Mindenki táncol és nagyon boldog Justin Timberlake trollos videójában

Avatar photo
2016.05.17., 12:04

Három év telt el azóta, hogy a pop királya kiadta kétrészes albumát The 20/20 Experience címen, majd egy maratoni, közel kétéves turnéra indult vele. Ez nem csoda, hiszen előtte filmes karrierjére koncentrált, amelynek eredményeképp hét évig váratta rajongóit. Így mondhatni szerencsések vagyunk, hogy ezúttal “mindössze” három évig maradtunk új JT nélkül, bár az örömünk nem lehet teljes. Hiszen ezúttal mondhatni zenei- és filmes karrierjét vegyítette, ebből született meg a Trollok című animációs film betétdala. Timberlake a Can’t Stop the Feeling! első sikereit követően sem ül a babérjain, az elmúlt napokban Európa számos városában népszerűsítette a dalt: Nagy-Britanniában a BAFTA díjátadó gálán tette a tiszteletét, de vendégeskedett rádióműsorokban is, majd Berlin és Cannes felé vette az irányt, szombaton pedig a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál stockholmi döntőjében adta elő a számot. A dal pedig egy igazi vidám feelgood szerzemény, a most kiadott hivatalos Dreamworks-mozi klipjében a „mindenki táncol és boldog”-formulát dobták be (Pharrell Williams Happy-jéhez hasonlóan) – a sárga Minyonok helyett pedig stílszerűen néhány Troll doll is feltűnik a képsorok között. Az animációs film főszereplőjének egyébként maga az amerikai popsztár kölcsönözte a hangját.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás