Marina Abramovic: A semmittevés 512 órája

2014.06.18., 10:00

Mi lehet olyan érdekes abban, ha valaki 512 órán keresztül az égvilágon semmit sem csinál? Önmagában talán semmi. De ha hozzátesszük, hogy a performanszművészet úttörőjének számító Marina Abramović legújabb kiállításáról van szó, akkor a hozzá igyekvő kígyózó sorok egészen új értelmet nyernek. Ahogy az is, hogy a Serpentine Gallerynél való sorakozás jelenséggé vált, és saját hashtaget generált.


1075640

A performanszművészet nagyasszonya újfent különleges, bár talán néhány korábbi munkájánál kevésbé látványos és mindenképpen kevésbé behatárolt célt tűzött maga elé: 512 óra című előadásában heti 6 napon és napi 8 órán keresztül maratoni semmittevésre készül.

Ebből már csak lesz valami. Ki akarom próbálni, hogy képes vagyok-e tiszta energiából létrehozni valamit.

Az augusztus 25-ig tartó passzív előadás múlt szerdán vette kezdetét a londoni Serpentine Galleryben, ahol a bejutni vágyók sora az első napokon egészen a Kensington Gardensig kígyózott. Így már nem is olyan meglepő, hogy a sor saját hashtaget inspirált: #SGqueue

 
 

A nagyérdemű 160 fős csoportokban láthatja a belgrádi születésű művészt, aki pedig már bent van, addig maradhat, ameddig csak akar. Senki se tudja, hogy egy adott időben mivel szórakoztatja majd a nézőket Marina, de beszámolók szerint volt, akit kézen fogott, a fülébe suttogott, és a falhoz vezetett, hogy helyette inkább azt bámulja.

Korábbi előadásait elnézve csak az ég tudja, mi sül majd ki ebből, ahogy azt is, hogy pontosan mire gondolt, mikor azt mondta, semmit sem csinál majd. Első, Ritmus 10 (Rhythm 10) című munkájában például gyors, ritmikus mozdulatokkal szurkált késeket az ujjai közé, minden alkalommal kést cserélve, ha megvágta magát. Húsz kés és húsz vágás után megismételte az akciót, és a felvett hangokra figyelve megpróbálta reprodukálni a hibákat.

 
 

Az Ulayként ismert (Uwe Laysiepen) német performanszművésszel együttélésük 12 éve alatt szintén számos meghökkentő közös produkciót vittek véghez. Nyugvó energia (Rest energy) című munkájuk során például Ulay egy teljes órán át nyílvesszőt irányított a megfeszített íjat tartó Marina szívére. A feltétel nélküli bizalom jelképe volt ez az előadás, hiszen mindkettejüktől tökéletes koncentrációt igényelt. De dolgoztak már mérges kígyóval is, aminek a figyelmét egy kifeszített zongorahúr megpendítésével vonták el egymásról újra meg újra – újabb bizalmi próba.

 
 

Azonban nem csak együttlétük volt művészet. 1988-as különválásukat szintén közös előadásban örökítették meg: a kínai Nagy Fal két végétől indulva egyenként 2500 kilométernyi séta után középen találkoztak, majd kezet fogtak, és elbúcsúztak egymástól. Csak 22 évvel később találkoztak újra Marina A művész jelen van (The Artist Is Present) című produkcióján, mikor Ulay váratlanul leült a közönségnek fenntartott székre Marinával szemben.

Kapcsolatuk semmiképp sem nevezhető mindennapinak, Marina művészetének legismertebb előadása mégsem Ulayhoz kötődik. A Ritmus 0 (Rhythm 0) során 6 órán keresztül ült egy széken, és hagyta, hogy a nézők a teremben elhelyezett 72 tárgyat bármilyen módon használják rajta. A közönség kezdeti elővigyázatossága és óvatossága után az emberek egyre agresszívabbak lettek: levágták a ruháit, égő cigarettát nyomtak el a bőrén, egyikük pedig pisztollyal célzott rá.

 
 

„Azt tanultam ebből a kísérletből, hogy ha a közönségre bízod a döntést, megölhetnek” – nyilatkozta később a művésznő, aki a 6 óra elteltével meztelenül és véresen állt fel a székből. Máig azt vallja azonban, hogy művészetének fontos eszköze a testi fájdalom adta energia, az akaraterő, a kitartás és a türelem demonstrálása.

Ha ezt a kettőt összerakjuk, lehet találgatni, hogy mi is lesz az 512 óra vége. Bárhogy is, augusztus 25-ig még jó néhány óra van.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szöveg: Koskó Barbara

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás