Mégsem vitték máshová, inkább Budapesten áll ki az LMBTQ-jogokért a Music Television

2021.10.19., 18:49

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve. A Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő gálaesemény egy világszerte minden közönségnek szóló, igazi globális zeneünnep lesz, világsztárok fellépésével.

Az MTV, amely két évvel ezelőtt kötött megállapodást arról, hogy a magyar fővárosban, Budapesten rendezik meg a műsort, hosszas emlékeztetőt tervezett kiadni a munkatársainak – kétségtelenül azért, mert arra számít, hogy a döntést bírálatok érhetik – írja a Szabad Európa.

„Ez meglephet mindenkit, aki tudja, hogy idén júniusban Magyarország elfogadta az LMBTQ-ellenes törvényt, amely tiltja a meleg embereket bemutató televíziós tartalmakat napközben és főműsoridőben”, ilyenek csak éjszaka mehetnek – mondta Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója.

„Alig várjuk, hogy felhasználhassuk az eseményt a hangunk felerősítésére és szolidaritásunk kimutatására LMBTQ-testvéreinkkel” – mondta McCarthy a The Associated Pressnek adott interjújában.

A televíziós sugárzás semmilyen kormányzati cenzúráját nem tolerálják – tette hozzá McCarthy.

„Nagyon világossá tettük már a kezdetektől fogva (…) hogy nem engedjük a szerkesztői beavatkozást a művészek és a tartalom tekintetében – mondta. – Ez mindig feltétel, függetlenül attól, hogy melyik országba megyünk.”

McCarthy arról is szólt, hogy azonnali és személyes reakciója a törvényre meleg férfiként az volt, hogy az eseményt egy másik országba helyezi át. De miután konzultáltak az MTV-n belül, illetve világszerte, így Magyarországon is az LMBTQ-közösség szószólóival, a döntés „nagyon világos volt számunkra”.

„Az, hogy melegként a munkásosztályban nőttem fel, és hogy olyan példaképeket láthattam a tévében, mint Pedro Zamora, a Való Világból, igazi mentőövet nyújtott számomra, reményt táplált és lehetőséget adott arra, hogy teljes értékű ember lehessek” – mondta Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója.

„Ezért büszke vagyok arra, hogy a ViacomCBS-nél dolgozhatok, amely mindig azt támogatta, hogy mindenki egyenlő lehessen, és ezért nagy megtiszteltetés az is, hogy kiállhatok az LMBTQ+ testvéreim mellett, amikor a 2021-es MTV EMA ünnepet Magyarországról közvetítjük.”

Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója

„A 2021-es MTV EMA a 180 országra és számtalan kultúrára kiterjedő közvetítésével a közönség minden tagjának felejthetetlen alkalom lesz arra, hogy összegyűljünk és közösen ünnepeljük a zenét és annak határokat átszelő erejét” – mondta Raffaele Annecchino, a ViacomCBS Networks International elnök-vezérigazgatója. „Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú várakozás után az EMA végre Budapestre érkezhet, ahol minden bizonnyal olyan rendkívüli show-t mutatunk be, amely világszerte nagy visszhangra talál majd.”

„Inkább előre kell lépnünk, felhasználva a műsort arra, hogy megmutassuk szolidaritásunkat az LMBTQ-közösséggel Magyarországon és szerte a világon, miközben továbbra is harcolunk az egyenlőségért, mindenki számára” – fogalmazott a memorandumban.

McCarthy elmondta, hogy a röviden EMA-ként ismert European Music Awardson az MTV generációváltási díjával tüntetnek ki fiatal LMBTQ-aktivistákat az All Out csoporttal együttműködve, hogy ezzel is erősítsék világkampányukat az egyenlőség érdekében.

Matt Beard, az All Out ügyvezető igazgatója úgy véli: az EMA magyarországi rendezésének fenntartása „abszolút helyes döntés”, tekintettel az ország „összehangolt támadására” az LMBTQ-jogok ellen és a kisebbségek bűnbakká tételére.

A 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t (amelyet ezúttal Magyarországról közvetítenek világszerte november 14-én) országszerte több nagyvárosban nagyszabású zenei programsorozatok vezetik felnovember 5-től startoló MTV Music Week keretében országszerte közönségkedvenc hazai és nemzetközi előadók fellépései, köztük a Kraak & Smaak trió és a Lost Frequencies bulijai, illetve a Halott Pénz, a Follow the Flow, a Tankcsapda és még egy sor más előadó koncertjei pörgetik a maximumra a hangulatot.

November 14-én újra élő show-ként tér vissza az MTV EMA, amelyet a történelemben először Magyarországról közvetítenek. A Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő esemény egy világszerte minden közönségnek szóló, igazi globális zeneünnep lesz, világsztárok fellépésével. A fergeteges show-ra országszerte számos kísérő rendezvényen hangolódhat a hazai közönség egy teljes héten át.

Az igazi fanoknak már november 5-én elindul az egyhetes buli, amikor a budapesti közönség elé lép a holland Kraak & Smaak trió. Az elektronikus zene nagyágyúi egész estés produkcióval melegítik be a rajongókat egy hajnalig tartó MTV Special Necc partyra.

Az MTV Music Week alkalmából hazánkba látogat az amerikai Ghost-Note együttes is, funk ritmusú repertoárjuk nyomán garantáltan beleremegnek a falak november 6-án.

A heavy metal műfajok rajongóinak sem kell aggódni, hiszen november 10-én zúz majd a brit Enter Shikari együttes.

Másnap érkezik az ikonikus Yo! MTV Raps Presents session olyan arcokkal, mint a svéd Bladee, az orosz Pharaoh vagy hazai pályáról a Power PuffDJ GOZTH és Slowgod.

November 13-án Győrben a Halott Pénz, Debrecenben a Follow the Flow, Kaposváron a Tankcsapda, Budapesten, a Club MTV Presents keretében, a deep house belga királya a Lost Frequencies és az MTV Special keretében a legnagyobb elektronikus slágereket játszó Sparty bulijaiban, Kecskeméten a Margaret Island és Dzsúdló, Szolnokon a Bagossy Brothers Company, Veszprémben a Punnany Massif koncertjein vezetheti le bárki az egész heti pörgés fáradalmait.

Az MTV Music Week és a november 14-i MTV EMA díjátadó show még számos meglepetést tartogat, hazai és külföldi sztárok, partik és rendezvények sora vár a zenerajongókra, melyeket a következő hetekben leplez majd le az ikonikus zenecsatorna.

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás