Még a NASA is megemlékezett Prince-ről

Avatar photo
2016.04.24., 16:38

Barack Obama elnök együtt gyászolja a művészvilággal Prince-t. A Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben Obama „kreatív ikonnak” nevezi az 57 évesen csütörtökön váratlanul elhunyt énekest.

 
 

„Prince virtuóz zenész volt, briliáns vezető és felvillanyozó előadóművész” – fogalmaz közleményében az elnök.

Szerinte kevesen gyakoroltak akkora hatást a populáris zenére, és érintették meg olyan mélyen a hallgatóságot, mint a tragikus hirtelenséggel most eltávozott művész. Felidézte, hogy Prince egyszer azt mondta: „egy erős szellemiség áttöri a korlátokat”, és az elnök szerint „senkinek a szellemisége nem volt erősebb vagy alkotóbb, mint az övé”.

Az Obama házaspár tavaly júniusban vendégül látta a hétszeres Grammy-díjas énekest, aki egy fehér házi magánestélyen lépett fel Stevie Wonder társaságában.

Közben a művészvilág tagjai is kifejezték megdöbbenésüket és gyászukat, méltatták az elhunyt ikont.

Madonna szerint igazi látnok művész volt, aki megváltoztatta a világot, Goldie Hawn színésznő mikroblogjában úgy fogalmazott: Prince most az égi angyalok csapatához csatlakozott. Michael Kors briliánsnak, kreatívnak és igazi ikonnak, Vanessa Williams legendásnak, Billy Idol óriási tehetségnek nevezte az elhunytat. Chaka Khan szintén mikroblogban tudatta a világgal, hogy szerette Prince-t, Keith Urban country-énekes nem akarta elhinni a halálhírt, miként Brian Wilson sem, aki köszönetet mondott Prince-nek a művészetéért.

Mick Jaggerforradalmi művésznek, nagyszerű muzsikusnak, csodálatos szövegírónak” nevezte Prince-t, az amerikai zene nagyasszonya, Aretha Franklin pedig az MSNBC televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: „nagy csapás, hihetetlen, Prince-ből tényleg csak egy volt”.

Még a NASA, az Amerikai Űrkutatási Hivatal is megemlékezett a művészről.

 
 

A csütörtökön, 57 éves korában elhunyt Prince az 1970-es években robbant be többek közt olyan slágerekkel, mint a Wanne Be Your Lover. Későbbi nagy sikerei közé tartozott a Purple Rain, a Let’s Go Crazy, a When Doves Cry és a Diamonds and Pearls. 2004-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Az alacsony termetű, extravagáns, provokatív stílusáról ismert énekes, producer, szövegíró – eredeti nevén Rogers Nelson – kora egyik leginkább újító szellemű előadója volt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás