Na de milyenek a budapesti csajok? – Csajok New Yorkban és Budapesten

Phenom'enon
2016.03.24., 11:33

Három csaj, három út, három ütős, saját ötlet. Hogy milyenek a budapesti csajok? Mekkora a relatív távolság New York és a magyar főváros között? Megkérdeztünk három ikonikus budapesti női képviselőt, hogy mit gondol jelen korunk 20-as, 30-as évekbeli nőkről, az útkeresés folyamatáról, az önmegvalósításról, és, hogy miként látják magukban a Lena Dunham-i, a generáció egyik nagy szócsővének alakját.

_EMC4575

Hannah-ék után tehát a budapesti Csajok​ is bemutatkoznak, akik kreatívak, céltudatosak, és folyton keresik a megfelelő utat az önmegvalósítás felé, miközben persze igyekeznek megfelelni mindenféle elvárásnak. Fehér Barbara, a SCHATZI​ dress&bar tulajdonosa, Tomcsányi Dóri, divattervező, illetve Polgár Odett énekesnő arról mesélnek, ők milyen hasonlóságot látnak a korosztályuknál felmerülő gondok, és a sorozatban is felmerülő problémák között.

Itt tudjátok megnézni a velük készült beszélgetést:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A budapesti csajok:

· Fehér Barbara tulajdonos, Schatzi

· Tomcsányi Dóri divattervező, doritomcsanyi

· Polgár Odett énekes, Odett

Fehér Barbara – tulajdonos, Schatzi, a MOME design management szakon végzett, korábban budapesti helyek promóciójával foglalkozott (Urimuri), 2015-ben nyitották Juhász Katival (szintén anno Baldaszti), a társával az első saját helyüket, a Schatzi dress & bar-t.

Tomcsányi Dóri – divattervező, a MOME textiltervező szakán végzett, 2010-ben alapította meg saját márkáját, a doritomcsányit. Férjével, Sikó Bálinttal közös boltjuk van a Paulay utcában, ez a The Garden Studio (korábban a Kammermayer téren). 3 éves kislány édesanyja.

Polgár Odett – ismert énekesnő, Bár eredetileg divattervezőnek készült, az egyedi hangú énekesnő már gimisként feltűnt a Megasztárban, míg végül 18 évesen, Odett és a go girlz! néven jelentette meg Takáts Eszter és Varga Zsuzsa közreműködésével első albumát. Rövidesen szólókarrierbe kezdett, 2010-es kislemezét (Pötty a kockán) már Odett néven mutatta be, és az előző albumhoz hasonlóan itt is Müller Péter Sziámi és Polgár Péter írta a dalokat. Odettet ekkor már egyre gyakrabban hívták koncertezni a nagyobb hazai zenei fesztiválokra, amelyeknek mára állandó szereplője lett. Első, de hírnevét máig meghatározó nagylemeze, a Hanyatt, homlok, egyenes 2011-ben jelent meg, ezen már Takács Zoltán Jappán is beszállt a munkálatokba, és a lemezen mutatkozott be szövegíróként is az énekesnő (Reach out). A lemez 2013-ban a Fonogram-díjat is érdemelt. Legutóbbi nagylemezén, a 2014-es Csillagtérképen számos új szerzőt találunk (Rakonczai Viktor, Szabó Zé, Szakos Krisztián – hogy csak néhányukat említsünk). Az album Odett eddigi legérettebb munkája, ezen szerepel például a gyakran hallható az Egy lépés is, 2015-ös újabb dalai közül pedig a Jó Nagy Csendet játsszák a legtöbbet a zenei adók.

_EMC4586

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás