Varju Kitti
2017.10.10., 17:29

“Ne várjatok arra, hogy bármi is az öletekbe hulljon, mert nem fog!” – Jordan Klassen-interjú

Építkezéseken melózott, és gázóra-leolvasóként is kereste a kenyerét Jordan Klassen, aki csak az elmúlt másfél évben két lemezt és egy EP-t is adott ki. A kanadai dalszerző-énekes kamarapopot és indie-folkot kever zenéjében, de saját dalainak produktív kitermelése mellett még producerként is segít más előadókat. Klassent nemrég a Waves Vienna showcase fesztiválon néztük meg élőben, utána pedig interjút is készítettünk vele, melynek során a pár hete megjelent, Big Intruder albumáról, a főállású zenészlétről és az eddigi útjáról kérdeztük.

Kreatív, zenei családban nőttél fel. Ez volt a fő oka annak, hogy a zene felé fordultál?

Biztos vagyok benne, hogy valami köze volt hozzá. A szüleim mindig is bátorítottak arra, hogy zenével foglaljam el magam, gyerekként zongora-, majd gitárleckéket vehettem. A kreativitás pedig olyasmi, ami mindig is izgatott.

Ahogy olvastam, több bandában is játszottál, mielőtt a saját utadra léptél. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy szólóban folytatod tovább?

A középsuliban volt a The Federal Duck, aztán rögtön az érettségi után jött egy komolyabb együttes, a Sub Rosa. Amikor kábé 22 éves lehettem, feloszlottunk, és ezután egyre jobban elmerültem a csendesebb, elmélkedő zenében. Elkezdtem demókat felvenni a GarageBand segítségével – mindez először csak egy, majd hamarosan több albumhoz is vezetett, egészen öt évvel ezelőttig, amikor már elég bevételem volt ennek köszönhetően, és ez lett a főállásom.

Meddig tartott, amíg sikerült elérned, hogy csak a zenével foglalkozhass teljes állásban? Mit dolgoztál előtte?

Addig nem váltottam, amíg az „igazi” állás egyre kevésbé volt teljesíthető, ahelyett, hogy a zenével foglalkoztam volna. Azt hiszem, ez 2012 körül volt. Kiadtam egy lemezt, aztán turnéztam, mint egy őrült. Egy csomó pénzt nyertem egy művészeti fejlesztő programban, és ekkor nyert értelmet. Azelőtt sok éven keresztül építkezéseken dolgoztam, de volt egy remek melóm gázóra-leolvasóként is!

És mit tanácsolnál azoknak, akik szintén főállású zenészek, énekesek szeretnének lenni?

Azt mondanám nekik, hogy várjanak addig, amíg az egésznek értelme lesz. Mindig dolgozzanak keményen, és legyenek okosak azzal, amijük van. És ne várjanak arra, hogy bármi is az ölükbe hulljon, mert nem fog!

Vannak, akik Neil Youngot és Sufjan Stevenst emlegetik veled és a zenéddel kapcsolatban. Ők hatással voltak rád? És még kik azok a zenészek, együttesek, akik inspirálnak?

Ők ketten mindenképp. A dalszerzés tényleg a legfontosabb abban, hogy miért csinálom azt, amit. Szóval általában olyanok inspirálnak, akik innovatív és sokatmondó szerzeményeket írnak. Imádom a Radioheadet, Joanna Newsomot, Leonard Cohent és számos modern klasszikus zeneszerzőt, mint például Max Richtert vagy Julien Marchalt.

Nagyon produktív voltál az elmúlt másfél év során, hiszen tavaly egy lemezt (Javelin), idén pedig egy EP-t (Curses) és egy újabb albumot is kiadtál. Mi a titka annak, hogy ilyen gyorsan írsz zenét? Van esetleg egy kreatív hely, ahova mindig elvonulsz alkotni?

Igen, azt hiszem az a titok nyitja, hogy elkezdtem bérelni egy kis stúdiót, ahol írni tudok, és felvenni a dalokat. Az egész Big Intruder lemez ott készült, és valójában 24 számot rögzítettem. Számomra nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen helyem. Az önfegyelem nem a legerősebb tulajdonságom, szóval megragadni valahol, és kényszerítve lenni az írásra, ezek olyasmik, amelyekre szükségem van – és emiatt nagyon sok mindent hoztam össze igen gyorsan.

Mindegyik albumod egy-egy koncepcióra fókuszál – a legutóbbi, a Big Intruder főleg az elköteleződésre. Összefoglalnád, mi áll ennek a lemeznek a hátterében, mik adták ezen dalok ötletét? Mit jelent számodra ez az album?

A témák a keverékét jelentik az önvallomásnak és a kulturális bírálatnak. Szerintem egy olyan társadalomban élünk, amely mindenek felett az egzisztenciális beteljesülést dicsőíti, és pontosan ez az, ahogy gondolkodom, és ahogy mozgok a világban.

Számomra úgy tűnik, hogy egyre több és több ember gyanakvóan tekint az elköteleződésre, mert nem bíznak a fájdalomban, ami elkerülhetetlenül együtt jár az elégedetlenséggel. Miközben ezeket a dalokat írtam, elegem lett abból, hogy így éljek, és ráébredtem, hogy egy személy valóban tud igazi döntéseket hozni a tekintetben, hogy ki akar lenni, és kit akar szeretni.

Szóval a Big Intruder bizonyos értelemben a szerelem – ez az ijesztő dolog, amely egyfelől megéri, de ugyanakkor teljesen a terhedre van, és megköveteli, hogy küzdj érte.

Mennyi idő alatt és kikkel vetted fel ezt a lemezt?

Nagyjából hat hónap alatt írtam meg, és rögzítettem az összes dalt. Megvolt az az előnyöm, hogy napi 8 órában dolgozhattam mindenen, és ezt ki is használtam. Néhány barátom közreműködött a hangszeres felvételekben: Brenon Parry és Graham Serl dobolt, Brian Chan és Caleb Chan adta hozzá a vonósokat, és Nathan Moes zongorázott a Sylvia Plath Girl című dalban. Teljesen analóg módon zajlott a keverés New Jersey-ben a kiváló John Agnello kezei közt.

Producerként is igen aktív vagy. Kikkel dolgoztál már együtt?

Mostanra már jó pár művésszel, olyanokkal, mint Jenny Banai, a The Wild Romantics, Bre McDaniel, Todd James vagy a The Tourist Company. Mindegyik közös munkára büszke vagyok!

És kivel kollaborálnál legszívesebben?

Hm, nagyon-nagyon szeretem, ahogy Joanna Newsom ír, annyira túl van rajtam, ahogy előjön az ötleteivel. Plusz a hárfa egy olyan hangszer, amely nagyon kívül esik attól, amit megszoktam.

Most, hogy kiadtál több lemezt is, és éppen egy hosszabb európai turnén vagy, mik a terveid mindezek után?

Lesznek még koncertjeim Kanadában és USA-szerte, utána majd a feleségemmel leszek, és karácsonyi ajándékokat fogok készíteni!

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!