MeloDisztik – Milord (Edith Piaf cover) @ SZOBA|sessions

2013.05.12., 18:55

A MeloDisztik budapesti duó 2010 óta működik, tagjai – Szeder-Szabó Krisztina és Turchányi Dániel – mindketten képzett zenészek: az Impró Zenei Műhely után a Kőbányai Zenei Stúdióban fejlesztették tudásukat.


Élettel teli műsorukban saját dalaikon kívül éppúgy megtalálhatóak a francia és magyar sanzonok, mint a bluesos dalok, a népdalfeldolgozások, jazz, illetve mindenki által ismert slágerek igényes feldolgozásai is. Bárok, éttermek, kávézók, klubok mellett szerepeltek már a Művészetek Völgye és a Veszprémi Utcazene Fesztivál programjában; felléptek a Nemzeti Színház nyílt napján és különböző rendezvényeken is, 2012 nyarán pedig fődíjasok lettek a Kecskeméti Utcazenész Találkozón.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A három éve tartó közös munka során számos dalt vettek fel repertoárjukba, mégis Edith Piaf Milordja mutatja meg a legjobban működésük esszenciáját. Az énekesnő, Szeder-Szabó Krisztina számára különösen meghatározó, mivel ez volt az első francia nyelvű dal, amit megtanult, ezen keresztül került közel a francia kultúrához és nyelvhez. Ez olyannyira megfertőzte, hogy még a francia szakot is elvégezte, és minden azóta szerzett dalában is felfedezhető a franciák sajátos világa. A Milord a piafi univerzum egy meglepően vidám szegletében foglal helyet, ezért is egyértelmű kedvenc az általuk feldolgozott Piaf dalok közül. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól áll nekik.

MeloDisztik @ facebook www.facebook.com/melodisztik
SZOBA|sessions @ facebook www.facebook.com/szobasessions
SZOBA|sessions @ youtube www.youtube.com/szobasessions

Stáb:
Csaba Dobos
Máté Czéh-Tóth
Dávid Szolykó
Dániel Veszely
Zoltán Kovács
Simran Sandhu

Köszönjük a helyszínt a Monte Cristo Café Bar-nak!

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás