„Nekem a hiperkarma mindig is az újrakezdésről szólt”- Bérczesi Róbert (hiperkarma) interjú

Avatar photo
2014.10.28., 20:57

Újrakezdés, visszaesés, újrakezdés, visszaesés – röviden ezzel jellemezhetnénk a hiperkarma frontemberének drog, alkohol és gyógyszerek fogságában töltött elmúlt pár évét. Most úgy tűnik, van elég ereje ahhoz, hogy tiszta lappal indítson: rengeteg tervvel vág neki a remélhetőleg utolsó újrakezdésnek. Bérczesi Robi egészen a nappalijáig engedett minket, ahol meglepően bátran és őszintén beszélt függőségről, álmokról, regényről, különleges projektekről és persze a hiperkarmáról.


Monumentális, majdnem 30 számos fellépésre készültök, rengeteg vendégelőadóval. Izgulsz? Az elmúlt évek fényében van most benned bizonyítási vágy a 31-ei koncertet illetően? 

Számolom a napokat, nagyon izgulok, hogy minden rendben menjen, hiszen eléggé felkészültünk rá. Ha tartok valamitől, akkor az inkább az, hogy pontosan tudjak egyszerre gitározni és énekelni, hogy jól szóljon a koncert. Nem tudom, mitől izgulok, lámpalázas típus vagyok, de mindent megtettünk, amit lehetett: begyakoroltuk a dalokat és megvan a sorrend is. Az biztos, hogy kell hozzá állóképesség – majd két és fél órás koncertet fogunk játszani, eléggé meg fog izzasztani.

A hiperkarma szövegek mélyen érintik az elmúlt éveidet, hogyan tudod ezeket újra megközelíteni?

Annyira közel kerültek hozzám a szövegek ez alatt a 10 év alatt, hogy szótagról szótagra ismerem őket. Most már nem gondolok bele abba, hogy miről szólnak, igazából nem is akartak semmiről szólni, mindig is koncepció nélkül rakosgattam a mondatokat. Így amikor elkészültek, sokszor én is meglepve tapasztaltam, hogy mégis az aktuális helyzetemről, időszakomról szóltak, amit megéltem.

Egyszer említetted az automatikus írást is mint módszert: akkor ezt is így kell elképzelni? Minden asszociációt leírsz, ami eszedbe jut?

Nincs semmilyen elgondolásom arra nézve, hogy miről szóljanak a szövegek, legyen az témakör vagy üzenet. Ilyen szempontból egyáltalán nem cenzúrázom a hangokat. Az én cenzúrám abból ered, hogy olyan sorokat húzok ki, amiknek a jelentése kétértelmű, de az egyik olvasata nem vicces vagy valakit megbánthat. Ilyenkor bármilyen frappáns is a sor, rímpár, azt kihúzom.

HK SAJTÓFOTÓ 3

Hogyan találják meg a szövegek a dalaikat vagy a zene a megfelelő szöveget? Tudom, hogy több verziód is van egy-egy dalhoz, sőt, volt olyan, amikor egy akkordkörre felénekelted az egész Konyharegényt. Mi az a pont, amikor minden a helyére kerül?

Mindegyik dalhoz minden szöveg passzol. Ezek így, az évek alatt egymásra találtak, ami azt jelenti, hogy van egy négysoros refrén, ami mind a 11 dalra ráillik különböző ritmizálásokkal, illetve énekelt dallammal, de aztán a végén valahogy bebetonozódnak a helyükre az adott dalszövegek és apránként kialakul a végleges helyük. A Senkitöbbet zenéjére a Pontot is el lehet énekelni. Miután kijöttem a kórházból és nem volt már bennem ez az állandó újrarendszerezési kényszer, képes voltam meghozni a döntést, hogy ez és ez a sor, ennél a dalnál marad. Lehet, hogy a másik 2-3-4-re is ráillik, de itt marad és pont. Ahhoz viszont, hogy újra döntéseket tudjak hozni, le kellett állnom a drogozásról.

Nem terveztek olyan sok koncertet a hiperkarmával. Félsz attól, hogy esetleg rosszul sül el a dolog?

Ebben az évben több koncertet nem vállalunk. Jövőre tervezzük a Budapest Park nyitó buliját, de nagyon szétkoncertezni magamat a hiperkarmával nem szeretném, mert eddig akárhányszor leálltam és a hiperkarma visszajött, a nyomástól újra belecsúsztam a drogozásba. Ha minden héten játszanánk, akkor attól félek, nem fogom bírni erőnlétileg, és megint pörgető szerekhez nyúlok. Ezt finoman fogalmazva is nagyon nem szeretném, úgyhogy ezért csak szépen lassan térünk vissza a koncertezéshez. A 12 évnyi mindennapos függőségem után 29-én leszek 10 hónapja tiszta, és teljesen azért még szerintem nem tértem vissza az életbe. Ehhez, azt hiszem, évek kellenek.

A hiperkarma mellett rengeteg másik formációban is részt vettél – Biorobot, Barikák, Én meg az Ének –, mintha kerested volna a sok éned közül azt, amelyik te vagy. Most hogy érzed, megtaláltad?

Amit a Barikákkal csináltunk, az egy zeneterápiás dolog volt számomra. Amikor a múltkori leállásom volt – ami sajnos nem sikerült –, akkor járogattunk össze a lányokkal, akik terápiás jelleggel népdalokat tanítottak nekem, verseket zenésítettünk meg. Nem igazán tudtam még, hogy hol a helyem, mit csináljak, és ez nagyon jó volt. Az Én meg az Ének: Emléxel? lemezt azért vettem fel, mert ezek a dalok már nagyon régóta bennem vannak, az életem különböző korszakait végigkísérték és szerettem volna kiadni magamból. Ha Isten is és az erőm is úgy akarja, tavasszal lesz folytatása Emléxel még? címmel. A BI0ROB0T Nemes András kezdeményezésére indult, elhatároztuk, hogy készítünk egy lemezt a közösen megírt dalainkból. Elkészült, de a folytatását nem tervezzük, mert így is úgy érzem, hogy több a tervem, mint az időm. Nem szeretnék olyan nyomást helyezni magamra, ami miatt megint megkísért a drog. Én már nem eshetek vissza, három életre eleget drogoztam és azt hiszem, hogy ennyi intő példa elég lehet mindenkinek.

Foglalkoztatnak még a népdalfeldolgozások, amiket a Barikákkal csináltatok? Várhatunk még hasonló dolgokat tőletek?

Összeraktunk egy népdalokból álló nagylemezt a Barikákkal, a gond a zenei alappal volt, mivel ezek mindig egy-egy világhírű zenekar dalai voltak. Sajnos nem kaptuk meg a jogokat hozzájuk, nem vették a poént, hiába fordítottuk át angolra a népdalokat és magyaráztuk, hogy ez hungarian folk music. Itthon szívesen kiadták volna. Ezek után megpróbáltam a népdalok alá saját zenét írni, ebből is összegyűlt egy lemeznyi anyag. Nagyon szeretném, ha nem is lemez formájában, de dalonként megjelentetni, mert nem szeretném, hogy ez a majd kétévnyi munka a Barikákkal kárba vesszen. Ha lesz szabadidőm és energiám, akkor szeretném, ha a Barikás projekttel is koncerteznénk zongoristával, perkással, esetleg akusztikus basszusgitárral szolidan kiegészítve.

HK SAJTÓFOTÓ 1_

Mi az a sok terv, amit az előbb említettél?

Szeretnék egy színdarabot írni a Baltazár Színháznak. Szeretném, ha képes lennék megírni egy regényt, ez már azóta nagy vágyam, amióta írni tudok.

Akkor a Konyharegényt is kapcsolhatjuk ehhez a vágyadhoz? Elég sűrű szövegek alkotják, akár egy kisregény is lehetne.

Már a második lemezen is párbeszédekben írtam meg a dalszövegeket és így utólag visszatekintve úgy érzem, hogy nem is mindegyik dalszövegnek készült, inkább már azok is egy kisregénybe passzoltak volna. Az Amondó lemez szövegkönyvében ezért is vannak gondolatjelekkel elválasztva a beszélőpartnerek szövegei. Ezek kétszereplős dialógusok, de ahogy megjelenik a harmadik szereplő, onnantól kezdve már nem lehet olyan könnyen értelmezni őket úgy, mint dalszöveget.
Van egy olyan külön mappám is, ahová a regényhez, illetve egy filmforgatókönyvhöz gyűjtök anyagot.

Filmforgatókönyv? Ez nagyon érdekesen hangzik!

Amikor be voltam drogozva és meg voltam őrülve, szabad utat engedtem a gondolataimnak. Ez azt jelenti, hogy akár hangosan is kimondtam mindent, fennhangon, magamban beszélve. Vettem egy diktafont, amire hétórányi anyagot mondtam fel, majd a szereplők is kezdtek körvonalazódni, tehát a hangokat szépen megkülönböztettem egymástól, elneveztem őket. Úgy gondolom, egy forgatókönyvet, regényt, színdarabot megírni sokkal nagyobb vállalás, mint egy dalt vagy egy lemezt összerakni, mert egy dal mégiscsak egy háromperces keretek között mozgó kifejezési forma. Egy regényhez viszont le kell ülni és az embernek mindenképpen ki kell tisztulnia. Most, hogy ez nekem is sikerült, talán ebben az állapotomban már képes vagyok megvalósítani ezt a gyerekkori álmomat: a regényt. Noha a szervezetemet kimosták a gyógyszerek, a „hangok” megmaradtak, csak éppen velem együtt lenyugodtak kicsit.

Ezen a lemezen a már régóta megírt dalok vannak többségben. Vannak már a fejedben új dalfoszlányok?

Igen, írogatok, főleg egyszerű dalszerkezetű dalokat. Kezdek visszatérni a gyökerekhez: amikor még tudtam azt, hogy egy dalnak milyen szerkezeti formái vannak, mik a szabályai. Egy dal általában versszak, versszak, refrén, versszak, refrén, szóló és utána refrén orrvérzésig. Erre a klasszikus dalszerkezetre untam rá valamikor 2000 környékén és ekkor kezdtem el kísérletezgetni, hogyan lehetne ezeket a kereteket tágítani és variálni. Az Amondó lemez volt az, ahol ez kicsúcsosodott és a harmadik lemez szintén ilyen kísérletezősebb. Viszont az újonnan formálódó dalaim már szándékosan visszatérnek az eredeti dalszerkezeti szabályokhoz.

Ezeket a dalokat a hiperkarmának írod vagy gondolkodsz esetleg szóló projekten is?

Szívem szerint a hiperkarmának írnék dalokat, de ami még nagyobb vágyam, hogy a srácokkal a próbateremben, műhelyszerűen működve, együtt írjuk meg őket.

Megfordult már a fejedben, hogy más előadóknak is írj szöveget?

Régebben nem, de mostanában, hogy egyszerűbb dalokat írok, többször felmerült bennem. Van néhány olyan sor vagy refrén, ami nekem nem állna jól, viszont nem dobnám a kukába sem, mert érzem, hogy nem rossz és esetleg valaki más előadhatná. Szintén régi álmom, hogy tudjak mindenkinek dalokat írni, amiket mások visznek sikerre a saját zenekarukkal, úgyhogy ez is a jövőbeli terveim között szerepel.

Nemrég jöttetek ki a Senkitöbbet klipjével: egyszerű, fekete-fehér videó, ami kicsit ellentétben van a szöveg komorságával.

Képekben elbeszélni egy történetet szerintem sokkal nehezebb feladat, mint zenében. Eddig sajnos a videoklipjeink többsége nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, ezért ehhez a számhoz csak egy hangulatvideót szerettünk volna készíteni. A Senkitöbbet egy két szálon futó, szomorkás dal: egyrészt az ember elér a függőségében egy olyan ponthoz, ahonnan már nincs tovább és vagy abbahagyja, vagy meghal, vagy még rosszabb történik vele. Másrészt a párkapcsolat végén a fiú visszavezeti a lányt oda, ahonnan elindultak és elköszön tőle.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fontos még a mai világban, hogy a dalokat CD-n is megjelentessük és legyen hozzá videó?

Mindenképpen fontosnak tartom a videókat, de nem hiszek az albumforma létjogosultságában. Szerintem a lemez mint formátum – akár fizikai hanghordozó, akár művészi megjelentetési forma – idejét múlt. Nagyon kevesen hallgatnak végig egy lemezt, inkább a saját maguk által összeállított tracklistát hallgatják. A hiperkarmával is ezt szeretném csinálni: elkészül egy dalunk, forgatunk hozzá egy videóklipet, rendezünk neki egy premiert és nem jelentetjük meg fizikai hanghordozón. A CD korongot – mint a természetben borzasztóan nehezen lebomló műanyagot – amúgy is brutális környezetszennyezésnek tartom.

A hiperkarmától függetlenül mindig is adtál kisebb koncerteket is, maroknyi közönségnek. Mi az, ami ebben vonz?

Különleges hangulata van, ha akusztikus gitáron játszik az ember. Olyan, mintha meztelenül énekelne, ez alatt azt értem, hogy minden apró hiba kihallatszik: nincsen torzító, ami jótékonyan elfedi a be-becsúszó esetleges vendéghangokat, nincs ott a dob meg a basszus jótékony, táncra perdítő támogató hatása sem. A közönséggel is más a kontaktus, jobban hallgatják, figyelik, mit énekelek, mit gitározok. Teljesen más műfaj, mint egy nagykoncert. Sok nagy név elvérzett már egy szál gitárral, ezért kevesen vállalnak be ilyen fellépéseket.

Az eddig megjelent két hiperkarma lemez sokunknak meghatározó zenei élményt nyújtott és a zenekar is sok fiatal kedvence. Mit jelent neked most a zenekar?

Nekem a hiperkarma mindig is az újrakezdésről szólt, akármennyire is elrontjuk a dolgokat, valahogy mindig nekivágunk megint. Amikor szól a zene és a próbateremben vagyunk vagy a színpadon állunk, becsukom a szemem, elképzelem magam előtt a zenét, a hangszereket, lelkileg hozzákapcsolódom a többiekhez – Ilyenkor úgy érzem, nem történhet gond…

Interjú: Fürdős Zsanett, Németi Noémi

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás