Mundruczó Kornél – Proton Színház
Április 29-30-án, illetve május 1-én és 2-án ismét látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház nagy sikerű, Szégyen című előadása a TRAFÓ-ban. A Coetzee azonos című regényéből készült színpadi adaptáció múlt nyáron az avignoni színházi fesztiválon aratott nagy közönségsikert, 2013-ban pedig Temperében és Zürichben is bemutatták a darabot. A 2013-as Pécsi Országos Színházi Találkozón ezért az előadásért Mundruczó Kornél megkapta a legjobb rendezésnek járó díjat, az előadás díszlettervezőjének, Ágh Mártonnak pedig a legjobb díszlettervezésért járó elismerést ítélte oda a zsűri.
„A Szégyen Mundruczó Kornél legjobb rendezése a Szorokin-adaptáció óta: a Jég (ami még színtiszta magyar produkció volt) tudott ennyire belehasítani a színházba, mint ez a Szégyen tudna, ha elegen láthatnák itthon is, abban a közegben, amelyből vétetett… De már a színházon kívüli világon jár az eszünk; Mundruczónak – külföldön is – sikerült elérnie, hogy körülnézzünk, nem annyira kívül, mint inkább belül. Kérdések tolulnak, és nemcsak a „mit tennék én a helyében”, hanem az, hogy vajon mindig elég körültekintőek-e az úgynevezett egészséges első reflexek, és vajon nem a belegondolás elől menekülünk-e általuk. Szóljon, aki tud ennél aktuálisabb házi feladatot itt és most.” (Csáki Judit)
A Szégyen főhőse egy a messzi Dél-Afrikában (Cape Town), a poszt-apartheid időszakában romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie, akit Zsótér Sándor alakít a színpadon. A regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket, és éles pontossággal mutat rá saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak. David figurájában egy fehér afrikait ismerünk meg, a mindig is kiváltságokkal és előjogokkal rendelkező sznob entellektüel alakját, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját.
A rendező, Mundruczó Kornél a színpadi adaptáció készítéséről elmondta, hogy a regény nem drámai alapanyag, különösen azért nem, mert szerinte Coetzee inkább egzisztencialista filozófus, mint kizárólag történetmondó. Az irodalom a színpadon nem működik – tette hozzá, ezért a regény által kiváltott hatást szerették volna színházban megfogalmazni. Coetzeével kezdték a munkát, de amikor egyre többet hagytak el a regényből és kezdték követni a darabbeli kontinuitást, egyre jobban működött a színpadi változat – foglalta össze a munkafolyamatot.
„Természetesen minden szereplő elolvasta a regényt, majd ezt követően több hétig kutattak Dél-Afrikáról, az apartheid utáni időszakról, és keresték a nem direkt párhuzamokat például a rendszerváltás kapcsán, amelyek Magyarországgal összekapcsolhatják a mondanivalót. Ez a legmagyarabb előadásom” – fogalmazott, és hozzátette, nagyon kíváncsi a magyar közönség véleményére, reakciójára. A rendező azonban nem moralizálni akar, hiszen semmi nem fekete vagy fehér – a jelenlegi magyar politikai helyzet sem -, nem a történelemről kíván beszélni, hanem arról, ami van, a létezésről.
Mundruczót a semmiből jövő agresszió érdekelte, a regényben súlyt kapó öregedésre pedig azért nem fektetett hangsúlyt, mert számára az öregedés arról szól, hogy valaki nem érti a világot – fejtette ki az előadás bemutatója után, a bécsi közönségtalálkozón. Ezért is választotta David Lurie szerepére Zsótér Sándort, valamint azért, mert Lurie tanárságát szerette volna kiemelni, s ehhez a „magyar színház ikonikus figurája„, több közreműködő tanára, Zsótér tűnt a legalkalmasabbnak.
A rendező felelevenítette ausztráliai találkozását az íróval. A Nehéz istennek lenni című előadással Adelaide-ben jártak, itt ismerkedett meg J. M. Coetzeével, aki igen ritkán jár színházba, ezért volt megtisztelő, hogy megnézte a magyar produkciót, majd utána egy kétmondatos e-mailben fejezte ki tetszését. A nagyon szégyellős író – aki Mundruczó szerint pontosan úgy néz ki, mint egy igazi író, hiszen két-három toll van a zsebében – a Szégyenben is megjelenik: úgy öltözik, mint az előadásbeli David, és néhány, az unalmas Ausztráliára, illetve Adelaide-re vonatkozó mondatát is idézik a színpadon.” (A Fidelio beszámolója a bécsi bemutatóról)
Szereplők
BÁNKI Gergely, DERZSI János, KATONA László, MONORI Lili, RÁBA Roland, SZÉKELY B. Miklós, SZEMENYEI János, TÓTH Orsi, WÉBER Kata, ZSÓTÉR Sándor
Díszlet, jelmez
ÁGH Márton
Dramaturg
PETRÁNYI Viktória
Zene
SZEMENYEI János
Produkciós vezető
BÜKI Dóra
Produkciós asszisztens
Csató Zsófia
Műszaki vezető
ÉLTETŐ András
Fény
ÉLTETŐ András, RIGÓ Zoltán
Hang
BELÉNYESI Zoltán
Kellék
NAGY Gergely
Videó
GYORGYOVICS Zoltán
Öltöztető
OLÁH Tímea
Rendező
MUNDRUCZÓ Kornél
Külön köszönet
BENKŐ Fruzsina, JUHÁSZ Róbert, SUSÁN PiroskaKoprodukciós partnerek
Wiener Festwochen, Festival d’Avignon, KunstenFestivalDesArts, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Malta Festival, Hebbel am Ufer, Romaeuropa 2012.
