Mi lett veletek?

Külsős Szerző
2011.11.12., 18:09
Tinédzser korunk és az elmúlt évek számos zenei hőse élte meg meglehetősen alternatív módon az általuk szimplán csak megkomolyodásnak vélt folyamatot. Persze, el lehet sütni azokat a közhelyesnek számító formulákat, hogy minél több műfajban akarják kipróbálni magukat, ez azonban nem mentség…
Kezdjük Patrick Stumppal, aki a Fall Out Boy nevű kvartettből valószínűleg mindenki számára ismerős. Stump a banda kiemelkedő tehetségű énekese és dalszerzője volt, a Fall Out Boy tökéletesen működött évekig. Az együttes az idők során folyamatos átalakuláson ment keresztül, a Chicago környéki underground ismertség izzadság szagú punk-rock bulijaitól egészen a swinges, stadion rockos utolsó nagylemezig (Folie à Deux). Érezhető volt ugyan az újabb és újabb albumokon, hogy Stump talán mást akar, ám a bárzongorás újcsettintgetés is jól állt az együttesnek és a rajongótábor is kitartani látszott. 2009-ben azonban az együttes nem meghatározott időre, szünetre vonult. Ez fordulópont volt Patrick életében, aki kijelentette, szólóprojektet indít. Arra, ami kisült belőle, talán a legvadabb szkeptikusok sem számítottak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Patrick Stump gyakorlatilag az R&B és a synthpop vizein találta meg önmagát, vagyis önmagának árnyékát. Jó pár kilót leadva, amolyan „Justin Bieber-nagybácsiként” rója manapság a slágerlistákat, korábbi énjét szinte teljesen elfeledtetve. Eddig két kiadványa jelent meg szólóelőadóként: az első egy nagylemez Soul Punk címmel, amelyet egy EP, a Truant Wave követett. Bár a kritikák vegyesek, számos új rajongó tűnt fel Stump oldalán, igaz a régiek nem igazán tértek még magukhoz.

Blama-faktor: 9/10

Kele Okereke, az újra aktív Bloc Party énekes-gitárosaként tevékenykedik a brit zenei szcénában. Ez persze nagyszerűen hangzik, egészen addig, amíg a kettős életet élő zenész másik identitását meg nem vizsgáljuk. Kele ugyanis egy feltörekvő electro-dance előadó is egyben. Első szólóalbuma, a The Boxer 2010 júniusában jelent meg és kergette őrületbe a Bloc Party rajongókat. Kele már a banda híressé válásának idejében is azt állította magáról, hogy ő bizony imádja az elektronikus zenének ezen ágait. A stílus a Bloc Party muzsikájától sem volt idegen, hiszen az igen kiváló Silent Alarmon és a Weekend in The City-n is egyértelmű elektonikus hatás fedezhető fel.

A legutóbbi Bloc Party albumnál, a 2008-as Intimacy-nél, azonban teljesen átestek a ló túloldalára. Az Intimacy idején egyébként ugyanolyan aktívan koncertezett a banda, mint bármikor máskor előtte, az apró változások eleinte csupán az együttes színpadképén voltak felfedezhetőek . Kele egyre többször lépett fel baseballsapkában, vagy óriási, csillogó ékszerekkel a nyakában, sőt a gitárt is többet ölelgette érzelmektől átszellemült arccal, minthogy pengette volna azt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Aki már az Intimacy-től is kiakadt, annak nem ajánljuk Kele szólómunkáját, hiszen gyakorlatilag egy minden hangszert mellőző rádió-dance termékkel fog találkozni, ahol egykori hősünk az autotune-t sem veti meg. A rajongók azért még reménykednek, hogy az új Bloc Party album inkább a banda korai alkotásaira fog hajazni.

Blama-faktor: 8/10

Ryan Ross 2009-ben, Jon Walkert magával rántva hagyta ott a Panic! at the Disco nevű formációt, mondván nem érzi már elég kreatívnak a bandát, illetve nem értik meg egymást zeneileg az énekessel, Brandon Urie-vel. Ha valaki jól kielemzi a Panic! zenéjét, nem hiszem, hogy könnyedén egyet tud érteni Ross döntésének alapjával. Az együttes ugyanis olyan hangszerhasználattal és műfaji elemvegyítésekkel operál, hogy azt öröm nézni, illetve hallgatni. Ross ennek ellenére váltott, hogy a „kreativitása szabadabban szárnyalhasson”. 2010-ben létrehozta a The Young Veins elnevezésű bandát, amely gyakorlatilag teljes egészében egy Beatles kópia. A baj csak az, hogy a nagy négyes követőinek száma már így is a csillagok lehetséges számával vetekszik, szóval Ryan Ross egy kreatív banda tagjából lett a másolat másolatának frontembere.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A banda annyira kínosan másolja a Beatlest, hogy mind küllemben, mind hangszeri felszereltség terén alkalmazkodtak hozzájuk (Andy Soukal ugyanolyan Höfner basszusgitáron játszik, mint Paul McCartney). A videoklip-beállításaik is egytől-egyig Beatles remake-ek, a hangzásvilágról már nem is beszélve. Az összképet talán az teszi hiányossá, hogy a Young Veins öttagú.

Blama-faktor: 10/10

Szerző: Billy Spleen

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás