Mészáros Máté: United Space of Ambivalence a Trafóban

Phenom'enon
2018.02.5., 17:29

Mészáros Máté ezúttal csak férfiakból álló csapata fesztelen táncelőadást hoz a Trafóba. Porteleki Áron élőben keveri a zenét, amíg a táncosok ki-be járkálnak saját maguk rétegei, egymásra rakódott előadások, és párhuzamos fikciók közt. Az érettebb generáció táncosai ezúttal egy olyan kollektív alkotással rukkolnak elő, amelyben az akarat elcsúszik, a test dinamikus tárggyá válik.

 
 

Porteleki Áronnal már a Hinoki, illetve Hinoki 2.0 óta dolgozik együtt Mészáros Mátéval, amikor is a mára egyre ismertebbé és elismertté váló zenész első ízben volt kreatív alkotótársa a koreográfusnak. Mindkét táncelőadás a Trafó Kortárs Művészetek Házának terében valósult meg.
A fehér, üres térben folyamatosan humorizáló, csípős dialógusokat folytató fiúbanda a United Space of Ambivalence-ben sajátos lépéseket tesz a néző zavarba ejtésére. A koreográfia központi kérdésévé válik saját művészetük, esztétikájuk, miközben a nyílt színen saját műfaji határaikat lépik át.

„Olyat még nem csináltam, ahol ennyi szöveg lett volna. De a mozgás és az esztétikai világ teljesen követi a két előző darabomat. A szöveg újdonság. És az is friss inspiráció, hogy most új emberekkel dolgozom együtt, például a fénytervező Bányai Tamással, vagy a táncosok közül Kelemen Patrikkal. Ennek is kimozdító hatása van.”

Mészáros Máté interjú a Librariuson

A játékos címadással Mészáros Máté az egymásra rakódó, de folyamatosan elcsúszó terekre reflektál. A koreográfus a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett. Mészáros később a Szegedi Kortárs Balett tagja lett, majd külföldre ment, ahol olyan világhírű koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Ohad Naharin, Wim Vandekeybus, Sharon Eyal, Amanda Miller, Roberto Galvan, Myriam Naisy, Robin Orlin. Hat évig volt a belga fizikai színház, az Ultima Vez társulatának tagja, jelenleg szabadúszó alkotóként és meghívott koreográfusként dolgozik. Bakó Tamás Angelus Iván munkatársa a Budapest Kortárstánc Főiskolán, és sokat dolgozik Goda Gáborral is.

 
 

Kelemen Patrik 2017 októberében a MU Színház Standing ground című táncelőadásában szerepelt legutóbb, majd a Timothy and the Things: Vadászat című premierjében lesz látható, a Trafó Hazai pálya sorozatának márciusi állomásán. Mikó Dávid alkotója a Fighting Gravity-nek, ami az újcirkusz világához kapcsolódik, és erősen vonzódik ehhez a formanyelvhez Téri Gáspár is, aki az utóbbi években saját újcirkusz produkciókat hozott létre – Negyedik emelet tizennégy, Vaserdő – sokoldalú művész, dolgozott az Artus társulattal, dramaturgként az SOS lebegés című produkcióban, konzultánsként a Tótferi című előadásban, de szövegíróként is feltűnik a STEREO Akt Etikett avagy A tökéletes ember című előadásában. Igen sok benyomás és táncos tapasztalat találkozik tehát ezúttal a Trafó Kortárs Művészetek Házának nagytermében. Az előadás a SÍN-produkció gondozásában jött létre.

Alkotók, előadók: Bakó Tamás, Kelemen Patrik, Mikó Dávid, Téri Gáspár, Mészáros Máté
Zene: Porteleki Áron
Fénytervező: Bányai Tamás
Díszlet kivitelezés: Éltető András
Konzultáns: Vadas Zsófia Tamara
Koreográfia, térkoncepció: Mészáros Máté
Producer: SÍN Kulturális Központ
Külön köszönet: Horváth Nóra, Fischer Balázs, Caterina Teixeira

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósul meg.

A Trafó Hazai pálya sorozatának bemutatói:
1. Molnár/Vadas/Vass/Canabarro: Deeper
2. Tünet Együttes: Burok- a táguló idő összehúzódásai
3. Mészáros Máté: United Space of Ambivalence
4. Hodworks: Sunday
5. Biczók/Dányi/Furulyás/Vadas: Tatianas
6. Timothy and the Things: Vadászat
7. Forte társulat: Vaterland

Mészáros Máté: United Space of Ambivalence – BEMUTATÓ
Hazai pálya sorozat
Tánc

2018. 02. 09. 20:00 (magyar nyelven)
2018. 02. 10. 20:00 (angol nyelven)

Trafó-infó
Facebook-esemény

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!