Mitől is sármos egy pasi?

Szögezzük le, az ideálok fontosak. Valaki a barna szem – barna haj kombinációval szimpatizál, míg másoknak a szőke, kékszemű hercegek az ideálisak. Amikor azonban átlépjük a külső vonzalom határát, a listáink kibővülnek, és ezeregy éjszaka sem volna elég, hogy lefessük, mi fog meg egy srácban. Legyen kedves, legyen hűséges, legyen lenyűgöző, legyen intelligens, legyen szenvedélyes, védjen meg, hallgasson meg, öleljen meg, ha épp szükségünk van rá, legyen úriember, szeresse a kutyánkat vagy macskánkat, szerelje vissza a két hete kitört széklábát, értsen az összes olyan technikai kütyühöz, aminek útmutatóját még a google-n sem találjuk meg, szeresse azt, amit főzünk… A sor és a lista végtelen.

A fiúk megnyugtatására elárulom: valójában tényleg nem várunk nagy dolgokat, ha az a bizonyos srác intelligens és azzal, hogy jólnevelt, levesz minket a lábunkról, szerintem már nyert ügye van. Persze, a férfiak most felszisszennek, hogy ilyen pasi nincs, és ha van, mi mindenképp a rosszfiúkra bukunk. Mi, nők pedig azt kérdezzük – leginkább magunktól -, hogy a kettő miért zárja ki szükségszerűen egymást. Miért szeretünk bele folyton a rosszfiúkba, miközben egy jámbor lélekre van szükségünk, aki megfelel a fentebb lefestett tökéletes pasi-képünknek? Mi van, ha velünk van a probléma azért, mert mást akar az eszünk és mást a szívünk?

Szeretjük magunkat azzal áltatni, hogy ha megtaláljuk a „tökéletes” rosszfiúkat, kapcsolatunkban előbb-utóbb jófiúvá válnak. Az igazság azonban az, hogy a jellemző személyiségi jegyeken szinte lehetetlen változtatni. Jobb tehát olyat választani, akivel passzolunk, de egyáltalán mi határozza meg azt, hogy hogyan választunk? Kémia, fizika, eleve elrendelés, vagy a véletlen de tökéletes találkozás? Lehetséges mindegyik tényező együtt. Hiszem, hogy nem hiába lesz abból a véletlen (véletlenek nincsenek?!) találkozásból szerelem. Mint mondtam: nincs mindenkori x, lehet, hogy az egyenlet változóját csak akkor határozzuk meg, ha már találtunk valakit, aki megfogott. Lehet, hogy korábban nem kedveltünk egy bizonyos (külső vagy belső) tulajdonságot, de amint beleszeretünk valakibe, aki birtokolja azt, egyből felkerül az „ettől vonzó” listánkra. A lényeg: nem az a fontos a vonzalomban, vagy kapcsolatban, hogy külön-külön milyenek vagyunk, hanem az, hogy -Németh László szavaival élve- „mit akarunk egymástól”.