Mától lehet szavazni a Rock and Roll Hall Of Fame jelöltjeire

Avatar photo
2013.10.16., 13:39

Ez a második év, hogy a közönség szavazatai is számítanak a Rock and Roll Hall of Fame jelöltjeinek következő évi kiválasztásában. A Rolling Stone magazin internetes szavazófelületén felsorolt 16 jelöltből maximum 5 előadóra adhatjuk le voksunkat. A közönség mellett persze a zenetörténészek, zeneipari szereplők és persze a művészek szava lesz a döntő a végső döntésben, de az már most látszik, hogy a Nirvana a toronymagas esélyes a jövő év áprilisában történő beiktatásra. A szabályok szerint ugyanis csak olyan zenekar versenyezhet a megtisztelő címért, amely legalább 25 éve jelentette meg első hivatalos kiadványát, Kurt Cobain-ék első kislemeze a Love Buzz pedig épp 25 évvel ezelőtt, ’88-ban látott napvilágot.

A Nirvana mellett természetesen elég erős a mezőny, hogy csak pár nevet említsünk, a jelöltek között van a rock-dinoszaurusz Deep Purple, a kultikus The Replacements, vagy a 60-as évek kevésbé elismert gyöngyszeme, a Zombies zenekar. Eredményhirdetés decemberben.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás