Megvannak a Critics’ Choice Award jelöltjei

Avatar photo
2014.11.28., 17:19

A BRIT Awards egyik előzetes kategóriájának tekinthető a Critics’ Choice Award, melyet a brit zeneipar jeles képviselői ítélnek oda annak a brit zenésznek vagy együttesnek, aki éppen a debütáló albumának megjelenése előtt áll. December 4-én fog kiderülni, kié lesz ez a díj, az esélyesek listáját pedig nemrég tették közzé.


Eddig olyan előadók érdemelték ki a Critics’ Choice Awardot, mint Sam Smith, Tom Odell, Emeli Sandé, Jessie J, Ellie Goulding, Florence + The Machine és Adele. Az biztos, hogy idén is a férfiak oldaláról kerül ki a győztes, folytatva ezzel a Tom Odell által 2003-ban megtört „nőuralom” ellensúlyozását.

A 2015-ös Critics’ Choice Awardért az alábbi három zenész/együttes van versenyben: 

brit-critics-choic_3119399b

(Forrás: Telegraph)

James Bay

A brit énekes-dalszerző már három EP-vel (The Dark of the Morning, Let It Go, Hold Back The River) is jelentkezett, bemutatkozó albumának megjelenéséről viszont egyelőre még nincs hír. A kalapos rocker imidzs mögött inkább akusztikusabb vonalon egyensúlyozó Bay már a Burberry bemutatóján is felléphetett, illetve a divatmárka akusztikus videósorozatában is láthattuk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Years & Years

A londoni elektropop trió 2010-ben alakult, és már 2012-ben megjelent az első kislemezük, az I Wish I Knew. Ők is három EP-vel (Traps, Real, Take Shelter) hallattak magukról, melyeket más és más kiadók vettek gondozásukba (Good Bait, Kitsuné Records, Polydor Records). Az Olly Alexander (ének, billentyűk), Mikey Goldsworthy (basszusgitár) és Emre Turkmen (szintik, beatek) által alkotott formáció nyár végi slágerével, a Take Shelterrel hívta fel magára a figyelmet, a videoklipben pedig még Emily Browningot (Álomháború) is láthatjuk főszereplőként.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

George the Poet

Az élőbeszéd műfaját zenével ötvöző George the Poet (polgári nevén George Mpanga) fenti jelölttársaihoz hasonlóan szintén három megjelenést produkált: a My City és a 1, 2, 1, 2 című projektet a táncproducer duóval, a Bodhival hozta létre, emellett hozzá köthető a Chicken and the Egg EP is. Az Island Recordshoz szerződött művész versein keresztül kommentálja a szociális és politikai kérdéseket, problémákat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás