„Mindhárman álmodozók vagyunk” – WhoMadeWho-interjú
Nem túlzás azt mondani, hogy a dán WhoMadeWho adta a múlt heti Budapest Essentials városi fesztivál egyik legjobb koncertjét. Az idén márciusban ötödik nagylemezét megjelentető, indie-rockban és dance-punkban utazó trió köztudottan erős élőben, így nem csoda, hogy a srácok az Akvárium közönségét is könnyedén vad táncra bírták. A zenekar két tagjával, Jeppe Kjellberggel és Tomas Høffdinggel a pénteki koncert előtt beszélgettünk.
Be kell vallanom, amikor először hallottam az új albumotokat, kissé meglepődtem. A hangzás eléggé eltér a tőletek megszokottól. Mi lebegett a szemetek előtt, amikor a Dreams anyagán dolgoztatok?
Tomas Høffding: Igazából valami újat szerettünk volna csinálni, és azt hiszem, ez sikerült is. Remélem a következő albummal is meg tudunk majd lepni.
Jeppe Kjellberg: A cél az volt, hogy olyan albumot készítsünk, amit mi magunk is hallgatnánk otthon. Amikor otthon hallgatok zenét, nem szeretem a túlzottan lendületes, agresszív hangzást. Olyan dalokat akartunk írni, amelyet a nap bármely szakában jólesik meghallgatni. Aki ismeri a zenénket, az tudja, hogy a koncerteken sokkal dinamikusabb szólnak a dalaink, mint az albumon általában. Ez a Dreamsre is igaz, az egyetlen igazán energikus dal talán a The Morning.
És mi köze van az egésznek az álmokhoz?
Jeppe: Ez egy vicces történet. Amikor véglegesítettük a dalok címét, akkor vettük észre, hogy kicsit olyan az egész számlista, mintha egy new age összeállítás lenne. Minden dal kötődik némileg az álmokhoz, így kézenfekvőnek tűnt, hogy ez legyen az album címe is. Talán túlzottan is kézenfekvő volt, de mi mégis emellett döntöttünk.
Mindhárman álmodozók vagyunk, próbáljuk megélni az álmainkat.
Ha már az álmoknál tartunk… 2003 óta zenéltek együtt. Amikor elkezdtétek, mik voltak az álmaitok?
Tomas: Mielőtt megalakult a WhoMadeWho, volt már két másik zenekarom, ahol még a világhír volt a cél. Ebből természetesen nem lett semmi. Amikor aztán mi hárman együtt kezdtünk zenélni, nem voltak nagy álmaink, a zene volt a legfontosabb. Idővel egyre jobban mentek a dolgaink, egyre többet léptünk fel külföldön, és beindult a gépezet.
Jeppe: Mindig zenével szerettem volna foglalkozni. 10 évesen is, amikor hallottam Jimi Hendrixet, arra gondoltam, neki van a legjobb munkája a világon, én is ezt akarom csinálni.
A skandináv zene térhódítása vitathatatlan, az elmúlt években Dánia is egyre több remek előadót ad a világnak.
Tomas: Dánia egy kis ország, ezért, ha valaki a zenéből akar megélni, akkor igazán sikeresnek kell lennie. Annak idején nem igazán volt jó a dán zenei élet, így akárhányszor próbálkoztak a zenekarok külföldön is megmutatni magukat, nem igazán lett belőle semmi. Aztán jött az internet, és sok minden történt, egyre több zenekar lett ismert külföldön is, és ez önbizalmat adott a dán zenei színtérnek is.
Jeppe: Emlékszem, 2002 körül, amikor láttuk, hogy a dán filmipar egyre sikeresebb, kicsit irigykedtünk, szerettük volna, ha a dán zenei élet is felpezsdülne kissé. Idővel aztán beindultak a dolgok, köszönhetően talán annak is, hogy látták a filmesek sikerét.
Mindhármatoknak vannak saját projektjei is, amelyek egyenként is elég sikeresek. Hogyan befolyásolja ez a közös munkát?
Jeppe: Fontosnak tartjuk, hogy mindenki kiélhesse a saját alkotói vágyát, megvalósíthassa saját elképzeléseit, erre valók az egyéni projektek. Amikor aztán közösen stúdióba vonulunk, mindenki magával hozza azt az inspirációt, azokat az ötleteket, amiket a saját projektek adtak.
Mivel foglalkoznátok, ha nem zenélnétek?
Tomas: Én eredetileg mérnök vagyok, így valószínűleg ezzel foglalkoznék, ha nem lenne a zene. A mérnökben és a zenészben az a közös, hogy mindketten a semmiből hoznak létre valamit. Ez az „alkotás” az, amit nagyon élvezek. De egyelőre azt hiszem, maradok a zenénél.
Jeppe: Valószínűleg megpróbálkoznék a színészettel. Nem hiszem, hogy túl sikeres lennék, de mindenképpen megpróbálnám.
Tomas: Te és a színészet? (nevet)
Jeppe: Igen, mindig is vonzott. Gyerekkoromban párszor szerepeltem, de mindig nagyon szégyenlős voltam. Az embernek el kell fogadnia, hogy nem lehet minden egyformán tehetséges, belőlem valószínűleg soha nem lenne jó színész.
Hónapok óta úton vagytok, mindennap más város és ország. A Facebookotokon közzétett fotók alapján pedig úgy tűnik, hogy nagyon élvezitek a turnét. Mégis, mi az ami hiányzik a „civil” létből?
Jeppe: Mindennek megvan az ára, és vannak dolgok, amikről le kell mondanunk sajnos, de az élet már csak ilyen. Nagyon szeretünk koncertezni, és rengeteget lépünk fel, így vannak olyan dolgok, amikről sajnos lemaradunk. Szerencsések vagyunk, mert a család és a barátok az elmúlt 10 év során megértették és elfogadták, hogy a koncertezés ezzel jár.
Tomas: A zenekar már a kezdetekkor többet lépett fel külföldön, mint otthon, így olyan, mintha a WhoMadeWho „DNS-ében” lenne a sok utazás.
Mi a fontosabb, hogy Dániában legyetek elismertek, vagy külföldön legyetek sikeresek?
Tomas: Először nem igazán voltunk sikeresek otthon, bár nem is nagyon bántuk szerintem. Nem akarnék híres ember lenni Dániában. Bár most is sokan felismernek: „Jé, te benne vagy a WhoMadeWho-ban!”. (mosolyog) Szerencsére azonban egyelőre a zenénk ismertebb, mint mi magunk, és őszintén szólva remélem, ez így is marad.
Jeppe: Mindkettő fontos lett idővel, azt hiszem. Először külföldön futottunk be, aztán lassan felzárkózott mellé lassan Dánia is. Ez talán segített abban is, hogy a családom is megértse, miért is csinálom ezt az egészet, és már nemcsak annyit tudnak, hogy zenélek, hanem azt is, hogy a WhoMadeWho-ban játszom.
Interjú: Rakos Ágnes
