Miközben madártávlatból csodáljuk Budapestet, emberek és buszok is egymásra találnak a Konyha klipjében

Phenom'enon
2018.06.18., 17:34

Új korszak vette kezdetét a Konyha zenekar életében: új dalokkal, új hangulatokkal, boldogabban, optimistábban – ahogy ők fogalmaztak: “…átlépünk a télikonyhából a nyári Konyhába.” Ennek első kézzelfogható jele a Hazaérsz című vadonatúj dalra készült videoklip, amelyet a drónfelvételek egyik legnagyobb hazai szakértője, Kálló Péter rendezett, a videóban fontos szerepet játszó animációt pedig Lossonczy Bazsó, a csapat állandó alkotótársa készítette.

 
 

A dal a készülő negyedik Konyha-lemez előfutára, és jól kifejezi, milyen változáson ment át a csapat zenéje az utóbbi időkben. „Érdekes módon ez egy reggel született dal: ilyenkor nagyon ritkán szoktam írni, ez mégis kiszakadt. A barátnőmet vártam, hogy hazaérjen munkából – mondjuk azon a héten épp délelőtt dolgozott, annyit változtattam a szövegben a valósághoz képest, hogy este történt, az kicsit átélhetőbbé teszi a dalt mások számára is. Szóval a szerelem és a várakozás jól ismert, kellemes borzongása inspirálta, mint amikor a Kisherceg rókája időben elkezdi ünneplőbe öltöztetni a szívét” – mesélt a számról Szepesi Mátyás gitáros-énekes.

 
 

A frontember így folytatta a Hazaérsz történetét: „Szinte magától állt össze a dal, ahogy levittem a próbaterembe: Badics Márk (dobos) és Haller Dani (basszusgitáros és a szám producere) azonnal megtalálták magukat a benne, kábé fél órával kezdés után már fel is vettük az első verziót, ami nem sokat változott a végleges felvételre. Minket is meglepett, hogy egy olyan zenei világba csöppentünk, ahol Konyhaként még nem nagyon jártunk – de nagyon jól érezzük magunkat!”

A Hazaérsz videoklipjét a drónfelvételek egyik legnagyobb hazai szakértője, Kálló Péter rendezte. Szepesi Mátyás erről is sztorizott:

Nagyon tetszettek Kálló Peti munkái, különösen az álomszerű, lebegős drónos felvételei, amik nagyon illenek a dal hangulatához. Az alapötletem egy szimbolikus kamion love story volt, amiben egy-egy kamionra festett fiú és lány keresik egymást Budapest utcáin, mi pedig a felhők közül követjük őket. Peti szabad kezet kapott, és tovább érlelte magában az ötletet, így lett egy párhuzamos élőszereplős és buszos szál. Izgalmas, ahogy végig játszik az ezekből adódó lehetőségekkel!”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Hazaérsz című dalt először a MÜPA Fesztivál Színházában adja elő a csapat június 19-én, ahol a csapat kilencfős felállásban lép fel, fúvósokkal, billentyűssel és illusztris zenészbarátokkal kiegészülve (Füstös Bálint gitáros – Margaret Island, Toldi Miklós dobos – Magashegyi Underground). A MÜPA után pedig a Konyha belevág a fesztiválszezonba, a koncerteken a régi kedvencek mellett már az új dalokból is adnak ízelítőt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Konyha a Facebookon

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás