Nellcôte, a rock’n’roll palotája: a The Rolling Stones francia villájának története

Avatar photo
2015.08.3., 12:54

1971 tavaszán Keith Richards kibérelt egy villát a francia Riviérán mindössze havi 2500 dolláros bérleti díjjal. Ez idő tájt mellékesen a brit állam a vagyonuk elkobzásával fenyegette a The Rolling Stones tagjait, amennyiben április 5-ig nem hagyják el az ország területét a munkáspárti kormány magas jövedelműekre kirótt adórendeletének jegyében. A zenekar tehát számkivetetté vált, ezért felkerekedett, és a Villa Nellcôte-ban, ebben a szolid, 16 szobás, 19. századi kastélyban húzta meg magát. Dominique Tarlé fotói végigdokumentálták az itt zajló féléves, nonstop házibulit, amely a szex, a drogok és persze a rock’n’roll jegyében zajlott.

A következő fotókon az a szoba látható egykor és most, ahol Keith és baráti társasága múlatta az időt a plafonig érő francia üvegajtók között.


A The Rolling Stones egyébként dél-francia száműzetése során vette fel klasszikussá vált dupla albumát, az Exile on Main St.-et, méghozzá a villa pincéjében kialakított stúdióban. A zenekar többi tagja is a környéken bérelt házat: Mick Jagger Párizs és Provence között ingázott váradós feleségével, Biancával, ám miután Keith Richards idejének nagy részét droghasználattal ütötte el a francia játszóházában, úgy döntöttek, a gitáros érdekében a legjobb, ha a Villa Nellcôte lesz a banda főhadiszállása.

Nem sokkal később Richards barátnője, a színésznő-modell Anita Pallenberg is csatlakozott hozzájuk közös fiukkal együtt. A fiatal anyuka épphogy csak kikerült az elvonóról, a ketyegő bombán pedig maga Keith gyújtotta meg a kanócot, hiszen a korzikai maffiával közreműködve gondoskodott saját és párja heroinellátásról. A „les cowboys’”néven futó dílerek rendszeres látogatói voltak a villának, ami hamar felkeltette a francia rendőrség gyanakvását is.


A Villa Nellcôte látogatói között ott volt John Lennon is, valamint állítólag itt esett meg, hogy 1968-ban Jagger ágyba bújt Anita Pallenberggel; a mendemondát maga Richards erősítette meg önéletrajzi könyvében.

rollingstonesvilla3-930x622

Borúsabb híresztelések is keringenek a villa körül. Robert Greenfield újságíró állítása szerint Pallenberg heroin használatára buzdította az egyik alkalmazott lányát. „Emberek jöttek és mentek, senkinek nem volt vezetékneve, senkiről nem lehetett tudni, hogy kicsoda – mondja Greenfield, aki szintén eltöltött egy rövid időt a tengerparti kastélyban. – 16 ember ült az ebédlőasztalnál, és az ebéd három és fél óráig húzódott. Párját ritkító társaság volt ez.

keithnell

A Nellcôte-villa a Côte D’Azur egyik legpompásabb ingatlana, mely a 19. század végén épült, és Richards szavaival élve „mintha a rohadt Marie Antoinette-nek készült volna”. Mielőtt a Stones idetelepedett volna, a ház náci megszállás alatt állt, és állítólag még évtizedekkel később is, mikor a zenekar a pincében rögzítette albumát, horogkereszt formájú szellőzőrácsok voltak a házban. A legenda úgy tartja, hogy Bianca és Mick Jagger St. Tropez-i esküvőjén Keith Richards náci egyenruhában jelent meg a vőlegény öltözőjében, melyet könnyen lehet, hogy a villában talált. Richardsot állítólag lenyűgözte a ház sötét múltja, sőt pont emiatt esett a választása erre az ingatlanra.

Fent csodálatos volt, pont, mint Versailles, de odalent… Az maga Dante pokla „- emlékszik vissza Keith Richards, természetesen a pincében berendezett stúdióra utalva.

rollingstonesvilla8-930x621

Az óriás pálmafák takarásában ki tudja, mi miden történhetett a villában, de az biztos, hogy Richards korántsem makulátlan életű látogatóinak hála a bútorok felének lába kélt, mire a zenekar elhagyta a terepet. A villa ajtajai olyannyira nyitva álltak bárki előtt, hogy egyszer betörők sétáltak be, és vitték el Richards kilenc gitárját és egyéb hangszereket fényes nappal, míg a tulajok békésen tévéztek a nappaliban. A betörők állítólag marseille-i drogdílerek voltak, akiknek Richards jelentős összeggel tartozott.

rollingstonesvilla12

1973-ban Richardsot és párját, Anitát heroin birtoklásával és kereskedelem szándékával vádolták egy nellcôte-i házkutatást követően, és a zenészt két évre kitiltották Franciaországból, amely természetesen az esetleges francia The Rolling Stones-koncerteket is meggátolta. 1971 novemberében Keith és Anita egy Amerikába tartó repülőre szállt, és soha nem tért vissza a házba, ám a bérleti díjat továbbra is fizették, feltehetően a ’73-as házkutatásig. A villát azóta nem zengi be rock’n’roll, a kábító(szer) illatfelhőt már kiszellőztették, a jelenlegi tulaj pedig nem szívesen látja az odazarándokoló Stones-rajongókat, de reméljük, hogy az a pár szerencsés, aki bejut a hírhedt zenetörténeti műemlék falai közé, azért felrak egy Stones-lemezt.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás