Missy Elliott is közreműködik Janet Jackson “Unbreakable” albumán!

Hering András
2015.09.3., 14:45

Janet Jackson visszatérése az idei év egyik legfontosabb popzenei történése, hiszen a Jackson család legfiatalabb tagja már hét éve nem adott ki új albumot. Miután a közösségi médiában egyre többen adtak hangot vágyuknak, hogy térjen vissza a színpadra, a 49 éves énekesnő már megkezdte amerikai turnéját, No Sleeep c. új dala a Billboard R&B kislemezlistájának első helyét foglalta el, október 2-án pedig új albuma is megérkezett.

janet

Az Unbreakable címen megjelenő lemez lesz Janet 2008-ban kiadott, Discipline című hanganyagát követő legfrissebb albuma, ami a bejelentett sajtóközlemény szerint október 2-án kerül megjelenésre az énekesnő saját lemezkiadója, a Rhythm Nation és a BMG gondozásában.

Az albumon összesen 17 dal kap helyet, köztük – mint az Jackson albumainál megszokott – átvezető szövegek és zenei átkötések (melyek hangsúlyozzák az utánuk következő dalok témáját) a hivatalos számlistán is megjelennek.

Az Unbreakable egyébként Jackson 1986-ban megjelent, első nagy sikerű, Control című albummegjelenésének 30. évfordulójára lett ajánlva, amit ezúttal is régi producer-dalszerző csapatával, Jimmy Jammel és Terry Lewisszal közösen írt, és amin a J. Cole-lal közös No Sleeep mellett Missy Elliott is közreműködik a Burnitup! című felvételben.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Jimmy Jam és Terry Lewis nyilatkozata szerint az Unbreakable bemutatja Janet jelenlegi gondolatait arról, hogy mennyire fontos és összefüggő elemei vagyunk életünknek, amihez szükség van a kölcsönös párbeszédre. A producerek egy igazi pop-R&B albumot ígérnek, ami nagyon friss és egyben nosztalgikus is. Janet társadalmilag tudatos üzeneteket is szeretne átadni dalaival, amik témájukban és mondanivalójukban szorosan kapcsolódnak az 1989-ben megjelent Rhythm Nation 1814 album üzeneteihez is „a személyes szabadság kivívásától a globálisabb problémákig“. De ezen az albumon kapnak helyet elsőként azok a dalok is, melyeket Janet bátyja, Michael Jackson elvesztése után írt ki magából az amerikai énekesnő.

ecb0b7f2

Janet Jackson – “Unbreakable”:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Unbreakable
Burnitup! (Feat. Missy Elliott)
Dammn Baby
The Great Forever
Shoulda Known Better
After You Fall
Broken Hearts Heal
Night
No Sleeep (Feat. J Cole)
Dream Maker/ Euphoria
2 B Loved
Take Me Away
Promise
Lessons Learned
Black Eagle
Well Traveled
Gon B Alright

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az R&B/popikon az idei BET (Black Entertainment Television) Awards Los Angeles-i díjkiosztó gáláján jelent meg először a nyilvánosság előtt, ahol az Ultimate Icon: Music Dance Visual Award elnevezésű elismerést vehette át. Jackson tiszteletére egyébként Ciara, Tinashe és Jason Derulo adta elő az amerikai énekesnő egy-egy korábbi dalát és ikonikus tánckoreográfiáját.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás