Nas: Illmatic – 20 év távlatából
Nasir Jones húsz éve – amikor a betépett gangsta, Snoop Dogg debütje is megjelent – letette a street rap egyik alapművét, az Illmaticet. A The Source magazin öt csillaggal, a Pitchfork tíz ponttal jutalmazta a hiphop egyik klasszikusát, aminek a szövegei súlyosabbak voltak, mint azoknak az utcáknak a macskakövei, amikről szóltak, és Nas flowja olyan volt, hogy bárkinek a fejét leszakította.
A Wild Style részletekkel teletűzdelt klasszikuson mindenki a legjobb formáját hozta – elsősorban persze maga Nas, aki nemcsak a már említett flowjával tűnt ki, hanem remek szövegeivel is. Őszinték voltak, és ahogy maga a rapper fogalmazott, „minden arról szólt, amin keresztülmentem, az életemről” – hozzátéve, hogy „erről szól a rapzene: az afrikai és a latino fiatalság a saját poklában próbál boldogulni, túlélni, ezt ismételgetjük, hogy túl kell élnünk. Senki és semmi nem fog megállítani, de kíméletlenül beszámolok arról, mi minden áll az utamban.”
A hiphop háryjánoskodás, az intellektuális rendrakási kényszer és a szívből jövő aggodalom pedig egy remek lemezt eredményezett, ami nem állt be az akkoriban a Death Row nevével fémjelzett gangsta rap sorba, inkább kivájta a saját útját, sokat merítve a klasszikus boom-bap stílusból.
A Def Jam akkori mogulja, Russell Simmons szerint Nas olyan volt, mint Kool G Rap: megállíthatatlan és eladhatatlan. Mind a két rész igaz. A producerek, DJ Premier a Gang Starrból, Pete Rock, Q-Tip vagy Large Professor ráerősítettek a rapper szikár, pergő nyelvű stílusára: a Represent felejthetetlenül ugrál, a The World Is Yours kíméletlenül szakít, a One Love pedig még az A Tribe Called Quest repertoárjában is elfért volna. Erre érkeztek még a kiváló, történetmesélős szövegek a gettó nyomoráról, a gyerekekről, akiket egy gépfegyver vág ketté, és még sok másról. Ennek ellenére az album sosem teljesen komor és fekete, mindig marad hely a reménynek, és a keserű dühöngés mögött mindig Nas őszinte aggodalma állt. Nem meglepő, hogy egyes előadók (pl. The Notorious B.I.G.) szinte mindent az Illmatic után csináltak.
Nem csoda, hogy a huszadik évforduló örömére egy egészen speciális újrakiadással tér vissza a műfaj egyik klasszikusa. Tavaly érkezett már egy box set egy aranyozott Illmatic-lemezzel, poszterekkel, promófotókkal, a korabeli sajtóanyagot reprodukáló nyalánkságokkal és egy negyvennyolc oldalas könyvvel, az idén áprilisban érkező Illmatic XX viszont nemcsak az eredeti album felújított változatát kínálja majd, hanem egy második albumot eddig nem ismert remixekkel, kiadatlan számokkal és hasonló érdekességekkel pakolták meg.
Számlista:
1. I’m A Villain (previously unreleased)
2. The Stretch Armstrong and Bobbito Show on WKCR October 28, 1993 (previously unreleased freestyle)
3. Halftime (Butcher Remix)
4. It Ain’t Hard To Tell (Remix)(promo single)
5. One Love (LG Main Mix)
6. Life’s A Bitch (Arsenal Mix)(promo single)
7. One Love (One L Main Mix)
8. The World Is Yours (Tip Mix)
9. It Ain’t Hard To Tell (The Stink Mix)(UK single)
10. It Ain’t Hard To Tell (The Laidback Remix)(UK single)
Borító:
Emellett a hírek szerint film is készül az albumról és a keletkezésének a körülményeiről Time Is Illmatic címmel – a rendező One9 és Erik Parker.
Szöveg: Kollár Bálint
