„Na azok a bulik elmebetegek voltak!” – Kensington-interjú
Elképesztő népszerűség övezi hazájában a holland Kensingtont, de Magyarországon is teltházas klubkoncertek és több tízezres fesztiválbulik keresztezik útját. Épp egy vadonatúj szerzeménnyel ágyaztak meg negyedik, októberben érkező lemezüknek, de mi még kicsit visszakanyarodunk legutóbbi hazai fellépésükhöz, amikor is a Campus Fesztiválon beszélgettünk Eloi Youssef énekes-gitárossal és Niles Vandenberg dobossal. Egyrészt már tudjuk, hogy betartották az akkori ígéreteiket, és időben érkeznek az új Kensington-dalok, de az is kiderült, miként kerültek össze Armin van Buurennel, miért nem bírják a római munkamorált, és hol látják kárát annak, hogy nagyra nőttek.
Ha már kivételesen koncert után csinálunk interjút, nem lehet nem rákérdezni, hogyan éreztétek magatokat a Campuson? Milyen volt az első nem budapesti fellépéseteket megélni?
Eloi Youssef: Igazából sosem volt még rossz koncertünk Magyarországon, és tudtam, hogy ez is jó lesz, mert minden alkalom, amikor itt lépünk fel, csodás. Az emberek teljesen megőrülnek, a közönség tényleg a legjobb, amit csak kívánhatsz, szóval elég csúcs esténk volt ma is.
Niles Vandenberg: Meg elég hangos is!
Afterparty helyett pedig itt ülünk – de mi volt a legőrültebb buli, amit koncert után csaptatok?
E. Y.: Annyira sok volt, de annyira…
Akkor mostanában? Vagy csak simán mindegyik őrületes?
E. Y.: Azt kell mondanom, és ez tényleg így van, hogy akármikor játszottunk a Sziget Fesztiválon… Na azok a bulik elmebetegek voltak!
N. V.: Annyira, hogy volt, aki lekéste a buszunkat… Reggel 7-kor indultunk volna, és feltűnt, hogy valaki hiányzik.
E. Y.: Hát még kicsit részeg volt.
Tavaly a Szigeten Casper (Starreveld gitáros – a szerk.) azt mondta nekünk, hogy a dj-k inkább olyanok, mint a gyorskaja, ti pedig az igazi, finom vacsorát készítitek. Nemrég mégis együtt dolgoztatok egy dj-vel, Armin van Buurennel, sőt egy világ körüli turnéra is csatlakoztatok hozzá. Hogyan jött akkor mégis ez a kollaboráció?
N. V.: Sokat játszottunk rádiókban, rengeteg feldolgozást készítettünk, és egyszer az ő egyik dalát is előadtuk. Nagyon tetszett neki, ránk is írt, hogy majd együttműködhetnénk valamikor – aztán tényleg fel is hívott minket, hogy érdekelné egy közös dal. Próbáltunk olyan számot összehozni, ami jól vibrál a Kensington-hangzás és a trance között. A Heading Up High elég nagy sláger lett Hollandiában, aztán világszerte, úgyhogy most Armin hatalmas turnéjába is bekapcsolódtunk.
És hogyan befolyásolta ez a kollaboráció a karriereteket?
E. Y.: Egy dolog fog történni: megcsináljuk ezt a világ körüli turnét, szóval elég sokat leszünk távol, de a mi karrierünket ez nem igazán befolyásolja. Továbbra is visszük a koncertjeinket, és megmondtuk Arminnak, hogyha ezt tényleg bevállaljuk, akkor szeretnénk a saját dolgainkat is megvalósítani, szóval lesz sok belőlünk és sok belőle is. A lényeg, hogy egy elég zsúfolt év van még előttünk.
Ugye elég sokat vagytok és lesztek is még turnén idén. Milyen dolgok segítenek, hogy elviseljétek ezeket az időszakokat? Mi van nálatok mindig, amikor távol vagytok az otthonotoktól?
N. V.: Legtöbbször a saját párnámat hozom el! (nevet) Utálom, amikor a furgonban, a buszban vagy akár egy hotelben a párna kényelmesnek tűnik, aztán belerakod a fejed, és elmerül benne.
E. Y.: De én meg azt szeretem! Szerintem kellemes. Na nyáron ilyenekre nem figyelek, bárhol elalszom, de télen kell a saját takaróm és a párnám is, kell, hogy ezek körbevegyenek. Mert egyébként a hotelekben a takarók olyan kicsik, mint a bélyegek, pedig mi azért elég magas srácok vagyunk, és mindig kilóg a lábunk meg ilyenek. Szóval nekem kell a saját ágyneműm.
Felléptek a riói olimpián is – de meg is néztek ott egy-két sporteseményt? Mi a kedvenc sportotok?
E. Y.: Hát én olyanokat szeretek, amik ott nem lesznek, mert például a síugrást bírom.
N. V.: Na az a téli olimpia lesz!
E. Y.: Nem tudom, de nagyon bejön, ahogy ott szállnak a levegőben!
N. V.: Én meg leginkább a kosarazást szeretem.
Néhány napja még a stúdióból posztoltatok fotót. Milyen terveitek vannak az új dalokkal?
E. Y.: Elmondom neked, mi történt épp. Az új lemez legutolsó hangját néhány órával ezelőtt énekeltem fel még Hollandiában, méghozzá reggel 6-kor. Szuperboldogok vagyunk, hogy elkészült, most jöhet a keverés, megnézzük milyen, aztán kihozunk valamit nyár végén vagy kicsit később.
N. V.: Még idén kint lesz az album, február 20-án pedig vissza is térünk hozzátok az Akváriumba, és eljátszunk egy csomó új számot majd. Most már lassan két éve turnézunk a Rivalsszel, úgyhogy nekünk ez mindenképp izgalmas lesz. Bár szeretjük játszani a régi dalokat is, de ideje frissíteni.
És hogyhogy Rómát választották a felvételek helyszínéül?
N. V.: Mert jó a kaja! (nevet)
E. Y.: Kerestünk stúdiókat, ahol dolgozhatnánk, olyan helyet, ahol több helyiségben párhuzamosan is zenélhettünk, és végül egy ottani helyen találtuk meg ezt a kapacitást. És hát Róma egy gyönyörű város. De nem hiszem, hogy újra dolgoznánk ott, mert római munkamorál teljesen eltér a hollandtól. Ha nyaralni mész oda, akkor tökéletes, de ha dolgozni mennél, akkor frusztrálni fog, hogy mindenre azt mondják, „légy laza, vedd könnyedén”. Ha meg Hollandiában vagy, akkor meg „hé haver, gyerünk, csináljunk már valamit!” (csettintget)
Ha nem is hazájában, de végül a római stúdióban befejezte negyedik albumát a Kensington, és a srácok betartották az interjúban mondottakat: megérkezett a vadonatúj kislemezük, a Do I Ever, október 28-án pedig megjelenik a Control. A friss dalt itt el is indíthatjátok, február 20-án pedig élőben is hallhatjátok az Akvárium Klubban!
Interjúfotók: Horváth Rea
