Meghalt Bob Casale, a Devo gitárosa

Avatar photo
2014.02.18., 20:00

Szívelégtelenség következtében 61 esztendős korában elhunyt Bob Casale, az újhullámos rockegyüttes, a Devo gitárosa. A halálhírt kedden bátyja, Gerald Casale jelentette be az együttes honlapján.

BobCasale1

A Devo együttes – amelynek neve a „de-evolution” rövidítése az emberi evolúciós fejlődés visszafordulására célozva – 1972-ben alakult az ohiói Akronban, majd később Los Angelesbe települt. A bandát két testvérpár alkotta: Bob és Gerald Casale, valamint Mark és Bob Mothersbaugh. Az együttes korábbi dobosa, Alan Myers, tavaly hunyt el agydaganatban.

A Devo underground bandaként indult, a Q: Are We Not Men? A: We are Devo! (Kérdés: Nem vagyunk emberek? Válasz: Mi vagyunk a Devo) című debütáló albumunk 1978-ban nyomban elhelyezte őket a zenei világ térképén, a platinalemezzé vált Freedom of Choice című 1980-as korongjukról származó Whip It! pedig olyan népszerű lett, hogy klipjét az akkoriban indult MTV zenetelevízió is nyomban műsorra tűzte.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Gerald Casale kitűnő gitárosként, tehetséges hangmérnökként és olyan emberként méltatta hétfőn elhunyt fivérérét, aki „mindig többet adott, mint amije volt”.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás