“Minőségi romlás majd’ egy évtized tökéletes popzene után” – Britney Jean

2013.12.5., 15:33

Akárhogyan is erőlködhetett a popkultúra az elmúlt években Lady Gaga “kis szörnyecskéivel” és csontkinövéseivel, vagy Rihanna botrányos Instagram-jelenlétével, a legsötétebb és legkeményebb dolog, amit az új évezredben ki tudott termelni magából, egyértelműen a 2007 és 2011 közötti három Britney-album (Blackout, Circus, Femme Fatale) volt.


Ez nem is meglepő, hisz annak, akinek 2007-ben volt szerencséje együtt partiznia Paris Hiltonnal és Lindsay Lohannel, és már 1998 óta definiálja egy személyben a tinisztár fogalmát, bizonyára rengeteg, már a legkisebb gesztusain is átütő mondanivalója van az amerikai álom árnyoldaláról – olyannyira, hogy pl. a walesi-görög nemzetiségű Marina and the Diamonds ezzel foglalkozó albumát, az Electra Heartot is úgy írta le, mint “egy gót Britney zenéjét”.

britneyjean271013
Előadó: Britney Spears
Cím: Britney Jean
Kiadó: RCA Records
Kiadás éve: 2013
Honlap: www.britneyspears.com
Értékelés: 5/10

Pedig, ha Avril Lavigne igazi, belülről fakadó punkságához hasonlóan volt igazi gót ebben a szcénában, az mindenképpen Britney volt. Egészen a Scream & Shoutig a kívülről táncolhatónak és szexinek szántnak tűnő dalaiból olyan, egyértelműen szuicid, és már-már a Salvador Dalí-i értelemben rothadó melankólia áradt, ami sok ezerszeresen átélhetőbb és tragikusabb volt, mint amit a mainstream slágercsinálói balladisztikusnak és szomorúnak szoktak szánni. Aki közelebb akart kerülni az élet és a világ értelméhez, annak az elmúlt évtizedben megkerülhetetlenné vált Britney munkássága, és csak az emberi jóérzés és a sajtó által végigközvetített kálváriája tartott minket vissza attól, hogy mindennek lelkiismeret-furdalás nélkül és nem ironikusan örülhessünk.

De ennek a korszaknak már örökké vége, és a Britney Jean ezt teljesen világossá is teszi.

Hiába lett személyesnek beharangozva, és igyekezett is azzá válni – Britney most az összes dal szerzői munkálatában részt vett-, a zavarba ejtően gyönyörű, az erotikát, a szomorúságot és a popularitást kétségbeejtően tökéletesen vegyítő költészet helyett már egy okos és bölcs, a harmincas éveiben járó popsztár albuma. Aki akármekkora hatást gyakorolt régebben a világegyetemre, nem áltatja magát ikoni szereppel erre az évtizedre vonatkozólag, inkább megpróbál két évet átvészelni Vegasban, mielőtt újra gyerekeket vállal. Pedig bizonyos szint felett már kevesen nyúlnak ennyire biztos és bátor kézzel a camphez, mint ő a Work Bitchben, a Perfume, az Alien is mindenképpen ott vannak 2013 legjobb popballadái között, és az énekesnő is van annyira szerethető, hogy az átlagon aluli töltelékszámokat betudhassuk a producereknek és a társszerzőknek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Akiket tényleg nem a legszerencsésebb kézzel válogattak ki.

Lehet, hogy a Femme Fatale-ról a Big Fat Bass még rajongói kedvenc volt, a Scream & Shout pedig valódi sláger, de egy nagyrészt a Will.I.Am./Sia/Diplo/Katy Perry/David Guetta csapatra bízott album végleg bebizonyítja, hogy az utóbbi évek legfelkapottabb producerei sem képesek egy épkézláb, kompakt popdalt megírni – ellentétben bárkivel, aki eddig lehetőséget kapott zenét szerezni/hangszerelni a Hercegnő korábbi albumain. Magukról a számok alapötleteiről nem mondható el, hogy alapvetően rosszabbak lennének a megszokottnál, de a végső kialakításukról annál inkább. Kiváló példa erre a Body Ache, ami mindenképpen Britney egyik legjobb klubhimnusza lehetne – ha mondjuk vette volna valaki a fáradtságot egy új verzét írni a refrén utolsó sorának félperces ismételgetése helyett. A fenti szerzők által kezelt dalokat fülsértő dobhangszínek, már tavalyelőtt is elhasználtnak ható dropok (amik különösen gyalázatosak, elvégre mégis annak az albumán vagyunk, aki még 2007-ben behozta a dubstepet a mainstream popzenébe), és átgondolatlan dalszerkezetek jellemzik. Ilyen környezetből könnyű kiemelkednie a Brightest Morning Starnak, amin Britney egyik korábbi állandó alkotótársa, Dr. Luke (többek között Katy Perry és Miley Cyrus slágereinek is a producere) mutatja meg nekünk, hogyan kell egy középszerű popdalt megfelelő hangszereléssel megmenteni.

Összefoglalva, a Britney Jean fájdalmas és hirtelen minőségi romlás majd’ egy évtized tökéletes popzene után.

A rosszul megválasztott alkotótársak rangon alulira húzzák le a számok színvonalát, és úgy tűnik, Britney is végleg döntött, és nem egy Beyoncé vagy Madonna típusú, örökre releváns és kurrens pályára vágyik – ha már választani kell -, hanem egy boldog és nyugodt életre. Egy ideje már benne volt a levegőben, de mégis fáj ez a szakítás.

Szöveg: Bárány Dávid

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás