Még a nyáron új EP-vel jön a Coldplay – itt az első dal a minialbumról

Avatar photo
2017.06.19., 23:14

Napjaink egyik legsikeresebb brit zenekara két éve adta ki A Head full Of Dreams című albumát, amelyhez július 14-én érkezik meg a ‘kistestvér’, Kaleidoscope néven. Az EP-ről pénteken debütált egy animációs lyric videóval egybekötve az All I Can Think About Is You című dal.

A Coldplay egy vadonatúj számot adott ki: az All I Can Think About Is You közeledő minialbumuk beharangozó dala. A szám az együttes közelgő, Kaleidoscope című EP-jük előfutára – a kislemez július 14-étől lesz elérhető a digitális zenei platformokon, a fizikai példány augusztus 4-én kerül a boltokba.

A lemez összesen öt dalt tartalmaz majd, amelyek közül a mostani AICTAIY mellett a már megjelent Hypnotised és Something Just Like This dalokon kívül egy Brian Eno és Markus Dravs által szerzett A L I E N S című dal és egy a detroiti rapperrel, Big Seannal közös Miracles című szám debütál. Az album a banda korábbi A Head Full Of Dreams kistestvére, amely 2015 decemberi megjelenése óta több mint 5 millió példányban kelt el, és olyan dalokkal lett kedvelt, mint a Hymn For The Weekend vagy az Up & Up.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás