Miki357-kiállítás Berlinben

Avatar photo
2013.04.11., 13:00

Miki357 munkásságával – ha más nem – videoklipjei kapcsán már biztos találkoztál, arról azonban csak kevesen tudnak, hogy pályafutását az utcai művészet dokumentálásával kezdte a kilencvenes évek végén. Azóta már számos más területen is kipróbálta magát, többek között reklámot is forgatott, CD-borítókat tervezett, dokumentumfilmeket készített, de például a Fluor film is az ő nevéhez köthető. Gyökereihez mindig is hű maradt, így most a berlini CHB két fotósorozatának is otthont ad. A „HTC357” egy személyes anyag, amit egy éven át fotózott a mobiltelfonjával, a „13” pedig egy portrésorozat, amin tizenhárom személy látható.

A kiállítást Baksa-Soós Attila, Papp Szabi és Beck Zaza performansza nyitja meg, mely során Loretta című számuk mellet két új dalt is bemutatnak. A fiúk néhány napig még Berlinben maradnak, és hogy mi se maradjunk ki a buliból, az ott történtekről road movie-t forgatnak, továbbá az egyik új számhoz videoklipet is készítenek. Kíváncsian várjuk!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás