Máris indul a III. Kolorádó Fesztivál, nehogy lemaradjatok a legfontosabb infókról!

Avatar photo
2018.06.12., 20:05

Budapest legvadregényesebb fesztiválja tizenkét helyszínen közel kétszáz zenei fellépővel és harminc művészeti programmal várja a látogatóit június 13-tól. Egy utolsó összefoglalót még gyorsan megejtünk nektek a Kolorádó indulása előtt!

Hónapok óta több mint háromszáz közreműködővel épül és készül a III. Kolorádó Fesztivál a Sztrilich Pál Cserkészparkban, a Széll Kálmán tértől mindössze húsz percnyi buszozásra, hogy júniusban ismét maradandó élményekkel lássa el az erdőbe érkezőket.

A szervezők idén már olyan fajsúlyos nemzetközi nevekkel rázták fel a line-upot, mint a kaliforniai zajrock-sztár, Wavves, az előremutató R&B énekesnő, Kelela, a minden túlzás nélkül a legjobb spanyol női rock&roll csapatnak nevezhető Hinds, a világzenei fronton unikális előadóknak számító ghánai Ebo Taylor, és a Nigerből érkező, tuareg gitárzenét játszó Les Filles de Illighadad.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az elektronikus tánczenei palettát pedig még egy berlini fesztivál is elirigyelhetné: a négy nap alatt emlékezetesnek ígérkező DJ-szettekkel jön Axel Boman, Jayda G, UMFANG, Lena Willikens, Vladimir Ivkovic, Perc vagy éppen Avalon Emerson.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

De nem csak a zenei program kerekedett idén egyre szebbre (és egyenlőbbre): civil programok gondoskodnak az éjszakai táncot követő nappali töprengésekről, legyen az a migráció kihívásairól szóló előadás, beszélgetés a rendőri fellépés határairól, önvédelmi edzés nőknek, vagy gulyásfőzés roma asszonyokkal. Több mint harminc művészeti program közül lehet választani fiatal kortárs alkotók nyomán, és az elérhető ételek választéka is több árnyalatot kapott: aki arab ihletettségű sós, vagy sült gyümölcsös édes reggelire utazik, az éppúgy megtalálja a számítását, mint az, aki csilisbabot, tócsni szendvicset, igazi nápolyi pizzát vagy kiadós vegán ebédet szeretne elfogyasztani.

​A kolorádósok hasonlóképpen kitüntetett figyelmet fordítanak arra, hogy a szórakozás mellett a természet is megmaradjon olyan gyönyörűnek, mint azelőtt, hogy kölcsönvették volna erre a júniusi hosszú hétvégére. A sátrazók belépéskor szemeteszsákot kapnak, a dohányzók csikktartót, és idén tízezer repohárból lehet fogyasztani a folyékony javakat, hogy esély se legyen egyszer használatos műanyagokkal teleszemetelni az erdőt. De nem épül felesleges infrastruktúra sem, ami ökolábnyomával beletaposna a flórába és faunába: a szállásopciókat idén olyan helyszíni jurtákkal bővítették ki, amiket a fesztivál után villámgyorsan szétszerelnek, és elvisznek.

A szervezők külön térképpel és hasznos infókkal is készültek, amelyek a Budapest és a természet határán megrendezett fesztiválra való kijutást segítik. Ígéretük szerint idén még inkább figyelnek arra, hogy a fesztivál teljes nyitva tartása alatt folyamatos, gördülékeny buszközlekedést biztosítsanak a hűvösvölgyi villamos-végállomás és a fesztivál bejárata között. Megnövelt kapacitással, csúcsidőben 5-10 percenként,
csúcsidőn kívül 15 percenként indítják a Kolorádó-buszokat éjjel-nappal.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotók: Kolorádó

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás