Nagyot dobbantott a Kendrick Lamarral eladott Fekete párduc filmzenei album

Phenom'enon
2018.02.13., 23:11

A hétszeres Grammy-díjas Kendrick Lamar nevével fémjelzett lemez körül már megjelenése előtt hatalmas volt a felhajtás: a tracklistet és a borítót is szinte az utolsó pillanatig rejtegették az izgatottan várakozó rajongók elől.

Fekete párduc (Black panther)

Az eddig megjelent három dal (Kendrick Lamar & SZA – All The Stars; Kendrick Lamar & The Weeknd – Pray For Me; Jay Rock, Kendrick Lamar, Future, James Blake – King’s Dead) már sejtette, hogy nemcsak a Fekete Párduc szereplőgárdája irigylésre méltó, de a filmhez készített album közreműködői is igazi nagyágyúk. Ez be is igazolódott: a tracklisten olyan nevek szerepelnek, mint Vince Staples, Jorja Smith, 2Chainz, Travis Scott vagy Zacari.

Az album már megjelenése napján 7 országban vezeti az iTunes listáját, 39 országban pedig azonnal bekerült a top 5-be is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Creed – Apolló fia című filmmel berobbanó Ryan Coogler is nagy lehetőség előtt áll, hiszen mindössze a harmadik rendezése a legújabb Marvel-mozi, amelynek már az előzetesei is új irányt ígérnek (mind képi, mind zenei világában, hiszen már a trailerek alatt is olyan előadók dalai jutottak el milliókhoz, mint a Run The Jewels vagy Vince Staples). A Fekete Párduc karaktere először az Amerika Kapitány: Polgárháború című filmben tűnt fel Chadwick Boseman alakításában, mellette pedig olyan színészek sorakoznak fel, mint Michael B. Jordan, Lupita Nyong’o, Martin Freeman, Angela Bassett, Forest Whitaker és Andy Serkis.

“Igazán megtisztelő együtt dolgozni egy olyan hihetetlen művésszel, akinek a munkája annyira inspiráló, és akinek a művészi témái igazodnak mindahhoz, amit felfedezünk ebben a filmben. Alig várom, hogy a világ hallhassa, mi van Kendrick és a Top Dawg Entertainment tarsolyában” – nyilatkozott a közös munka kapcsán Coogler egy közleményben. Az első filmzenei munkájával debütáló Lamar is megosztott pár gondolatot az új kollaborációjáról: “A Marvel Studios Fekete Párduca csodálatos, a színészektől kezdve a rendezőig bezárólag. A film nagysága bemutatja a művészet és a kultúra nagyszerű házasságát. Rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy Ryannel és a Marvel víziójával az oldalamon hozzájárulhatok mindehhez a produceri és zeneszerzői tudásommal.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás