„Mi abban vagyunk az elsők itthon, hogy csak az afrobeatre fókuszálunk” – The Mabon Dawud Republic-interjú

A The Mabon Dawud Republicot az első budapesti Felabration-est megszervezése hívta életre. Mikor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy Magyarországon is legyen Felabration és emellé egy formáció is?

Hock Ernővel már egy ideje pedzegettük, hogy jó lenne összehozni akár kísérleti jelleggel egy afrobeat zenekart, régóta rajongtunk a műfajért. A Felabration megszervezése pedig konkrétan az én ötletem volt; még 2016 novemberében olvastam az első ezzel kapcsolatos cikket, és rákerült a „majd egyszer ezt is” listára. A konkrét elhatározás Brazíliában tört rám márciusban, ott nagyon erős az afrikai és afrobeat kultúra.

Az első Felabration Budapest nagy sikert aratott, idén szeptember elején pedig be is jelentettétek a folytatást, miszerint október 20-án másodszorra is megünneplitek Fela Kuti életét és munkásságát a Trafóban. Akik ott voltak a tavalyi esten, miben tapasztalhatnak majd eltérést az első rendezvényhez képest? Az új látogatók pedig hogyan képzeljenek el egy ilyen estet?

Sok újítás lesz a tavalyi koncerthez képest. Egyrészt nagyobb lesz a zenekar: bővül a fúvósszekció, és csatlakozik hozzánk három vokalista is. A vendégelőadók sorát a ghánai énekes-rapper-producer, M3nsa, valamint két, szintén ghánai táncos, Cynthia Adjovi és Danny Anyim fogja színesíteni, emellett Esteban De La Torre személyében külön felelőse lesz a színpadképnek. Természetesen bővítettük a műsort is, sok új Fela-számot fogunk játszani.

Akik nem voltak tavaly, azok készüljenek fel három óra tömény, energikus táncra és egy kiadós dózis extázisra!

Kibővített zenekart ígértek az estre, ráadásul Dele Sosimi csatlakozása mellett Sena Dagadu, Saïd Tichiti és a már említett M3nsa is beszáll. Tekintve, hogy eleve egy soktagú formációról van szó, és hogy mindenki több más projektet is visz párhuzamosan, hogyan képzeljük el nálatok a próbákat, a készülést erre az eseményre? Általában milyen gyakran próbáltok, és hogy tudtok majd készülni a vendégfellépőkkel a program előtt?

Nem könnyű egy ekkora produkciót színpadra állítani. A felkészüléssel kapcsolatban a taktikánk gyakorlatilag annyiban merül ki, hogy részfeladatokra bontjuk a problémákat, és sok szekciópróbát tartunk, hogy amikor mindannyian egy helyen vagyunk, már csak a legapróbb részletekkel és szerkezeti ívekkel kelljen foglalkozni. A vendégelőadók és Dele Sosimi csak a főpróbákon csatlakoznak hozzánk.

A kevés próba miatt vagy amellett az improvizáció milyen mértékben kerül előtérbe ezen az esten? Ugyanez vonatkozik a „sima” Mabon Dawud-koncertekre is?

Az afrobeat egyik fő jellemzője a terjedelmes hangszeres improvizáció, de erre kell a legkevesebbet készülni. Ami nagyon nagy figyelmet igényel, az az, hogy Dele Sosimi élőben vezényli a szerkezeteket, adott esetben (rendszeresen) nem várt fordulatokat vesz egy-egy szám struktúrája, felcserélődnek részek. Ez mind a zene természetes energiájából fakad, de nagyon résen kell lenni, és pontosan kell ismernünk minden váltást és kiállást, hogy a lehető leggyorsabban le tudjuk reagálni a mester instrukcióit, és tudjuk, honnan hová tartunk. A Mabon Dawud-koncerteken jellemzően még szabadabban kezeljük a szerkezeteket, sosem játszunk egy számot kétszer ugyanúgy.

Olyan dalokat adtok elő, amelyeket a 60-as, 70-es években írt Fela Kuti, de maga a Felabration is azért is van (több helyen már a 90-es évek óta), hogy a Fela által közvetített üzeneteket meg tudják őrizni az utókornak. De mik is ezek az üzenetek szerinted? A személyes véleményed szerint miért volt meghatározó személyiség?

Ha röviden szeretném megfogalmazni: engem borzasztóan inspirál az a nyersesség és őszinteség, amivel Fela az életéhez és a zenéjéhez viszonyult. Nála a kettő egy és ugyanaz: úgy élt, ahogy zenélt, és fordítva. Kimondta, amit gondolt, nevén nevezte a problémákat, és nem félt azokat az elnyomó hatalommal is közölni. A saját testi épségét sem féltette, az élete kockáztatásával is vállalta, hogy harcol azért, amiben hisz, és a vállán cipeli a közössége problémáit.  Ami nekem kifejezetten szimpatikus, hogy mindezt elképesztő humorral tette. Gyakorlatilag a halált röhögte képen minden nap, a leglehangolóbb körülmények között is tudott mosolyogni, és a legsúlyosabb, legszomorúbb számaiból is kitűnik egy elképesztően mély életigenlés és remény.

Természetes, hogy nem lehetünk mind Fela Kutik, de azt gondolom, hogy nagyon sok erőt kaphatunk, és sokat tanulhatunk az ilyen karakterektől.

Ha visszaugrunk a The Mabon Dawud Republic megalakulásához, hogyan tudott összeállni egy ekkora méretű “supergroup”? Megvolt, hogy konkrétan kiket akartok ebbe a formációba, vagy egyszerűen az ismerősi közegből bevonzottátok a tagokat?

Viszonylag egyértelmű volt, hogy kikkel szeretnénk dolgozni, ki az, aki bele fog passzolni ebbe a csapatba.

A probléma inkább az volt, hogy nem hívhattunk el mindenkit, akit szeretnénk… Ha tehetnénk, valószínűleg 30-40 fős lenne a zenekar.

Bár a Felabration Budapest hívta életre a zenekart, úgy döntöttetek, hogy folytatjátok, és elmondásotok szerint ebben nagy szerepe volt az NKA Hangfoglaló Programnak, amelynek a támogatott induló előadók közé kerültetek. Ezek szerint eleinte úgy voltatok vele, hogy csak egyszeri alkalom lesz ez a kollaboráció, és csak később körvonalazódott a folytatás lehetősége?

Már az első Mabon-próbánk után egyértelmű volt, hogy ez nem csak egy egyszeri alkalom lesz, és mindenképp szeretnénk együtt maradni, annyira élveztük a zenét és a nagy létszám energiáját. Ugyanakkor nagyon nehéz útjára indítani egy kezdő produkciót, pláne, ha 14-en vagytok. A Hangfoglaló Program nélkül gyakorlatilag esélytelen lett volna előteremtenünk a lemezfelvétellel járó költségeket, márpedig ez a legfontosabb első lépés.

Ghánába is kaptatok már meghívást. Hogyan éltétek meg ezt az utazást a ti zenéteket is meghatározó afrobeat őskontinensére? A Ghánai Magyar Kulturális Héten való fellépésen túl milyen egyéb lehetőségeitek nyíltak például helyi kollaborációk tekintetében?

Óriási élmény volt az anyaföldön játszani. Nagyon hálásak vagyunk Élő Mártonnak és Senának, hogy csatlakozhattunk ehhez a formabontó és hiánypótló kezdeményezéshez. Rengeteget tanultunk a kint eltöltött hét alatt, közvetlen és közvetetten is nagyon nagy hatással volt ránk és a zenénkre. Nagy megtiszteltetés volt afrikai közönségnek játszani Dele Sosimivel és Pat Thomasszal. Nagyon örülünk neki, hogy ezekkel az előadókkal, valamint Stevo Atambirével is sikerült felvételeket készítenünk, amelyeket a hamarosan megjelenő lemezünkön hallhattok majd. Stevóval nekem is volt időm rögzíteni egy kluborientált számot az Àbáse nevű formációm számára, amely hamarosan egy londoni válogatáson jelenik meg (ennek kapcsán itt interjúztunk Szabival – a szerk.).

Mostanra már túl vagytok egy vinyl kislemez megjelentetésén, de már bőven dolgoztok a debütáló albumotokon is. A ghánai felvételek mellett hogy haladtok a munkával?

A lemezfelvétel első szakasza befejeződött, lekevertünk hat számot, amelyekkel most egy promó CD formájában házalunk, próbáljuk eljuttatni az anyagot kiadókhoz, hogy megfelelő hátszéllel és PR-ral tudjon megjelenni.

Hazánk első és jelenlegi egyetlen afrobeat zenekara vagytok. Nyilván számos hatás ér titeket a műfaj eddigi zenei termése által, de a ti esetetekben létrejön/létrejöhet-e a „magyar afrobeat”? Avagy miben látjátok a saját hangzásotokat?

Fontos megemlíteni, hogy előttünk a The Qualitons, Sena és a Dokkerman is játszott már itthon autentikus afrobeatet – mi abban vagyunk elsők, hogy csak erre fókuszálunk. Nem kifejezetten célunk megteremteni a “magyar afrobeatet”, de azt hiszem, hogy a fent említett zenekarok és a saját munkásságunk által már van jogosultsága a kifejezésnek.

A hangzásunkkal kapcsolatban talán az a fontos, hogy bár rengeteget tanulunk az autentikus felvételekből, nem célunk, és nem is lenne lehetséges, hogy egy az egyben úgy játsszunk, mint egy afrikai zenekar. Nem szeretnénk hagyományőrző vagy retró zenekar lenni, tudatosan “eresztjük át” magunkon a műfajt, és hagyjuk, hogy keveredjen a saját eszköztárunkkal és hangzásunkkal. Ha nem görcsölsz rá, ez egy természetes folyamat.

Egy nagy létszámú, sok projekt még több résztvevőjéből összeálló, változó felállású együttműködés a The Mabon Dawud Republic, amelynek életében nyilvánvalóan nem egyszerű az időpontok összehangolása és a logisztika. Hosszabb távon hogyan működhet ez szerinted, és milyen célok a reálisak számotokra?

Egyelőre úgy működünk, hogy van egy kemény mag, akik nélkül nem mozdulunk, és helyzettől, illetve ráéréstől függően mérlegelünk, hogy be tudunk-e vállalni egy koncertet vagy sem. Szerencsére vagyunk annyian, hogy a hangzásunkat ez ritkán befolyásolja. A célunk jelenleg az, hogy kellő hátszéllel jelenjen meg a lemezünk, és hogy minél több külföldi helyszínen léphessünk fel.

És kik azok az előadók, akikkel még szívesen kollaborálnátok a jövőben?

Tony Allen, Seun Kuti, Sena, Blay Ambolley, Fatoumata Diawara és Oumu Sangare.

Aki szeretné támogatni a Felabration létrejöttét, még beszállhat a kapcsolódó Indiegogo-kampányba – részletek ezen a linken!

FELABRATION BUDAPEST 2018

Időpont: 2018. október 20. 20:00
Helyszín: Trafó Kortárs Művészetek Háza (1094 Budapest, Liliom u. 41.)
Jegyár: 1900 Ft (az első 100 jegy elővételben) | 2400 Ft
Trafó-infó
Facebook-esemény
A rendezvény a Harmadik Hely és a Trafó segítségével valósul meg.

Címkék: bognár szabi, afrobeat, afrikai kultúra, m3nsa, fela kuti, hangfoglaló program, Dele Sosimi, interjú, felabration, the mabon dawud republic, nka