My Bloody Valentine koncert Budapesten

2013.06.3., 9:15

Több, mint húsz év után nem csak új lemezt (mbv) adott ki a shoegaze mozgalom ikonikus zenekara, a My Bloody Valentine, de a karrierje során először Magyarországon is fellép. Elő tehát az effektpedálokkal!


Idén 30 éve, hogy az ír My Bloody Valentine zenekar története kezdetét vette. Bár az alapító Kevin Shields nem éppen az a figura, akit törtetéssel vagy sikerhajhászással vádolhatnánk, együttese mégis új műfajt teremtett az alternatív rockzene világában. Cipőbámuló, azaz shoegazing rocknak hívják a ’80-as post-punk, indie és gothic szcénájából kinőtt stílust, melyet a sok gitáreffekt, és az elváltoztatott, torzított vokálok jellemeznek, és e kettő összeolvadásából áll elő a jellegzetesen hömpölygő, pszichedelikus hangszőnyegre emlékeztető hangzásvilág. A effektekkel tarkított gitárszólók miatt a zenészek időnként többet foglalkoztak lábuk előtt lévő effektpedálok nyomogatásával, mint a közönséggel – innen kapta a műfaj a cipőbámuló elnevezést.

A My Bloody Valentine mindössze két albumot adott ki hőskorában, ám ez is elegendő vált ahhoz, hogy az alternatív zenék legnagyobbjai közé kerüljön: a kezdetekben Alan McGee (Oasis, Primal Scream, The Jesus and Mary Chain) által is felkarolt csapat 1988-as Isn’t Anything című debüt albuma szinte az összes brit és ír újság albumlistáján felkerült a korszak, a műfaj vagy akár minden idők legjobb lemezeit gyűjtő listákra. Az ezt követő, 1991-es Loveless albumot még nagyobb ovációval fogadta a sajtó.

A kereskedelmi áttörés azonban elkerülte a csapatot, ami különösen azért jelentett problémát, mert a vízióival és zenei elképzeléseivel küzdő, már-már elérhetetlen perfekcionizmusra törekvő Shields két idegörlő éven át készítette a Loveless-t, rengeteg pénzt felemésztve ezzel. Ettől függetlenül a lemez hatása vitathatatlan: a kicsavart gitárzajokkal operáló 45 perces hangfolyam letaglózó újdonságként hatott az akkori hallgatókra, és hatása számos mai jól ismert zenekarnál felismerhető – köztük olyan post rock előadóknál, mint a Sigur Rós vagy a Mogwai, az elektronikus zenei szcéna nagyjainál és olyan hazánkban is népszerű csapatoknál, mint az M83.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Loveless után Kevin Shields szinte rögtön megkezdte a következő My Bloody Valentine lemez kikísérletezését, de a korábban tapasztalt produkciós problémák, a végtelenségig elhúzott kísérletezés és a csődközelbe hajszolt kiadó elérhetetlen messzeségbe lökte a harmadik lemezt, a zenekar pedig felbomlott. Bár az elmúlt évtizedekben számos pletyka kapott lábra a készülő albummal kapcsolatban, igazából már senki sem bízott abban, hogy valaha megjelenik, és ezen az sem változtatott, hogy 2007-ben újra aktivizálta magát az addigra már legendaként kezelt zenekar.

Éppen ezért érte a hitetlenkedő rajongókat meglepetésként, amikor az együttes egyik napról a másikra, idén februárban közétette az m b v című lemezt weboldalán – amelynek szerverei rögvest össze is omlottak a nagy terhelés alatt. Azóta a digitálisan is megvásárolható album minden dala meghallgatható a Youtube-on is.

A magyarországi rajongók számára az igazi jó hír azonban csak a napokban érkezett: Budapest is azon néhány város között van, ahol élőben is bemutatják az új albumot. A My Bloody Valentine június 9-én lép fel a Club 202-ben.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

a Concerto Music bemutatja:
Időpont: 2013. június 9., vasárnap 19 óra
Helyszín: Club 202, 1116 Budapest, Fehérvári út 202.
Belépő: 5900 Ft, jún. 1-től 6900 Ft

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás