Moby tegnap, ma és holnap

Avatar photo
2013.10.4., 9:18

A zenei palettán huszonegy éve egy addig még sosem tapasztalt, színes foltként tűnt fel egy különleges kopasz amerikai, aki e területen azóta is folyamatos újjászületéssel munkálkodik. A 48 éves Moby ma jelentette meg tizenegyedik nagylemezét, az Innocents címűt. Ennek kapcsán tekintjük át most pályafutásának legmeghatározóbb momentumait.


Kevés kivételt találni, aki annak idején, tinédzserkorában ne pörgött volna a Richard Melville Hall névre keresztelt amerikai zenész, azaz Moby valamelyik számára. Moby 27 évesen kezdte hivatalos zenei pályáját: 1992-ben megjelent első, cím nélküli lemeze, melyről a futurisztikus dallamokkal tarkított The Next Is The E és Drop A Beat mellett a Go című bizonyult kiadásra méltónak:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

1993 és 1996 között három, főként elektronikával kísérletező albumot jelentetett meg: 1993-ban az Ambientet, 1995-ben az Everything Is Wrongot, 1996-ban pedig az Animal Rightsot, mely utóbbiról nekünk a That?s When I Reach For My Revolver lett a kedvencünk:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A sorban ötödik album, az 1999-ben megjelent Play meghozta emberünknek a mindent elsöprő áttörést: a lemez a világon több mint 12 millió példányban kelt el. A váratlan siker – utólag tekintve – nem volt meglepő, hiszen olyan csemegék hemzsegtek a – dance-essé vált műfajú – anyagon, mint a Find My Baby, a Honey, a Porcelain, a melankolikus hangvételű Why Does My Heart Feel So Bad, a Natural Blues és a Run On, a Gwen Stefanival közösen készített South Side pedig a Billboard Hot 100-as listáján a 14. helyezésig kúszott fel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A 2002-es 18 című lemezen folytatódott a slágergyártás. A legsikeresebb dal, a We Are All Made Of Stars a 11. helyen végzett a brit kislemezeladási listákon, az In This Worldöt pedig a Renault autómárka olyan szinten a szívébe fogadta, hogy a Megane reklámjának kísérőzenéje lett. A lemez számos európai ország zenei listáin elsőként nyitott, a Billboard 200-as listáján a 4. helyen végzett, összesen ötmillió példányt vettek belőle világszerte, harminc országban 18 arany és platina minősítést kapott. Hogy a művész ekkorra már extrém sikeres utakon járt, azt az album egyik legütősebb dala, az Extreme Ways is bizonyítja:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A következő albumot Moby 2006-ban adta ki Hotel címmel, mely a ?93-as Ambient óta az első alkalom volt, hogy egyáltalán nem használt vocal sample-t. Helyette Laura Dawn vokálozott, a dob kivételével pedig az összes hangszert maga Moby játszotta fel. A Raining Man, a Slipping Away, a Beautiful és a Lift Me Up (mely utóbbi a zenész egyik személyes kedvence is) mind az alternatív rock műfaj felé való közeledést támasztják alá:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A 2008-as Last Nightról úgy nyilatkozott, akkori DJ-zéseinek köszönhetően sokkal dance-esebb lett, mint a legutóbbi albumok bármelyike, s a lemez alapvetően a New York-i dance műfajnak írt szerelmes levél. A lemez hallgatása közben olyan érzésünk támad, mintha Moby egy éjszakai műszak alatt megpróbálta volna végigjárni a New York-i klubokat, és mindazt, amit ott tapasztalt, belesűrítette volna 65 percbe. Örülnénk, ha mondjuk az I Love To Move In Here-t idehaza is ennyi klubban játszanák:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az albumok közti két év szünetet ezúttal is sikerült hoznia a zenésznek: a sorban kilencedik, Wait For Me című lemezzel 2010-ben jelentkezett. Az előzőhöz hasonlóan ezt is saját, otthoni stúdiójában rögzítette, melyről az első szám a Shot In The Back Of The Head volt (ennek klipjét egyébként David Lynch rendezte). A Pale Horses és a Mistake klipjében megjelenik egy kutya és a lemezborítón is látható alak, aki a korábbi videókban (Play, Why Does My Heart Feel So Bad, Natural Blues) szereplő ?Little Idiot? (magyarul: Kis Hülye) új megjelenése, egyben Moby saját kiadójának neve, melynél ez az anyag is megjelent.

A mostani előtt legutóbb 2011-ben jelent meg lemeze Destroyed címmel. Az anyag turné közben született meg: álmatlansága miatt a zenész egész éjjel írta a dalokat ? elmondása szerint olyan volt, mintha az ég adta világon mindenki aludt volna, amelyeket pedig nem sikerült befejeznie, hazavitte, és barátaival, Emily Zuzikkal, Inyang Bassey-vel és Joy Malcommal együtt énekelt fel rájuk. Moby úgy összegezte, olyan az egész, mint egy hamis dallamú zene éjjel kettőkor egy kihalt városban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A mostani, teljesen friss Innocentsen olyan vendégzenészek a közreműködők, mint a Flaming Lipses Wayne Coyne, a Queens Of The Stone Age-es Mark Lanegan, valamint Damien Jurado és Skylar Grey. A lemez első számának, az A Case For Shame-nek meggyőző dallamait most ti is kifülelhetitek:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Innocents számlistája:

  1. Everything That Rises
  2. A Case For Shame
  3. Almost Home
  4. Going Wrong
  5. The Perfect Lie
  6. The Last Day
  7. Don?t Love Me
  8. A Long Time
  9. Saints
  10. Tell Me
  11. The Lonely Night
  12. The Dogs

A különkiadás tartalmaz még egy Everyone Is Gone című rövidebb anyagot, melyen az alábbi számok is megtalálhatók:

  1. I Tried
  2. Illot Motto
  3. Miss Lantern
  4. Blindness
  5. Everyone Is Gone
  6. My Machines

Ez pedig már Moby élő fellépése a Conan O’Brien, CONAN on TBS & TeamCoco műsorán:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Összeállította: Varga Csilla

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás