Mindjárt itt van Iggy Pop új lemeze, de előtte még ad egy utolsó zenei ízelítőt a Free-ről

Avatar photo
2019.09.3., 21:00

Iggy Pop idén tavasszal töltötte be 72. életévét, amely munkásságán egy leheletnyit sem érződik, a színpadon pedig továbbra is úgy pörög, mint fiatalságának teljében. A golyóálló rocklegenda néhány hónappal ezelőtt dokumentumfilmet forgatott a hetvenes évek punkmozgalmáról, korát meghazudtoló energetikussággal vette be a Budapest Park színpadát, illetve őszintén mesélt Free címmel érkező nagylemezének koncepciójáról, melynek nemrégiben újabb alkotóeleme került nyilvánosságra.

A „punk keresztapja” (akinek nagybetűs Életművét ebben a cikkben tekintettük át) a nyár közepén rukkolt elő legújabb albumának hírével, a hipnotikus címadó dallal kezdve pedig sorra jelentek meg a rendkívüli előzetesként szolgáló melódiák. A még Iggy Poptól is egészen experimentális jellegű számok a zenész elmondása szerint teljesen más perspektívát tükröznek majd, szemben a korábbi lemezek szemléletével. A Free bejelentését követően néhány héttel már meg is jelent a James Bond címre keresztelt kislemez, melynek sikkes videoklipje tökéletes vizuális kiegészítőjéül szolgált a funkos elemekkel megspékelt hangzásvilágnak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ezúttal pedig a Free vélhetően utolsó prológusára is fény derült a Sonali képében, mindössze napokkal a lemez debütálása előtt.

Nem túlzás azt állítani, hogy a meditatív, dobhangsúlyos felvétel kitör az énekes alapvetően is eklektikus komfortzónájából, miközben az album atmoszféráját egy teljesen innovatív jazzes hatás járja át Leron Thomas trombitajátékának jóvoltából.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szeptember 6-án minden kétséget kizáróan fény derül arra, hogy Iggy-nek valóban sikerült-e túlszárnyalni a Grammy-díjra jelölt Post Pop Depression sikereit – mindenesetre már most van egy olyan érzésünk, hogy ismét nagy dobásra számíthatunk.

Köszönjük, Blabbermouth!

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás