Na akkor OFF!
A 2006-ban debütáló OFF! fesztivál szépen lassan bebetonozta magát a köztudatba, mint Lengyelország legnagyobb „alternatív” fesztiválja. A tavaly januárban a legjobb közepes méretű európai fesztiválnak választott myslowicei rendezvény az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is augusztus első hetében (másodikán) indul, és bár sok szabálya a magyar fesztiválokon szocializálódott közönségnek furcsa lehet (ezekről lejjebb), az olcsó jegyár (a háromnapos, a sátorozást is magába foglaló jegy 190 zloty, ami körülbelül 13 200 forint, a „hazamenős” jegy pedig 150 zloty) és az aktuális/érdekes előadókat, valamint az élő legendákat is magába foglaló program könnyen elfeledtetheti velünk ezeket a gondokat.
A fesztiválnak idén is a Katowice melletti kisváros, Myslowice ad otthont, és valószínűleg a négy színpados elrendezés is marad. A négy színpad (T-Mobil Forest Stage, mBank Stage, Radio 3 Stage, Experimental Stage) közül talán az utolsó a legérdekesebb. A nevéből adódóan az experimentálisabb, kísérletibb együtteseknek otthont adó színpad (tavaly olyanok léptek fel rajta, mint a mutáns technót játszó Container, a volt Digable Planets-tag, Ishmael „Butterfly” Butter által alapított Shabazz Palaces vagy a hardcore legenda Henry Rollins) fellépőlistáját mindig egy „kurátor” állítja össze. Tavaly ezt a szerepet a The Quietus nevű online lap kapta, idén pedig a SunnO)))-ból vagy a Khanatéből ismerős Stephen O’Malley, aminek kapcsán már be is jelentettek pár fellépőt, mint: Zeni Geva, KTL (amelyben egyébként Stephen O’Malley is játszik), Chelsea Wolfe, Bohren & der Club Of Gore, Furia, Circle, Piotr Kurek. De a sátoros Radio 3 színpad és T-Mobil színpad, vagy az mBank színpad látogatóinak sem volt oka panaszra.
A panasz oka inkább az lehet, hogy a szabályok szerint a fesztivál területén bort vagy nagyjából bármilyen más szeszes italt idén sem lehet kapni. A sört is csak a koncertektől távoli, kijelölt pontokon mérik, jól elkülönítve – ami miatt valószínűleg egy koncerten sem kapunk sörpermetet a nyakunkba, ellenben ha két koncert között megszomjaznánk egy sörre, kerülnünk kell. Ezen felül a közterületen való szeszelés sem a legjobb taktika. Továbbá a zuhanyzók számára és a tisztaságra is lehetne panasz, de a fentiek évről évre enyhülnek, és nem tudjuk eléggé hangoztatni, a line-up idén is félelmetesen jó.
Kezdjük talán a nyilvánvalóan kihagyhatatlan koncertekkel: a „legenda” kategória valószínűleg legjobban a júniusban Budapesten is fellépő My Bloody Valentine-ban csúcsosodik majd ki. Kevin Shields ugyan jó ideig hevert az őt összeroppantó maximalizmus alatt, de az MBV két albuma (Loveless, Isn’t It Anything) olyan mestermű, amely még mindig visszhangzik a kortárs gitárzenékben. A shoegaze mozgalom legnagyobb ihletői szinte a túlvilágból szóló gitárokkal, agyrobbantó (hangerejű) monstrum számokkal operáltak, úgy, hogy az egészen mégis átüssön egyfajta popérzékenység, „szónikus gyönyör”. Ráadásul a banda új, ’mbv’ című lemeze, ha nem is ér fel a két korábbi klasszikushoz, egy tökéletes shoegaze lemez azért, aminek a turnéját kár lenne kihagyni.
Akárcsak a Zeni Gevát. A sajátos, német–japán keveréknyelven „pénzerőszak”-ot jelentő név jól jellemzi a banda stílusát is: döngölő hardcore, indusztriál, progresszív rock, jazz. A trió három tagja a maga jogán is élő legenda. Mitsuru Tabata gitáros az „anyabanda” mellett olyan bandákban pengetett, mint a retró softcore borítóiról (és remek albumairól ismert) Acid Mothers Temple, a Boredoms vagy a Leningrad Blues Machine. K. K. Null pedig a Zeni Gevás idők után olyanokkal játszott együtt, mint Mike Patton, Merzbow vagy a Sonic Youth, mellesleg szólóalbumain folyamatosan fejlesztette ki sajátos, zajos proto-indusztriális hangzását. Az albumainak többségét a legendás producerrel, Steve Albinivel rögzítő banda (aki mellesleg a kedvenc bandájának tartja őket) legutolsó albuma pedig az egyik legütősebb erődemonstráció – az Alive And Rising remekül adja át a banda koncertjeinek megsemmisítő energiáját. A posztrock stílus legismertebb előadója, a Godspeed You! Black Emperor is fellép a fesztiválon. A banda nem csak azért fontos, mert olyan együttesek „szakadtak ki” belőle, mint a csodálatos A Silver Mt. Zion, vagy mert olyan bandákat inspirált, mint az Explosions In The Sky, hanem mert a sokszor tizennégy zenészt színpadra állító banda a posztrock legjobb albumai közül jópárért felelős (Lift Your Skinny Fists Like Antennas To Heaven pl.). A hipnotikus és repetitív, lassan építkező és katarzisba emelkedő szerzeményeiről híres banda tavaly új albumot adott ki, de valószínűleg a koncerten az életmű legjobb dalait fogjuk hallani.
De aki inkább aktuálisabb, új albumokat/együtteseket szeretne hallani, az sem fog csalódni. Az Austra új, júniusban megjelenő, Olympia című albumának turnéját például elcsíphetjük itt. A szintipopból kiinduló, de azon túlmutató, a klasszikus és kamarazenét is érintő stílusukhoz jól illik az énekesnő, Katie Stelmanis operaénekesi múltja. Ráadásul az interjúk szerint a második album még őszintébb és grandiózusabb lesz, mint elődje.
De ezzel nem érnek véget az új albumok, a zeneipar egyik legkülöncebb figurája, Bradford Cox is valószínűleg elhozza főzenekara, a Deerhunter új, Monomania című albumát. A zseniális idei albumon igazi spílerként egyszerre közönségbarátak és zajosak, garázsosak és poposak a számok, ráadásul a hat albumos életműből bőven össze lehet válogatni egy erős programot. Hasonló csodagyerek a brit multiinstrumentalista, Patrick Wolf is, akit sokan csak egy „visszafogottabb (és folkosabb) Mikának” titulálnak. Utána jó levezetés lehet a Bohren & der Club Of Gore doomjazze. Az ambientet éjsötét jazzel vegyítő, nagybőgővel és szaxofonnal is feldúsító, magát sokszor „horror jazz”-nek tituláló banda az éjfélkor, remegő kézzel felhajtott utolsó pohár bor/whisky kísérőzenéje a német melankólia, a sokszor klausztrofób, Twin Peakst idéző hangulat, a zongora…
Akit pedig még nem sikerült meggyőzni: a fesztivál garázsrock-felhozatala kifejezetten erős. Fellép a fesztiválon a Ty Segall kísérőzenekarában is pengető Mikal Cronin, aki annyira nem nyúzza szét a torzítópedálokat és a gitárt, viszont ezt popérzékenységgel és remek slágerekkel (Shout It Out, Piano Mantra, Done Running From You stb.) ellensúlyozza. De aki a gitárnyúzást várja, annak sem lesz hiányérzete, a Thee Oh Sees ugyanis a gitárnyúzás mellett otthon van a stoner rockban, grunge-ban, popban, mindezt telepumpálva pszichedeliával és valami egészen sajátos őserővel. Ha pedig valaki még mindig nem adta be a derekát, aduásznak ott van Kalifornia legfésületlenebb duója, a Japandroids. A tavalyi album címe (Celebration Rock) leírja, mire is számíthatunk: eksztatikus adrenalinbombákra, koszos gitárokra, amik még egy kis klubos fellépést is izzadós, hajtós, epikus stadionkoncertté változtatnak, vagy inkább életed legjobb házibulijává.
De aki inkább az elektronikára mozdulna rá, azoknak érdemes a Tri Angle Records egyik legjobbját, a zajos dark ambient The Haxan Cloakot, vagy a legendás Skull Disco kiadó társalapítóját, Shackletont megnézni, akitől valószínűleg rituálészerű, a techno és a dubstep mezsgyéjén mozgó utazást kapunk. De nem érdemes kihagyni a nemrégiben Budapesten járt Laurel Halot sem, akinek a zenéjében ott lüktet az analóg szintetizátorok és a detroiti techno szeretete, keveredve az ambient- és kísérleti hangokkal, egy távoli gépi világba invitálva a hallgatót – ami könnyen átcsaphat ugyanakkor egy izmos technoszögelésbe. Aki pedig inkább a soult részesítené előnyben, annak remek választás lehet Beyoncé Knowles húgának, Solange Knowlesnak a fellépése – akit sokan az „indie zene Beyoncéjának” titulálnak. A popot és a nyolcvanas évek soulját azonban nemcsak ő, hanem az internacionális duó, az AlunaGeorge is jól ismeri. A júliusban megjelenő Body Music című lemezük az év egyik legjobban várt albuma, ráadásul a duó az év egyik legjobb táncparkettrobbantójáért is felelős – a house duóval, a Disclosure-rel elkövetett White Noise már a hazai rádiókat is meghódította.
További információk: http://off-festival.pl/
Szerző: Kollár Bálint
