleg ezért nem is sikerült olyanokat találnom magam mellé, akik elég jól tudnak játszani a hangszerükön ehhez a zenéhez, viszont nincsenek is túltanítva ahhoz, hogy már ne értsék, hogy miről szól. Dáviddal valahogy összejöttek a dolgok. Valószínűleg az lehet a titka, hogy elkezdtünk egymásra figyelni, és egymástól tanulni a dolgokat – nem feltétlenül zenei értelemben. Az egymás iránti tisztelet lehet a kulcsa annak, hogy most működik az, amiről egykor elképzelhetetlennek hittük, hogy működhetne.

Mihályi Dávid: Igen, lényegében egy villamosmegállóból indult. Ha jól emlékszem, 2015 februárja körül volt. Még mielőtt találkoztam Barnával, teljesen lemondtam a zenélésről, hiszen akkor már a második zenekarom ment szét, és valahogy elkönyveltem magamban, hogy akkor más dolgokra fogok koncentrálni. Aztán véletlenül találkoztunk. Akkoriban Barna akusztikusan koncertezgetett, és valahogy tudtam, hogy el kell mennem a következő koncertjére. Most így visszagondolva a történések nagyon természetesen követték egymást. Annak pedig nagyon örülök, hogy a gimis korszak így alakult, mert jót tett, hogy egy darabig a saját utunkat járhattuk.

Mikor kezdtétek el azt érezni, hogy ez már komolyabb, hosszú távú dolog is lehet, mint egy spontán összeállás? Hogyan fordult át ez?

H. B.: Én sosem éreztem úgy, hogy hobbiszinten zenélek.

Számomra a zene nem egy ilyen dolog, amit lehet úgymond „félig” csinálni. Bennem valahol mindig volt egy ilyen meg nem értettség, és a zenével akartam kifejezni magam. Aki pedig azt szeretné, hogy értsék, az nem veszi félvállról a dolgot.

Amikor kisgyerekként elkezdtem csapkodni a hideg szobában lévő pianínó billentyűit – persze nulla zongoratudással -, akkor is abszolút a legnagyobb szívvel és lélekkel csináltam azt. Szerettem volna, ha valaki meghallja. Végül be is írattak zongorázni.

M.D.: Tök jól mondja Barna. Szerettem volna, ha valaki meghallja. Szerintem ez minden alkotóban megfogalmazódik, hiszen közölni szeretne valamit a világgal. A zenekar esetében a legelején éreztem, hogy amit csinálunk, az nem egy egy-két éves projekt lesz. Barnával ugyanazok a célok vezérelnek minket a legelejétől kezdve. Két éve van a zenekar, és ezalatt az idő alatt sok nehézségen átharcoltuk magunkat. Ezekben a szituációkban bebizonyosodott, hogy kitartunk egymás mellett.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Túl vagytok már egy doboscserén is – mikor és hogyan került a képbe Máté?

H. B.: Az első dobosunk, Bence az első koncertünk után leült velünk végre egy sörre. Nagyon örültünk Dáviddal, mert egészen eddig nem tudtunk vele soha együtt lógni a próbákon kívül, és mindig szerettük volna őt igazán megismerni, hogy ne csak egy munkakapcsolat legyen ez az egész (én nagyon nehezen csinálok ilyen bensőséges dolgot, mint a zene, olyannal, akivel amúgy nem értjük egymás lelkét). Bence végül közölte velünk, hogy nem tudja magáénak érezni ezt az egészet, amit csinálunk. Az első koncertet is csak azért csinálta végig velünk, mert nem akart velünk kiszúrni. Szerintem ez nagyon korrekt tőle, és azóta is hálásak vagyunk neki a zenekar első és ősfelállásában az utolsó koncertjéért. Utána elkezdtünk kétségbeesetten dobosokat keresni. Én még egy hirdetést is feladtam egy lerobbant dobos fórumon, amit Márkó, a Konyha dobosa ajánlott nekem.

Halász Máté: Erre a hirdetésre jelentkeztem 2016 októbere körül, hirtelen felindulásból. A próbateremben megnéztünk pár dalt, beszélgettünk, örömzenéltünk. Azóta eltelt két év, összecsiszolódtunk, jó barátok lettünk.

Máté, te a Mary PopKids dobosa is vagy egyben, sőt, Vághy Tamás #pianoset-projektjébe is bekerültél idén. Hogyan tudod összeegyeztetni mindezt? Mi fogott meg a Meg Egy Cukorkában, hogy beszálltál hozzájuk azon túl, hogy már ott volt a Mary PopKids is?

H. M.: A #pianoset Vághy Tomi barátom, az Anna and the Barbies szintisének projektje. Sok mindenben hasonlít a Mary PopKids stílusához, modern, elektroakusztikus dobolás történik ezekben a zenekarokban. Nagyon izgalmas feladatok ezek, de néha jó visszatérni a gyökerekhez. Tizenévesen nagy hatással volt rám a brit indie-rock és a magyar alter is. A Meg Egy Cukorka zenekarhoz ezek a közös zenei alapok vonzottak, és az az őserő, amely egy ilyen rocktrióban rejlik. Néha nehéz összeegyeztetni a zenekarokat, de jó szervezéssel mindenre jut időm.

A zenétekre nagy hatással van a britrock, de a „britséget” csak a stílus terén vettétek magatokra, mindehhez maradtatok a magyar nyelvnél mind a szöveg, mind a nevetek tekintetében. A célotok elsősorban a hazai piac? Nem gondoltátok, hogy ha a későbbiekben külföld felé is nyitnátok, akkor egy „ennyire magyar” formáció hátránnyal indulna?

H. B.: Sosem gondolkodtam azon, hogy mi is számunkra a piac. Igazából mindig is egyértelmű volt, hogy ha az a cél, hogy kifejezzük magunkat egy nyelven, arra az anyanyelvünk a legalkalmasabb.

Számomra az önkifejezés és az üzenet a legfontosabb ebben az egészben. Tudjuk, hogy sokszor menőbb és könnyebb is angol szövegekkel érvényesülni. De nekünk nem az a célunk, hogy holnapra befussunk, hanem hogy csináljunk valami olyat, amit senki más nem tud, és ami miatt 20 év múlva is jönnek majd a koncertjeinkre. Ez a valami pedig a Meg Egy Cukorka.

M.D.: Mikor elkezdtük a zenekart, nagyon fontos volt, hogy magyar szövegű dalok szülessenek. Akkoriban iszonyatosan zavart a jó magyar szövegű, fiatal zenekarok hiánya. Volt talán kettő, amelyek benne voltak a köztudatban, ezért is volt fontos, hogy magyarul csináljuk ezt az egészet. Remélem, mindig „ennyire magyar” zenekar leszünk. Számomra a külföldi zenélés érdektelen.

 
 

Az első, Zsákutcák című EP-tek a Keleti Blokk egyik termében lett rögzítve, átlagos színpadi mikrofonnal rögzített demóéneket tartottatok meg hozzá, együtt, egyszerre játszottátok fel az egész albumot a maga őszinte mivoltában. Most jelentős támogatást kaptatok a lemezfelvételhez az NKA által – miben változtatta meg ez a második hanganyagotok munkálatait?

H. B.: Egy dal megszólalásán rettentő sokat tud dobni az, ha nem kell technikai kompromisszumokat kötnünk. Bár az alapokat ugyanúgy, együtt játszottuk fel, jelentős különbséget jelent hangzásban, hogy a próbateremből átkerültünk egy stúdióba, és nem egy délutánunk volt az anyag felvételére, hanem három napunk. Remélem, a következő lépés az lesz, hogy ugyanennyi dalra kétszer ennyi stúdióidőnk lesz. Az NKA-nak nagyon sokat köszönhetünk azért, hogy lett egy ilyen színvonalú korongunk. A technikai szintugrás mellett az sem hanyagolható el, hogy Ligeti Gyuri és Szabó Szebi keze munkája a keverés és a maszter. Szerintem össze sem lehet hasonlítani a két kiadványt hangzását, hiszen teljesen más szintű erőforrásból készült. Az első EP-re afféle demóként tekintünk.

Csak három napot szántatok a felvételre – miért alakult így? Mi az előnye és a hátránya egy ilyen rövid stúdiózásnak?

H. B.: Azt, hogy mi az előnye, még nem tudjuk, mert eddig csak ennél is kevesebb időnk volt rögzíteni. Az időhiány és a stressz, ami ezzel jár, mindenesetre felfogható hátrányként, habár nagyon inspiráló tud lenni. Kevés alvás, evés és sok kávé.

Persze én imádom ezt a pörgést, ahol megszűnik minden más a világon, csak szívesen csinálnám úgy, hogy sokszor ennyi időm van rá. Nem azért, hogy kevésbé legyen stresszes a rögzítés időszaka, csak szívesen dolgoznék még többet a dalokon.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ezúttal, ahogy már említetted is, többek között Ligeti Gyuri is mellétek állt az albumotok elkészülésekor: egyrészt producerként segített titeket, másrészt a keverést is ő csinálta. Hogyan jött a közös együttműködés, és szerintetek mit adott hozzá az ő jelenléte az egész végeredmény megszületéséhez?

H. B.: Az első nagylemez felvételére mindenképpen együtt akartunk dolgozni egy producerrel. Eddig még nem csináltunk ilyet, és most, hogy lett rá pénz, szerettük volna kipróbálni, milyen is az, ha van egy mindenki által tisztelt, objektív szem. A rögzítés előtt az egész lemezt feldemóztuk, én otthon felénekeltem vokálsávokat, kitaláltam akusztikus gitártémákat és egyéb apróságokat. Ezt az anyagot küldtem át Gyurinak, hogy mi a véleménye, lát-e ebben fantáziát, dolgozna-e velünk. Amikor meghallgatta, felhívott, és azt mondta, hogy baromi jó lesz ez a cucc, és hogy nem is akar nagyon belenyúlni az anyagba. Inkább azzal akar foglalkozni, hogy ne szóljon ilyen bénán. Illetve megemlítette, hogy nagyon idegesíti az affektálásom, ami amúgy jellemző erre a hazai alterrock zenére, úgyhogy ebből majd megpróbál kigyógyítani. A keverésnél kiderült, hogy vele akarjuk megcsinálni az egész lemezt. Valahogy nagyon eltalálta azt, ami az én fejemben szólt, csak nem tudtam, hogyan kell megvalósítani. A felvétel során egyébként sokat hozzátett ő is és Horváth Barna is ahhoz a demóhoz, amit otthon készítettünk.

Barna, a Jöhet Bármi dalszövegeit illetően miből merítettél az íráshoz? 

H. B.:  Őszintén szólva nem tudom, hogy mi ihlette a szövegeim. Pontosabban azt nem tudom, hogy milyen konkrét élmények. Ha éneklem őket, akkor csak az érzések jönnek elő, mintsem az emlékek.

Nekem ez mindig egy olyan dolog, hogy csak hagyom, hogy kifolyjon belőlem valami. Gyakran csak utólag jövök rá én is, hogy miért írtam pont azt, amit írtam.

A többiek csak a zenei részeknél szállnak be az alkotói folyamatba, vagy volt, hogy együtt módosítottatok már a szöveget illetően is?

H. B.: A Cukorka című dal szövegén kívül valóban én írtam az összes többit, de azt nagy részben Dávid írta, én csak apróságokat módosítottam rajta, hogy énekelhetőbb legyen.

M. D.: A Cukorka szövege egyébként lényegében a banda nevéből jött – ami nagyon tetszett –, de akkor még nem volt biztos, hogy ez lesz a nevünk. Egy könnyed szöveget akartam írni a plátói szerelemről. Azoknak a lányoknak, akikbe reménytelenül belezúgtam, mindig négybetűs nevük volt, mind magyaraltert hallgattak, többen is az ELTE-re jártak, és mindegyik megmaradt plátóinak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egyszer azt nyilatkoztátok, hogy a zenekar üzenete mindig aktuális, és folyamatosan változik annak függvényében, hogy mit gondoltok magatokról és a világról. Most épp mit éreztek a saját üzeneteteknek a világ felé, akár ezzel az új lemezzel?

H. B.: Ez a lemez olyan problémákat pedzeget, amelyek mindenkit érintenek. Szól a szabadságról, szerelemről, elégedetlenségről, kétségbeesésről, rettegésről, elengedésről, megbánásról, halogatásról, kiheverésről, újrakezdésről, majd megint a szabadságról. Pontosan ebben a sorrendben, ahogy leírtam. A dalok sorrendjét tudatosan választottuk úgy, hogy egy végtelen kört írjon le, így tulajdonképpen a lemeznek nincs eleje vagy vége, bárhonnan hallgathatod bármeddig. Az aktualitása ez esetben inkább rólunk beszél most, hogy miként éljük meg ezeket a dolgokat jelenleg.

Több tehetségkutatót is megnyertetek, és egyéb elismerésekkel is gazdagodtatok, felléptetek nagyobb fesztiválokon és fontos hazai klubokban. Idehaza milyen távlatokban, célokban gondolkoztok ezeken túl? Mi a következő lépés a debütáló nagylemez megjelenésének „hajnalán”?

H. B.: Szeretnénk megváltoztatni a világot, legalább Magyarországon. Szeretnénk nyomot hagyni az emberekben, és szeretnénk elérni, hogy merjenek jobban érezni, és merjenek jobban hangot adni a hangjuknak. Szeretnénk, ha rá tudnánk venni őket arra, hogy kommunikáljanak egymással. Amikor zenélünk, megpróbálunk mindig a lehető legőszintébben viselkedni a színpadon. Amikor szöveget írok, megpróbálok teljesen szabadon fogalmazni. Úgyhogy ezt fogjuk tenni.

Elmegyünk minden helyre, ahová csak tudunk, és mindenhol megpróbálunk valamit felébreszteni az emberekben.

November 8-án az ELLÁTÓházban lesz a lemezbemutató koncertetek. Mi mindennel készültök erre a nagy napra?

H. B.: A lemezbemutató lesz az első olyan koncert Budapesten, ahol nemcsak hárman állunk majd a színpadon. Sok dalban akusztikus gitárral is kiegészül majd a csapat Agócs Marci (Aurevoir.) által, illetve Papp Szabi is színpadra lép velünk a kedvenc dalával a lemezről. A koncert napján CD-t is lehet majd vásárolni, illetve kisorsolunk 30 dedikált példányt azok között, akik online vesznek jegyet a koncertre. Ezekről a lemezekről azt kell tudni, hogy nagyon limitáltan, 300, sorszámozott példányban gyártottuk le őket. Nem akarjuk, hogy túl sokan legyenek, akik elmondhatják, hogy rendelkeznek az első fizikai lemezünkkel.

 
 

Meg Egy Cukorka: HonlapFacebook | Instagram

A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás