Nagyon friss: Tom Odell – „Wrong Crowd” videoklip

Avatar photo
2016.04.4., 12:35

Az Another Love-val berobbanó brit zongorista, egyben Ivor Novello-díjas dalszerzÅ‘, Tom Odell három éve hozta ki debütáló, Long Way Down című albumát, és egészen mostanáig türelemmel kellett lenni a folytatást illetÅ‘en. Ma aztán ránk szakadt az információáradat: június 10-én jelenik meg a Wrong Crowd (a szokásos CD- és bakelitformátum mellett kazettán is), rajta 11 számmal, melyhez kapcsolódóan néhány szűkebb körű koncert is lesz Európában és az USA-ban (áll a megújult honlapon, ahol mozgatható boxok között lehet navigálni). A hírek mellé klip is érkezett a friss kislemezhez, a címadó Wrong Crowdhoz, amelyben egy szakítás utáni búfelejtÅ‘ buli pillanatait élhetjük át. Bár Odell fÅ‘leg a zongorára építette korábbi szerzeményeit, az új számban már inkább csak egyfajta alaphangként jelenik meg a hangszer, és elektronikusabb, ütemesebb taktusok adják meg a tempósabb ritmust. Más irány körvonalazódik tehát, és kíváncsian várjuk az összhangzati végeredményt – aki pedig élÅ‘ben szeretné látni a művészt, annak augusztus 26-án a Strand Fesztiválon a helye!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás