Varju Kitti
2017.12.12., 20:53

„Mostanra elérkeztem oda, hogy nem várok már senkire, mert nincs értelme” – Ligeti Gyuri-interjú

Ligeti Gyuri emblematikus alakja a hazai zenei életnek, hiszen ismerhetjük a Žagarból, a We Are Rockstarsból és a The Endből is, de a háttérben is rengeteget dolgozik akár producerként, akár a keverésnél (például a Blahalouisiana, a Twentees, a Bagossy Brothers Company, a 30y, a The Luckies vagy épp a Törzs albumain). Most azonban itt a szólólemezes debütálása, a nemrég megjelent Return To Alexandria, amelynek hátteréről Gyuri őszintén mesélt nekünk az alábbi interjúban. Kiderül, miért most jött el az ideje ennek az albumnak, hogy kerül a középpontba Alexandria és Sopron, hogyan dolgozik egyedül a saját dalain, és miért maradhattak benne hibák az egyes számokban.

Hosszú idő óta készültél a szólólemezed megjelentetésére. Mikor merült fel benned először, hogy el kéne készíteni a saját albumod?

Jó kérdés, azt hiszem, 16 éves koromban. Aztán beszippantott a zenekarosdi. Mivel csapatjátékos vagyok inkább, sosem erőltettem a saját dolgokat, inkább a barátokkal akartam együtt csinálni mindent. Ez aztán működött is sokáig, amikor meg nem annyira, akkor próbáltam mindenkire ráhatni az adott zenekaron belül, hogy “na, csináljuk már!” De mostanra elérkeztem oda, hogy nem várok már senkire, mert nincs értelme. Zenésznek tartanak, és az emberek úgy ismertek meg a zenekaraim miatt, hogy sok-sok idő, mire kitalálok valami újat, mert a fizikai valóságban ez materializálódik. A Žagarral hét év egy lemez, ahol ráadásul csak pár számban vagyok társszerző, a Puzzle-lel egy lemezünk volt tizenöt év alatt, a Rockstarsszal három lemezt adtunk ki hét év alatt… Érted?! Úgy tűnhet, hogy szenvedés megírnom egy rohadt számot, miközben ennek épp az ellentéte igaz.

Ezek szerint ha a saját zenédről van szó, sokkal produktívabb, gyorsabb vagy?

A Return To Alexandria tulajdonképpen öt hónap alatt készült el a megírástól a felvételek végéig. A jövőre megjelenő lemez tíz dalát pedig négy nap alatt írtam meg nyáron. Ezeken kívül meg még van a külső merevlemezemen kb. hat-hét albumra elegendő dal megírva, felvéve. Szóval azt szeretném, ha az emberek végre az igazi Ligeti Gyurit ismernék meg, és mivel a magánéletemben borult minden ebben az évben, próbálom megtalálni saját magam, aminek ez is egy állomása, vagy inkább a fizikai kivetülése.

Az album a Return To Alexandria címet kapta. Mit jelképez ez a cím számodra? Egy metaforikus visszatérésről beszélhetünk, saját magadhoz?

Vannak olyan dolgok, amelyekről nem szívesen beszélek, ezért inkább úgy mondom: ennek a címnek oka van, és a visszatérés nem tisztán metaforikus, hanem nagyon is valóságos, a fizikaiban is. Viszont az esetleges magyarázat beszűkíti a hallgató horizontját, ezért jobb, ha az én magyarázatom sem áll itt. Mindenki találja meg a saját Alexandriáját, biztos vagyok benne, hogy a legtöbbünknek jót tehet időnként egy “újraindítás”.

Az alexandriai világítótorony helyére a soproni tévétorony került, a lemezen helyett kapott még egy, a VOLT Fesztivál idején íródott dal, illetve a Lővérek című számmal is kapcsolódsz e városhoz. Miért kapott ilyen kiemelt szerepet?

Talán azért, mert az életem legboldogabb percei oda kötnek… Vagy amikor megérzi az ember az erőt újra magában, vagy megtapasztalja, hogy teljesen másfele tart, mint amit anno eltervezett; ez talán mind ott történt meg. Ezért van kiemelt szerepe.

Több együttesben zenéltél, zenélsz, számos bandával dolgoztál producerként is – de hogyan stúdiózik, ír számot, vesz fel zenét Ligeti Gyuri egyedül?

Na látod, ez megint olyan, amire csak részben tudok válaszolni. Először is úgy stúdiózom egyedül, hogy leülök a számítógép elé, és felveszem azt, ami már a fejemben kész van. Tehát én nem a próbálkozós, “hogy lenne jobb?” típus vagyok, hanem azt próbálom a legtökéletesebben felvenni, ami a fejemben már tökéletesen szól. A dalírás az más, az mindig össze-vissza jön. Nincs “módszerem”. Van, hogy jön egy ötlet a fejemben, aztán azt feldúdolom a telefonra (régen még lekottáztam). Van, hogy fel se dúdolom, mert megjegyzem, annyira tetszik, aztán van, hogy mire hazaérek, már kész a dal a fejemben. De van, hogy gitározgatom, zongorázom, aztán úgy jön valami. Szóval nincs recept, hacsak az nem, hogy fejben elég nyitottnak kell lenni a zenére. Ez azt jelenti, hogy ha az ember benne él a zenében, mint egy buborékban, akkor minden külső ingerre zenei választ ad. Én így csináltam mindig, és most ehhez is visszatértem. A felvétel meg már csak a tökölős része. A legjobb a megíródás fele, legalábbis én azt szeretem, ahogy ‒ mint egy virág ‒ kiadja magát a dal az ember fejében.

Mindez így ment a Return To Alexandria esetében is?

Ez az album speciális eset. Ez terápia volt a javából ‒ ha nem írom meg, megőrülök. Ebbe menekültem a problémák elől, tehát még alkotói munkáról se tudok beszélni, csak arról, hogy jön, jön, jön, és föl kell venni, hogy minél távolabb legyek a fizikai valóságtól, csak ebben az említett buborékban, ahol minden az égi rend szerint történik.

Tehát minden egyes dal egy konkrét, megoldhatatlannak tűnő problémára adott válasz. Ahogy a probléma megjelent, és látszott, hogy megoldhatatlan, jött egy dal, aztán a többi ugyanígy.

Olvastam, hogy egyes számok (Pécs-Budapest, Sorry, Lővérek) fő dallamait csak egyszer vetted fel, és még a hibákat is benne hagytad. Miért maradhattak így? Miért ragaszkodtál az első verziókhoz?

Akik vettek már föl zenét, azok tudják, hogy sokszor fel lehet játszani egy dallamot, tökéletesítgetni, még jobban feljátszani, minden hiba nélkül stb. De ahogy az ember egyre többször végigmegy a dalon, úgy egyre jobban gyógyul a lelke, tehát az a valami, amiért megíródott az a dal, egyre inkább kezd kiveszni belőle, noha technikailag egyre jobb lesz a felvétel. Én viszont pont “azokért” a pillanatokért csináltam az egész lemezt, tehát nyilvánvaló volt az első pillanattól, hogy csak egy feljátszás lesz, hacsak nem leszek vállalhatatlanul béna! (nevet)

Csak néhány dalt rögzítettél így – a többinél hogyhogy nem ez volt akkor a metódus?

A többi bonyolultabb dal. Minél egyszerűbb egy dal hangszerelése, annál több hallatszik az egyes hangszerek hangjába, de legfőképp az énekbe belevitt érzelmeken. Ha megnézed, az összes érzelmes dal hangszerelése minimál. Egy ének és egy hangszer. A többi dal inkább hagyományosabb “indie”, ahol a komplex hangszerelés miatt amúgy sem jön ez ki annyira, tehát én is a maximalizmusra mentem inkább. De ezeknek az egyszerűbb daloknak ilyeneknek kellett maradnia. Az ember a megfelelő hangulathoz választja a megfelelő stílust, hangszerelést.

Elsősorban gitárosként (és persze énekesként) ismerhet a közönség, de a lemezen ezúttal mintha egy teljes zenekar szólalna meg dobokkal, szintikkel, zongorával. Mindent te játszottál fel, vagy voltak vendégzenészek is?

Nem, nem, itt mindent én játszottam, és kevertem, csak a végső masztert adtam ki a kezemből a barátomnak, Szabó Szebasztiánnak, mert én ahhoz túlságosan süket vagyok… Tudod: “produced, arranged, composed and performed by Prince” – helyett Gyuri. (nevet)

Az albumon az angol nyelvű szerzemények vannak többségben. Számodra egyszerűbb angolul dalszöveget írni? Vagy miért került háttérbe az anyanyelved?

Sokkal könnyebb, igen, az angol szavak rövidsége miatt. Jobban lehet osztani. De nem volt ez eltervezve, egyszerűen így jött, mint ahogy például a 350 meg magyarul, és úgy is van a lemezen. A következő album viszont színtisztán magyarul lesz, hogy minél több ember értse itthon az üzenetét.

Volt benned bármi kétség, kételkedés, netán félelem, hogy most már nincs körületted zenekar, hanem csak te vagy, a magad világával, ahova most egy elég közeli utazásra invitálod a hallgatókat? Nehéz volt így kinyílni?

Ááá, dehogy! Hát ez a normális! Én világ életemben ilyen nyílt gyerek voltam: se a való életben, se a zenémben nem vagyok képes hazudni. Sokszor a mai napig megkapom, hogy nagy a pofám, tahó vagyok vagy ilyesmi… De én kinyíltam 3-4 éves korom körül, azóta ilyen vagyok. Ezért sokszor a pályatársaimat vagy a saját zenekaraimat is fikáztam, amiről próbálok leállni, csak nehéz, mert nem tudok hazudni. Ha valamit rossznak ítélek meg, azt ki is mondom, mert feltételezem, hogy a másik ember tudja, hogy ez az én véleményem, nem egy szellemi magaslatról mondom ezt, és nyilván érdekel az ő véleménye is, ha ő is érdek nélkül, őszintén mondja. A vita mindig jó, megoldja a problémákat, ha kölcsönös tisztelettel párosul.

Viszont a mai világban sajnos kifizetődőbb szánalmasan nyalizni egymásnak, amitől én agyhúgykövet kapok, és sokszor már csak az ez elleni dacból is őszintén megmondom a véleményem.

Másik oldalról viszont nagyon tudok lelkesedni zenékért. Ezt tanúsíthatja bármelyik zenekar, akinek producere voltam, hogy képes vagyok “meghalni” egyes dalaikért. A Törzs-, a Blaha-, a Bagossy-felvételeken el is pityeredtem párszor, ha minden összejött, tehát játszom a fekete és fehér billentyűkön is… Félelem pedig sosincs bennem. Isten velem van, ki lehet ellenem?! Amúgy meg a zenekaraimban is egyedül csináltam mindig a dolgok rám eső részét, meg amikor demókat vettem fel, azokat is egyedül játszottam, szóval nem volt ebben semmi különös. Inkább szeretem, ha egyedül csinálhatom a dolgokat, mert én elég gyorsan dolgozom, és sokszor éreztem, hogy a többiekkel való egyeztetés, egyezkedés csak hátráltatja a dolgokat. Jobban szeretem, ha hipp-hopp megcsinálhatom, ami a fejemben van, és most pont ez történt.

Bár ez szólóprojekt, de a komplex hangzás miatt ez nem egyszemélyes munka lenne a színpadon. Tervezel esetleg lemezbemutató koncerteket saját zenekarral?

Ez bizony komoly, nagy zenekart igényelne, sok helyen vonósokkal stb. Egyrészt ezért nem fogom színpadra állítani, másrészt pedig azért, mert nem szeretném minden számban elsírni magam. Hülyén nézne ki az énekes, aki nem is énekes, hanem “sírós”. (nevet) Azon gondolkodtam mostanában, hogy a következő lemezhez úgyis lesz zenekar, így talán előfordulhat, hogy erről is bekerül valami a repertoárba, de erről még korai beszélni.

Több helyen megosztottad, hogy a legendás Abbey Road Studiosban jártál, ahol már fel is vetted a következő lemezed. Mit lehet erről tudni bővebben?

Igen, ezek valóban a már sokszor említett második lemez felvételei voltak. Szabó Balázs Zalán barátom hívására mentem, aki olyan jó hangmérnökké vált, hogy felvették oda állásba. Márciusban hallható is lesz a felvétel eredménye, nemcsak lemezen, de élőben is.

Ligeti Gyuri a Facebookon

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!